Botanikai séta Galilea gyógynövényei I. rész

Falunk mellett a hegyoldalon több hektáros védett terület van. Rezervátum. Itt nem szabad építkezni, fát kivágni, legeltetni. Lassan növekvő fákból álló erdő borítja a hegyoldalt. Palesztin tölgy a neve, s szinte pótolhatatlan, ha egyet is kivágnak. Maga a vidék nagyon gazdag növényekben dacára különös éghajlatának, a száraz, meleg nyárnak. Igaz az év másik felében csapadék dús, enyhe a tél. Galileának ezen a részén az 50 napot is meghaladja az esős napok száma és átlagban több mint 700 mm csapadék hullik le. Ennek köszönhetően nagyon változatos Galilea flórája – a botanikus ismerősöm szerint 2 500 faj számlálható össze!  A próféta szavai jutnak eszembe: „mert zöldülnek a pusztának virányai; mert a fa megtermi gyümölcsét; a füge és szőlő is kitárják gazdagságukat…megadja néktek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat néktek” (Jóel 2/22,23)     Induljunk meg azonban az ösvényen, s járjunk nyitott szemmel, lássuk meg, mi mindent terem ez a föld. Európa és világszerte ismert sok virág vadonélő fajtája megtalálható ezen a vidéken, mint az írisz, tulipán, jácint, liliom, ciklámen, krókusz. Az őszi esők megjötte után röviddel, a zöld szín veszi át a táj felett az uralmat, s a domboldalak tobzódnak a színekben – virágzanak a nyáron rejtőző virágok. A szellőrózsa fehér, bíbor, vagy piros virággal tündökölnek, a csillagfürt kék, a ciklámen fehér és rózsaszín virágaival gyönyörködtet. Ez így tart decembertől márciusig. Vannak, amelyek a nyárvégén virágoznak, mivel gumóikban képesek vizet tárolni.  Gyógyító hatással bíró fákkal keresek, és kezdem az ismertetést. Olyan fákkal ismerkedjünk, melyek gyógynövények!     Az örökzöld Palesztin tölgyet már említettem. Latin neve: Quercus coccifera, a jó vízáteresztő, meszes talajt kedveli, de a tápanyagokban szegény, köves talajokon is megél, a nyári aszály sem árt neki. A kérgét itt is hasznosítják, akár a többi rokon fáét szerte a világon, mint cserző anyagot, de gyógyszerként is ismeri a népi gyógyászat. Tudjuk, az erdő nem csupán egy fajta fából áll, hogy egy valódi növénytársulás, a különféle fajok kombinációja alkotja. A fák védelmében, erdőszéleken, ösvények mentén, tisztások szélén találkozunk jelen érdeklődésünk számos képviselőivel, a gyógynövényként ismert fákkal.     Folytassuk a nálunk is nagyon jól ismert galagonyával. Az ismertebb fajai közül az egybibés galagonya (Crataegus monogyna) fordul itt elő tömegesen. A rózsafélék családjába tartozó bokor, vagy fácska. Nem válogatós, a száraz köves talajon éppen úgy megél, mint a homokon, vagy agyagos vályogos talajokon. Fehér virágainak köszönhetően olyan a bokor, mintha menyasszonyi díszbe öltözött volna, ezért is nevezik a domboldal menyasszonyának. Hasznos növény: azon kívül, hogy bizonyítottan gyógyhatású, fiatal, zsenge levelét nyersen salátába teszik, virágait borok, likőrök ízesítésére használják, gyümölcséből pedig lekvárt főznek. Sokféle hiedelem fűződik ehhez a növényhez. Ősi mítoszok szerint a galagonya villámból keletkezett, a római Maia istennőnek és férfi párjának Maiusnak volt a fája, az ókori görögök galagonya virággal díszítették fel az asztalokat a menyegzők alkalmával és a menyasszonyt is ezzel a virággal ékesítették. A britek május elején a források melletti galagonyabokrokhoz vonultak, ruháikat megtépték és a tüskés ágakra akasztották, mintegy vezeklésül. Sorolhatnám ezeket a galagonyához kötött mitikus szokásokat, de az már kilépne a jelen tanulmány kereteiből. Még csak annyit, mint érdekességet, hogy az I. Világháború idején pirított magjából kávét pótló italt főztek a katonáknak.     A bibliai idők sokat emlegetett fája a szentjánoskenyérfa (Ceratonia siliqua). A hüvelyesek rendjébe tartozó fás szárú, kétlaki növény. Bár elég lassan nő, elérheti a 20 méteres magasságot is, és akár száz évig is terem. Virágzata hosszú tengelyt képez, virágai sárgás-vörhenyesek, aprók, csaknem csupaszok. Hüvelytermése a régmúlt időkben a szegény emberek eledele volt. Nedvét édesítésre használták és megerjesztve szeszes italokat készítettek belőle. Lapos, feketés, 12-15 centi hosszú, húsos, édes hüvelytermése ízletes csemege. Szárítva fogyasztandó. Neve – Ceratonia – görög eredetű, a virág színére utal: aranysárga, görögül keration (κερατιον). Magvai meglepően egyformák, tömegük állandó, ezért az ókorban ezt a magot használták pontos méréseikhez, és ez képezte a drágakövek, gyöngy, arany mértékegységét. Innen a görög névből (keration) ered a kartát elnevezés is.     A mediterráneumban valószínűleg Egyiptomból, és görög közvetítéssel terjedt el, erre utal az „egyiptomi füge” megnevezés. A kereskedelmi utak mentén települt meg, de később elvadult, s így eredeti hazáját már nehéz kideríteni. Szíriától Görögországig és Algírtól Szicíliáig ősi termesztés nyomai fedezhetők fel. Az őskereszténység idején különös jelentősége volt. Maga a magyar elnevezés is régi legendát idéz: Keresztelő Szent János midőn a pusztában élt ezzel a terméssel tartotta fenn magát.  A termés alakja kecskeszarvra emlékeztet, innen a horvát neve: rogač, ami a szarvat jelentő rog szóból származik. Törökül is kecskeszarvnak nevezik: keçiboynuzu. Angolul valamilyen furcsa képzettársítás miatt sáska fának (locust tree) mondják, a termést pedig sáska nyélnek (locus beam).  Gyógyhatása elsősorban emésztőrendszeri – magjából készült liszt gátolja a hasmenést, védi a beleket az irritáló anyagoktól, hatásos hányás ellen, csökkenti az éhségérzetet. Általánosan engedélyezett adalékanyag (E410), semmilyen káros, vagy mérgező hatása nincs.  Görögországban pálinkát is főznek belőle – még ma is. Azt mondják, hogy nem is olyan kifizetődő, mert 100 kilóból 25 liter pálinka lesz. Szerinte ez nagyon jó arány, hiszen egy mázsa (100kg) szilvából kb. 15 literrel lesz!     Következő növényünk, melyet említek a varjútövis (Rhamnus cathartica). A rózsavirágúak rendjének tagja, rokona a jujujuba és a szintén gyógynövényként ismer kutyabenge (Rhamnus frangula). A varjútövis bokor formában is, de magas 8-10 méteres faként is ismert. Szárazságtűrő és a meszes talajokat kedveli, a kevert lombhullató erdők növénytársulásának gyakori tagja. A népi gyógyászat, mint vízhajtó és vértisztítót ismeri, külsőleg pedig bőrkiütések, pattanások kezelésére használják sikerrel. A középkorban torok és száj betegségekre használták.     A varjútövis bevonult a homeopátia eszköztárába is. D3-as potenciálban kerül forgalomba, s a szakkönyv azt írja, hogy sok panaszra jó – ajánlja mindenféle fájdalomra, mint hólyagfájdalom, menstruációs görcsök, fejfájás, reuma, izomfájdalmak, lumbágó, gyomorfájás, idegzsába, daganatos fájdalmak. Egyszóval haszonnal alkalmazható az emésztőrendszeri és a mozgásszervi betegségekben.     Bogyóját és kérgét festésre is használták – a bogyó zöld, s a kéreg kék színt ad.  (következőleg a lágyszárúakról írok)

