Öreg platánfák alatt...

( Rakottyai Ágnes : Mr. Alkohol )

Öreg platánfák alatt felsír az élet,

hol mezítlábas szegénység él szabadon,

nyári hajnalon fagytól nem fél a lélek,

bódultan alszik még a parkbéli padon.

Keserű a sors, egy szatyorban mindene,

kivert kutyaként reggel kukában kutat,

nem érzi álmában, hogy létért küzdene,

felébredve sem talál többé kiutat.

Öreg platánfák alatt múlik az élet,

telnek a napok, lassan újra itt a tél,

nincstelen lélek már nem látja a szépet,

rezzenéstelen arca haláltól sem fél.

Érzés-Haikuk

Vágy

Sejtek közt lévő

féktelen amfetamin,

átfolyt testeden.

*

Szomorúság

Szemed sarkából

ki-kibuggyanó könnycsepp,

a bánat szava.

*

Öregség

Barázdát hasít

a múlt-idő arcodon,

...várnak odaát.

*

Közöny

Ha minden mindegy...

győz az érdektelenség,

meghal a lélek.

*

Szerelem

Őrült pillangók

gyomrodban táncra kelnek,

...rózsaszín világ.

*

Hit

Magasztos erő

mindenségünk alapja,

belőlünk ered.

Ördög kápolna

Árnyék suhan át a házak falain,
korhadt fatönkben a halál rémítő,
kátrány füst-létezést élők kínjain,
körúti kocsma hangzavara szédítő.

A lebujban dáridó muzsika szól,
részeg alakok tántorognak bátran,
sisak fejükből a szomj sejtet rabol,
zátonyra futott élet a pohárban.

Irányított szerkezet már itt a test,
bábák között megszületett létforma,
horoggal elcsípett idő lett az est,
alkoholban úszik az ördög kápolna.

Karma

Agytekervények között kutat a lét,
fáradt idő múlása nem szedi szét,
a meglévő sejteket.

Tudatosság a gondolat hatalma,
emberi tettből épül fel a karma,
vigyázz mi a felelet.

A lelkünkben él egy hatalmas erő,
rajtunk múlik, hogy mikor vesszük elő:
-ez az igaz szeretet.

Ám "a halál már semmin sem változtat,
csak a maszkon, mely elfedi arcunkat,"
rejtve hol az eredet.

Ez még nem...

Ez még nem az utolsó év,
mikor hitet ordítunk a semmibe,
és a ránk omlott végítélet

keresztet éget a csupasz létünkbe.

Ez még nem az utolsó nap,
mikor szétszakad a megmaradt DNS lánc,
földre gurulva inat tép,
a végtelenben járó bűntudat tánc.

Ez még nem az utolsó óra,
mikor földig rombolt életek sírnak,
és keresve Istent mindenütt,
többé reményét sem leljük a szónak.

Ez még nem az utolsó perc,
mikor húscafatok borítják a földet,
sátán vicsorgó pofájáról
lecseppenő vér, mérgezi meg a lelket.

Ez még nem az a pillanat,
és a Föld nem vívja végső csatáját,
csak egy álom hatalmába vont,
láttam a világ utolsó strófáját...

Szülőfalum

Dalok szállnak az öreg folyó partján,
ünnepelni készül apró kis falunk,
itt a csönd nyugtató világa láttán,
sokan születtünk és sokan is halunk.

Középkori monda simul a tájra,
Árpád apánk államot alapított,
egy templom épült a falu dombjára,
hol megpihent és országot álmodott.

Akik elmentek gyakran visszajárnak,
nem felejtik az eltöltött éveket,
nyomait keresik a gyerekkornak,
itt maradt perceket és emlékeket.

Valaha árvíz mosta, vihar tépte,
de ma is állunk Isten áldásával,
e makacs népnek egy az üzenete,
hogy tiszteld a földet minden bajával.

http://www.youtube.com/watch?v=txBwCqdQXnc 

A férfi (jambusokba foglalva):)

Kujon személy a férfi: ő,
ha sármos elvakít, legyőz...
szemében ott a tűz, de jég,
ha rút az arc, szerény a szív.
Kizár belőle mit ma félt:
"a szín, az éj, a fény, a lét
mi benne él" - ha rút az arc
szerényen és magányosan,
halott reménysugár ruháját
magára öltve....- sír a nő...

Fátylak

Zongoránál férfi ül, ujja mozdul,
misztikus dallama egy lányt ejt rabul,
kit fátylak takarnak.

Tánca érzéki, lágy selyem varázslat,
angyal-szemében könnyes a csodálat,
majd fátylak hullanak.

Zene ritmusára lány test hullámzik,
zongoránál: férfi-szenvedély játszik,
fények pislákolnak.

Halkul a dallam és olvad a mában,
csendesen eltűnik az éjszakában,
hol vágyak álmodtak.

Magamba zárlak...

Magamba zártam...
 - simogató mély hangodat;
 mint a pillangó féltett vágyát,
 ki átölelni készül a szivárványt.

 Magamba zártam...
 - napfényízű érett csókodat;
 mint sötét éjjelt a szabadító,
 bíborszínű hajnali pirkadat.

 Magamba zártam...
 - bőröd esőcsepp illatát;
 mint az Univerzum csillagai,
 a messzeségbe nyúló Óceánt.

 Magamba zártalak...
 - lényed örökre lelkemben él;
 és a szerelem hullámhosszán,
 testünk a végtelenben összeér.

2010.

Járdaszélen

Orrfacsaró szagok, kietlen utcák,
ürülék mocska látható mindenütt,
kifakult fényű pislákoló lámpák,
a szegénység itt mindenkit agyonüt.
Koldus ül egyik sarokban és örül;
-tablettás borát nem lopta el senki,
igaz, sosem hagyja őrizetlenül,
sóvárog, hátha talál ma egy spanglit.
Szutykos arcán hideg könnyeket morzsol,
pár éve még gondtalan családban élt,
ma nincs semmije, csak néha alkohol,
fején a tetű is halálraítélt.
Orrfacsaró szagok, kietlen utcák,
és feszített húgytükrű redvás vécék,
kidobott élettel teli bűzös kukák,
ma ez jutott neki és lélekpőreség.

***
Isten venné már el megmaradt álmait.

Az utolsó méregpohár

Sötét utcák között sikolt a szegénység,
elgyötört arcokra ráfeszül a kétség,
sorsok keresztjét hordozva.

Kisírt szemű anya marék aprót számol,
hangosan átkozva minden rendszert vádol,
lesz-e majd kenyér holnapra...

Gyermeki lelkek még nem érzik a nincset,
hullafáradt apjuk ordít rájuk: csendet!!!
...mi lesz velük a világba.

Közöny asztalánál már életuntan vár,
hogy meddig tart az utolsó méregpohár
és könnye csordul markába...

Van az úgy...

Van az úgy,
mikor nem jön a szó,
és nem szárnyal
szerelmes gondolat,
lelked mélyén
pihen csendesen,
most varázsfonalból sző,
eljövendő szép álmokat.

***

Van az úgy,
mikor átölel egy szó,
majd reményeket fest
életed vásznára,
és Te úgy vágysz rá,
miképp a hívő ember,
az Isteni
megtestesült csodára.

***

Van az úgy,
mikor átok a szó,
és éles tőrként ejt
sebeket a lelkedben,
mégis a szeretet,
mely a szívedben él,
meggyógyít minden
tépett virágot a kertedben.

***

Van az úgy,
mikor vigasz a szó,
és lelked feketébe
öltözött könnyein át,
várod, hogy
feloldozást nyerj,
majd levethesd örökre,
a könnyáztatta bánatruhát.

***

Van az úgy,
mikor öröm a szó,
és megtaláltad végre
lelked nyugalmát,
majd szíved erejével,
minden ember
feje felett látod,
a szeretet szivárványt.

Tincseket kócol a szél

Kikelet-pompában éledő világ,
szívekben nyílik a szerelem-virág,
tincseket kócol a szél.

Csókra ittas ajkakon pezsdül a vágy,
szerelemtől bódult est illata lágy,
tavaszról zenél az éj.

Napfénye kibontja hajnalpír-fátylát,
sugár-köntösbe zárva a vágy-táncát,
csendesen csitul a vér.

Bakos Erika - Szerepjáték

Játssz nevetést a szívedben remegést,
színház az élet, játszd el a túlélést!
De hited legyen őszinte.

Játssz haragot hol néha mutathatod,
szemedben hagyott ősi indulatot!
Megbocsátás a szív erénye.

Játssz félelmet és lelkedben rettegést,
sötét gondolatokban a büntetést!
Ahol bátraké a szerencse.

Szerepedből merj lépni egy másikba,
de vigyázz egyik se tartson béklyóba'!
Légy te az élet színésze!

Csak egyet ne játssz soha; a szerelmet,
ha mégis megteszed, nem kapsz kegyelmet
és végzeted lesz örökre!

Bakos Erika - Egy katona imája

Istenem nézd, véres a föld alattad,
romok tetején kell lelnem halálom...
védj meg engem, mert magamat nem tudom,
vagy ölj meg, ha gyáván sírok miattad.

Szememben láthatod minden titkomat,
összes nyugtalanságot és bánatot,
sírva ölelném az egész világot,
de erőm feladta bosszú-szomjamat.

Küldj angyalt, hogy működjön a varázslat,
lágy dala a harcok alatt megnyugtat,
és megóvom kedvesem a gonosztól.

Senki sem várja úgy az éj-álmokat,
mikor együtt éltük át a vágyakat,
ajkam még cseresznye-ízű; csókjától...

Bakos Erika - Naplemente

Nap fénye rajtam, mint tűzselyem tóga,
lágy rítussal ébreszt alvó Oriont,
pazar látvány sokszínű szivárványt bont,
irgalmat ad lenyugvó alkony-óra.

Felhők mögött lapul csillagok fénye,
mint esők után a fakó képű Hold,
pisla lángja megbúvó árnyakat old,
sodor messze, mulandóság örvénye.

Horizont alatt megfáradt Nap pihen,
színekre terített sötét árnyakat,
emberek lelkébe hitet, nyugalmat.

Lassan éj borul lent a láthatárra,
magába zárva a világ fényeit,
még alszik a Föld, letörli könnyeit.

Bakos Erika - Véres Golgota

"Messze fenn a végtelenben,
hol a bolygók ölelkeznek,
nincs idő csak gondolat,
Isten írja láthatatlan kezekkel,
a méltón ránk mért sorsokat."

***

Szent Fiadat feláldoztad
megalázva a keresztfán,
érdemes volt az Emberért
meghalni a Golgotán?
Töviskoszorúval felsebzett,
vérben úszó homlokkal,
cipeltetted önként sorsát,
bűntől súlyos keresztfát.
Kit elítéltek bűneinkért,
a Sátán hazugsága miatt,
meghalt a mi életünkért,
Isten szeretett hite alatt.
Érte sírt ott minden Anya,
véres
könnyben ázott Golgota.
2010.

Bakos Erika - Szerelmes kéz

Barázdákat vésett az idő kezedre,
ám, mikor arcom simítod, én remegve
várom a csókjaid.

Ha fáradt a lelked, Te akkor is ölelsz,
perceket lopsz az évekből, melyet cipelsz,
hogy lássam álmaid.

Szemed csillogására megdobban a szív,
mozdulatára testem tüzes-táncba hív,
éld át a vágyamat.

Könnyeim töröld le szerelmes kezeddel,
ha hiányzom, ölelj tested melegével,
nézd boldogságomat.

Bakos Erika - Tavasz jön

Mikor ledobod arcod tél-csipke maszkját,
meglátod a napfény szikrázó mosolyát;
- Tavasz jön jeget repesztve.

Ha majd az ibolya ontja kék-illatát,
és szirmain látni az Isteni csodát;
- Tavasz jön a réten sietve.

Mikor rügyek borítják el az összes fát,
magukra öltve parányi rózsás-ruhát;
- Tavasz jön feléd nevetve.

Ha majd daloló madarak éneke vár,
szerelemtől mosolyog minden szempár;
- Tavasz jön szívből szeretve.

Bakos Erika - Jó éjt

Majd az álom, mikor valóra válik,
és szerelmesen lopkodunk cseppnyi kéjt,
árva szívemből hiányod eltűnik,
fülembe suttogod édesen: jó éjt.

Szelíd szépségű e szerelem-sugár,
nem csak álom vagy a csillagok között,
hol a nap megáll, mikor lelkem rád vár,
jó éjt kívánva számolom már jöttöd.

Pár nap, mégis forgatom a párnámat,
miközben neved suttogom csendesen,
tudom te ugyanezt teszed kedvesem.

Ma még álmodom meleg-barna szemed,
ma még álmodj velem forró vágyakat,
jó éjt...jó éjt...varázslatos álmokat.

http://www.youtube.com/watch?v=qVPswgtbcuc