Halál

Szembenézek üldözőmmel,
mért menekülnék előle? -
minden emberi hiányzik
belőle.
Vigyor ül undok pofáján,
s a fogait összerántván,
megfenyeget sokkal jobban.
Lelke nem lehet már soha,
ami volt, elpazarolta,
undorító csontváz maradt,
aki most utánam kutat.
Az ellenségem meg nem áll:
elrettentő neve - halál.

Megmarad a pillanat

Fütyülök, sípolok,
miként a vonat,
elindulok, rád
gondolok, és elérlek,
addig e betűkbe
betáplállak,
a szavak rólad
többet mondanak.
A mondatokban
érkezik a boldogság,
utam végén látlak már,
az alakod egyre
biztosabb, s rögtön
megáll a pillanat,
hozzászegődik
a legemberibb
hangulat, melynek
dallamában téged
 hallgatlak. A vonat
száguld, sebessége
nő,  és nem apad,
előbb érkezem,
de te már ott vagy,
vársz, és lelkünkben
megmarad a pillanat.

Hangulat

             Hangulat

Hangulat forgolódik bennem,
régen töprengek, melyik az a
forma, melyben tökéletesen
vissza tudom adni, ahogyan
már régen él az én lelkemben.

Fekete?          Fehér.        Kékbe
         Inkább        vegyül
                  Sárga      t
h                         r  i
  u                     a    g
     l                h      é
        l          i         r.
Csend.    á    v
            m
          Csend.
Aztán dörren a nyugtalan ég,
tüzes                     
      v                            t.
        i                         r
         l                       í
           l                    h
             á                 a
               m              a
                 r           z
                  ó        z                 
                     l     o                  k.
                         h                  e
Majd elered a csöndes eső,                n
ezüstbuborékok a vízen,                e
és az ég alján, körben, játszik      g
a szivárvány gazdag-színesen.     n 
         A nap                  e      
                             r
  u                        e
    g                    d         
      a                l         
        r           e    
          a      f
            i                      
Élni kezdenek az emberek.                    

Szánalom

   

Szánalom szendereg szívemben,
nincsenek csillagok az égen.
Nem világít sem Hold, sem a Nap,
nincsen egy csepp fényem, a sötét
marad velem.
Lámpát gyújtok, a bús jövőmnek
fényes lámpáját, és elérek
a csúcsra, s remélem: gondtalan
lesz életem.
Ősi dallam csendül fel hozzá,
a fényes Nap viszi világgá,
szánalmat nem érzek, és öröm:
hogy a fényt és azt a dallamot
megköszönöm.