- Édesanyám!
Ezt a csokrot most ide
teszem az asztalra.
Látod, még jól tudom,
melyik a kedvenc virágod.
A vadvirágok:
búzavirág, kankalin, harangvirág.
Nézd, az asztalon az a
régi terítő van, amit születésnapomra hímeztél ki.
Van fél évszázada.
Vagy több is.
Hogy szerettél
kézimunkázni!
Az alkotás öröme
vezetett, és milyen csodálatos, színekben pompázó munkák kerültek ki a kezed
alól!
Gondolatban most megsimogatom
– mint annyiszor - fáradt hátadat.
Emlékszel, mikor
azokon a régi májusi első vasárnapokon becsengettem hozzád a tarka csokorral?
A sarokból elővetted a
tavaly készített meggy likőrt, s két kicsi, gyűszűnyi pohárkába töltöttél
belőle.
– Töltsek még egyet? –
kérdezted később.
- Majd jövőre! –
szellemeskedtem.
S most már a sokadik
csokrot is csak az asztalra teszem, és nem töltesz likőrt.
Nem töltesz likőrt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése