A hitelesség jegyében

A miniátor[1] nem hazudik

Különös akták, iratok a középkori krónikák. A könyv írója beszámolót ír saját koráról, múltjáról, eseményekről, emberekről. Összeszed minden forrást, amihez hozzáfér, lett légyen az valós, vagy kitalált történet. Ezeket a krónikákat természetesen olyan emberek készítettek, akiknek a mestersége az írás. Szóval írástudók. Nem egyedól dolgoznak, mert az évkönyv, kódex, kalendárium éppen úgy igényes, díszes kivitelben készült, mint a krónikák. A scriptor írta, másolta, ahogy a helyzet megkívánta, a rubricator a címek kiemelkedést, a szöveg tagolását végezte, az illuminátor aranyozta a lapokat és a miniátor festette az iniciálékat. Természetesen szükség volt korrektorra is, hogy ellenőrizze a munkát, s rendelje el a javításokat, valamint könyvkötőre, aki a lapokat összefűzve megadta a könyv végső formáját.

A krónika író, természetesen nem tudja kivonni magát a hatalmon levők befolyása alól. Értem ez alatt, hogy azt írják, ami kedves a hatalom birtokosai számára. Egyszóval utasítást hajt végre!

A festő, a miniátor szabadabban alkothat. Úgy látszik a rajzok, festmények szimbolikáját, aprócska jeleit nem észlelték, akik az utasításokat adták. Ezen a módon más szempontból közlik a tényeket, s lehet, így az igazat közlik!

Lásunk néhány példát.

A Képes Krónikából veszem a példákat. Az egyik Fülöp fermói püspök érkezését ábrázolja. Azét a püspökét, aki pápai megbízatással érkezett Magyarországra.

„Ezenfelül eljött (Kun László) ellenére a fermói Fülöp apostoli legátus, mivelhogy kun módra, és nem katolikus szokás szerint élt. Ez megtiltotta

a magyaroknak, hogy magyar szokás ellenére szakállukat borotválják, hajukat nyírják, és hogy kun süveget viseljenek, ami Magyarországon már szokássá vált; a királyt is kiközösítéssel fenyegette, hogy gyűlölje a pogányokat, kövesse a keresztény szokásokat és éljen házastársi nyoszolyában. De mit sem érvén el a királynál, hazatért.“

Mondja a szöveg, azonban a kép bizony más véleményt alkot: a legátus köpenye alól kilóg a lóláb! A legátusnak patája van!

A másik Kun László meggyilkolásának ábrázolása.  Tudott tény, hogy László minden kunok nagyfejedelme volt. Ez látható a miniatúrán, mely kun öltözékben ábrázolja. Mellén ott van az arany napkorongot ábrázoló jelvény, mely ezt a tisztséget igazolja. A szilvásváradi panoptikum ábrázolásában még jobban ábrázolódik. 

Nos, nézzük meg alaposan a gyilkosságot ábrázoló képecskét. Nem kell ma már nagyitó, elég ha kivetettjük a képet a számitógéppel. Mit látunk? A halott király a sátor alatt fekszik – kezében a jogar, fején a fejedelmi süveg, nyakában a kereszt, derekán a szakrális öv. De hol van az arany napkorong?

Az éppen távozó gyilkos mellén!

---

[1] miniátor – iniciálékat festő művész

Zrínyi ott sem volt, mégis ő nyerte meg a csatát…

                                 

Történelmünk egyik emlékezetes és meghatározó eseménye zajlott 1664. augusztus 1-jén. Ez volt az úgy nevezett szentgotthárdi csata.

Az európai, keresztény hadak fővezére Raimondo Montecuccoli volt. A sereget osztrák birodalmi, német császári, rajnai, francia és horvát katonák alkották. Számuk alig közelítette meg a harmincezer főt.

A török hadat Köprülü Ahmed vezette.

Az előzményekhez hozzátartozik gróf Zrínyi Miklós horvát bán téli hadjárata. Ez 1664. év januárjában történt. A hadjárat során Zrínyi felégette a törökök eszéki hídját, és visszafoglalta Babócsát, Berzencét, Szigetvárt, Pécset, és Segesdet. Kanizsa ostromát is megkezdte, de a császári haditanács megvonta tőle a támogatást, és letette a vezérségről. Féltek hatalmától és befolyásától. Így az áprilisban megkezdett, és sikerrel kecsegtető ostromot két hónap után félbe kellett hagyni. Közben az Oszmán Birodalom főserege megérkezett Magyarországra, bosszút állni az elszenvedett veszteségekért. Megostromolták és elfoglalták Zrínyi három éve épített palánkvárát, Új-Zrínyivárt, és el is törölték a föld színéről.

Ezen közben Montecuccoli serege tétlenül állomásozott a nyugati határ mentén.

Köprülü Ahmed ezt gyengeségnek hitte és bátran megindult Bécs felé.

Június végén (26 és 27-én) Körmendnél a török sereg átkelési kísérletét a Rábán sikerrel hiusították meg.

Az ütközetre magára augusztus elsején került sor.

Montecuccoli a Rába nyugati partján Nagyfalu (ma Mogersdorf, Ausztria) előtt foglalta el állásait. Sok remény a győzelemre nem volt, hiszen számbeli hátrányuk mellett hadianyag- és élelmiszerhiánnyal is küszködtek. Az ellenség ellenben pihent, jól ellátott csapatokkal bírt: reguláris janicsár és szpáhi egységeinek állománya meghaladta a 60-70 000 főt, és csak takarmánynak voltak némileg szűkében. A török haderőt ráadásul vagy tizenötezer fős tatár horda is kísérte - ami a környéket felégette.

A törökök Alsószölnök és Magyarlak közti térségben helyezkedtek el. A keresztény hadvezetőség elfogott törököktől és szökevényektől értesült, hogy Köprülü a szultán parancsára Bécs ellen indul. Bár maga a török fővezér ezt ellenezte, emlékezve I. Szulejmán kudarcára.

Az ellenség hidat vert a Rábán, és azon próbált átkelni. Mivel csak ez az egyetlen átkelő helyük volt, többször is sikeresen akadályozták meg az átkelést. Sőt ellentámadásba mentek át a keresztény hadak. Ezek közül egy katasztrófába torkollott, s a német birodalmi erők pusztulását okozta. Montecuccoli – vagy a francia seregek vezére, Coligny (?) - végül még egy rohamra szánta el magát. A támadás sikerrel járt, s a török haderő meghátrált. A katonák közül sokan Zrínyi nevét kiabálva indultak rohamra, s ez a törököket megzavarta, megfélemlítette. A törökök azt hitték, hogy Zrínyivel állnak szemben, mert eszükbe sem juthatott, hogy a nagy törökverőt éppen a döntő pillanatban tétlenségre kényszeríti irigyeinek konoksága. A török meg volt győződve, hogy Zrínyi vezeti a harcot s ez a tudat ólomsúllyal nehezedett reájuk a csata folyamán. Zrínyitől rettegett, előle futott meg a törökmsereg, s neki engedte át a csatatért.

A visszavonulásból hamarosan fejvesztett menekülés lett, több százan a Rábába vetették magukat (köztük a tatárok nagy része is), amely az utóbbi idők esőzéseitől megáradt.

A törökök rengeteg embere esett el a harcban, kétezren a vízbe fúltak, mások fogságba estek, vagy eltűntek. A veszteség egyesek szerint mintegy harmincezer fő volt.

A hirtelen támadt esőzések miatt a Rába még jobban megduzzadt, és az üldözést Montecuccoli inkább elszalasztotta, és az udvar parancsára nem folytatta a hadműveleteket.

A győzelmet egész Európában ünnepelték és sokan – mint fentebb láttuk – Zrínyi Miklósnak tulajdonították. Augusztus 10-én létrejött a Vasvári-béke, ami meghagyta a korábbi Oszmánhódításokat és visszaállította a háború előtti állapotokat.

Magyarország sorsa újra meg volt pecsételve.

Bécsben egy pillanatig sem gondoltak az előnyök kiaknázására.

Az udvar figyelme tudniillik kizárólag nyugatra irányult, s békét akart keleten, bármi áldozatot ró is az a magyarokra, kikről ez időben különben azt állították, hogy csak a törököktől való félelem tartja őket féken, s ha nem félnének, elszakadnának az uralkodó családtól.

-.-

Melléklet:

Nagyfalu (Mogersdorf, Ausztria) ma is emlékezik a csatára.  A falu nyugati kijáratánál egy kápolna található. A csatában elesett gróf Trautmannsdorf hitvese alapította 1670-ben. Az 1664-ben készült oltárkép témája: Szent Anna tanítja Máriát. A kápolnában később helyezték el egy török pasa síremlékét. A XIX. század végétől a csata évfordulóján minden évben török delegáció érkezik Nagyfalvára, és koszorút helyeznek el a kápolnánál.     

A csata emlékműve a Fehér-kereszt, a falu nyugati szélén. 1840-ben állította az ütközet emlékére Kuzmits Dániel szentgotthárdi perjel. A kőkereszt az egykori csatatéren, közvetlenül az országút mellett áll, talapzatán magyar, német, francia és latin nyelvű szöveg olvasható.

Raimondo Montecuccoli, gróf (Modena, 1609 –Linz, 1680) olasz származású császári hadvezér. A katonai ranglétrán gyorsan emelkedett: 1658-ban a császári sereg tábornagya, majd 1660-ban Győr kormányzója lett, egyben annak a seregnek a fővezére, amellyel a következő évben Kemény János erdélyi fejedelmet – bár nagyon kelletlenül – segítette a török ellen. A vasvári békét követően Montecuccoli már nem játszott szerepet a magyar történelemben. Előbb III. Ferdinánd megbízásából diplomáciai szolgálatot látott el, majd kizárólag a haditudományoknak szentelte figyelmét. Korának elismert hadtudományi írója volt. A grófnak tulajdonítják a mondást, hogy „a háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz és pénz (Emlékiratok, 1667).

Forrás:

A szentgotthárdi csata - A magyarság története. Szerkesztette: Kuczka Péter.

Németh Adél: Burgenland. Panoráma Regionális Útikönyvek. Panoráma, Budapest, 2003.

Köprülü Ahmed nagyvezír - rézmetszet R. Várkonyi Ágnes: Megújulások kora.

Perjés Géza: A szentgotthárdi csata, Szentgotthárd, helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok. Szombathely, 1981.

Magyarország vármegyéi, városai: Vasvármegye.

Defensores Traditionum De Gabriel Bethlen anno 2002

„A szentgotthárdi csata, vasvári béke” Vasvár online.