A csokoládé dicsérete (érvek és ellenérvek)

A csokoládé, a kakaó története igazi regényes sikertörténet, tele az emberi találékonyság megnyilvánulásaival.

Mindannyian tudjuk, hogy a csokoládé ízletes csemege és hogy számos biológiailag értékes és hasznos összetevőjének köszönhetően jó hatással van a szervezetünkre, „boldogság hormonnak” is szokták becézni. Itt jegyzem meg most, hogy ezen túlmenően gyógyszerként is számon tartott termék. A legősibb gyógyszerek közé tartozik.

Mielőtt, a gyógyszer témát körül járnám, és magát a növényt ismertetném, feltenném a kérdést, hogy mi is a csokoládé, igaziból? Egy trópusi növény, kakaócserje (Theobroma cacao), melynek átlagos magassága 3 méter, de néha akár a 15 métert is elérheti. Ennek a terméséből készítik a kakaót, a csokoládét. A maják már több mint 3000 évvel ezelőtt kezdték termeszteni a kakaócserjét. A dél amerikai bennszülöttek nemcsak tápszerként, hanem a szertartásaikhoz és fizetőeszközként is használták a kakóbabot egészen a tizennegyedik századig. A szemeket megpörkölve és ledarálva a port folyadékkal vegyítették, és az így kapott habos, ám elég keserű szubsztanciát ünnepélyesen meg is itták, ezt az italt chocolatl-nak nevezték.

 A növényt a dél-amerikai esőerdőkből, főként az Amazonas és az Orinoco környékéről szerezték be. Magyarországon egyes botanikus kertekben - például Szegeden – megtalálható. Régen az istenek eledelének tartották. Ma is úgy tartják a táplálkozással foglalkozó szakemberek, hogy a gyerekek számára a kakaó és a csokoládé energiát ad és napi fogyasztása előnyös a növekvésben lévő szervezetek számára. A csöppségek nem is nagyon tiltakoznak ellene, hiszen finom édes íze magával ragadja a gyerekeket.

 A spanyol hódítás idején, a híres Montezuma azték uralkodó kedvenc itala volt a chocolatl. Naponta akár ötven korsóval is elfogyasztott. A korsók természetesen aranyból készültek. Érdekes az azték legenda a chocolatl –ról.

 Íme: Quetzalcoatl az őslakó mexikóiak tollas kígyóistene volt. A levegő uraként tisztelt istentől az emberek olyan tudást kaptak, mely magasabb szintű létezést tett számukra lehetővé. Ő tanította meg az embereket a csillagok útjának követésére, tőle kapta az ember a naptárt. Megmutatta, hogy lehet egy bizonyos vadon termő növény pelyhes csomóiból fonalat sodorni és vásznat szőni. És ami a legfontosabb: tőle kapta az ember az istenek eledelét és italát: a kukoricát és a csokoládét.

 E különös ital, bár akkoriban nagyon keserűen itták, igen előkelő dolognak számított. A spanyol konkvisztádor, Cortés elirigyelte ezt is az azték uralkodótól és saját ültetvény kialakítására adott parancsot. Európába először 1528-ban hozott kakaóbabot, Quetzalcoatl népétől elhódított kincsek részeként.

 Es ezzel elindult világhódító útjára a csokoládé! Igaz, hogy sok változáson esett át, mire a mai étcsokoládéhoz érkezett.

Európába érkezése után a vélemények megosztottak róla. Mivel drága és nehezen beszerezhető volt, csak a gazdag előkelők engedhették meg maguknak a fogyasztását. Az egyház nem nézte jó szemmel ezt az újabb divatot, a sátán mesterkedését látták benne, különösen mivel pogányoktól származik, és hogy felkorbácsolja a szenvedélyeket.

Eleinte úgy itták keserűen, mint a maják, de később a spanyolok, hogy ezt az ízt mérsékeljék mézzel, illetve cukorral ízesítették. Sokáig a spanyolok nem árulták el a csokoládé készítés titkát, s csak midőn hanyatlásnak indult világbirodalmuk, ismerték meg mások is ezt a különös italt, de nem aratott osztatlan sikert eleinte. V. Pius pápa (1504 - 1572) például olyan kellemetlen ízűnek találta, hogy szerinte „az ital fogyasztása nem jelenti a böjt megszegését”. Holland és angol kalózok ebben az időben ennél radikálisabban intézték el a csokoládé ügyet, tudniillik az elfogott spanyol hajók kakaó rakományát, mint haszontalan dolgot egyszerűen a tengerbe szórták. Egy évszázad kellett, hogy elterjedjen Európa szerte. Mikor XIII. Lajos francia király feleségül vette III. Fülöp spanyol király leányát, a számtalan nászajándék között volt a chocolatl is, annak készítési titkával egyetemben. A király udvarban az udvaroncok körében és közvetítésükkel hamarosan divatba jött. Néhány évtized alatt Angliába is eljutott, és rövidesen kávéházak nyíltak a nagyközönség részvételével. Ezt az új finomságot ekkor még arisztokratikus italnak tekintettek. Ez természetesen csak növelte a népszerűségét. A kor híres politikusa, Samuel Pepys írja naplójában (1664. november), hogy jocolatte nevű italt fogyasztott egy kávéházban és azt ízletesnek találta.

A csokoládéházak divatos találkozó helyekké fejlődtek, sok híres és hírhedt személyiség találkozott itt egymással: politikusok, írók, művészek és szerencselovagok. A népszerűségének hulláma nem állt meg a szigetország partjainál, hanem átterjedt Belgiumba, Németországba, Svájcba, sőt a klérust is meghódította, miután Brancaccio bíboros kinyilatkoztatta, hogy ezen folyadék (azaz a csokoládé) ivása nem számít a böjt megszegésének. Később az angol hatóságok úgy találták, hogy a kakaó kereskedelme komoly állami bevételhez juttathatja az államot, ezért I. György angol király törvénybe iktatta, hogy minden font kakaóra 20 shilling büntetést rónak ki, ha hiányzik a csomagolásról az adó megfizetését igazoló bélyeg.

Az eleinte fogyasztott ital a chokolatl íze közel sem hasonlított a ma ismert csokoládé ízéhez, mivel zsíros, habos és nagyon nehezen emészthető volt. Jöttek azonban a feltalálok és a cukrászok. Sajtolták, vegyítették, keverték, kavarták, préselték, melegítették, hűtötték, míg végül a folyadékból egy szilárd halmazállapotú massza lett. Ez is előbb kemény volt, de a mesterek szorgalmának köszönhetően elérte mai formáját, álagát, ízét. Azért ez a folyamat nem ment egyik napról a másikra, több száz évet vett igénybe (!).

Szóljunk néhány szót a kakaó, a csokoládé egészségvédő, egészség megőrző hatásáról.

Tudományos kutatások kimutatták, hogy sokféle egészségvédő hatása van. Tanulmányozták a Panamában élő bennszülötteket, a kunákat és azt tapasztalták, különösen sok kakaót fogyasztanak, többet, mint a többi őslakos és náluk sokkal kevesebb az úgy nevezett civilizációs betegség. Egy másik, Németországban végzett vizsgálat kimutatta, hogy a kakaóban levő hatóanyagok (flavonok) javítják a keringési rendszer működését, és kedvezően hatnak az érelmeszesedésben. Ezen hatóanyagok egy része (például az epicatechin) keserű ízű, ezt a forgalomban levő készítményekből kivonják, amivel a csokoládé egészségvédő hatását nagymértékben csökkentik. A kakaó- és a csokoládégyártás sokféle feldolgozási folyamata is csökkenti ennek az anyagnak a mennyiségét. Egy szóval, minél keserűbb, annál „egészségesebb”!

Megjegyzem, hogy hasonló biológiai hatású, értékes anyagok találhatók a csokoládén kívül a teában, borban, többféle gyümölcsben és zöldségben.

Ennyi dicséret után néhány kifogást is meg lehet fogalmazni. Azt mondják: hizlal, a bőrön pattanásokat okoz, romlik tőle a fogunk, álmatlanságot okoz. Vegyük ezeket sorra

– a benne levő szénhidrátok hizlalnak, ha nagy mennyiséget fogyasztunk belőle, de a jó minőségű fekete csokoládé mérsékelt fogyasztása zsírégető hatása révén része lehet a fogyókúrának. Mégis figyeljünk a kalóriatöbbletre.

- a tiszta, fekete csokoládé antioxidáns összetevői révén éppen hogy jót tesz a bőrnek, még UV védőhatása is van (!)

- a fogszuvasodás kérdése is a szénhidrátokra irányítja a figyelmet. A kis mennyiség nem okoz gondot, és a rendszeres fogmosás fontosságáról se feledkezzünk meg.

- a csokoládéban levő koffein, ami az álmatlanságért felelős, a feketekávéhoz képest elenyésző mennyiséget tartalmaz. Egy csésze (100 ml) forró-csokiban 5-10 mg koffein található, míg az ugyan ilyen adag feketekávéban 150-200 mg. Mind az, amit eddig elsoroltam a fekete, az úgynevezett keserű csokoládéra vonatkozik, s ez nem az a fajta, amiből tábla szám szoktak fogyasztani. Nos, már ezért sem hizlal!

Szükségesnek tartom itt kihangsúlyozni: vannak gyógyszerek, melyek együttes használata kellemetlen tüneteket okozhat ilyenek a depresszióellenes szerek. Erről a csoki imádók gyakran megfeledkeznek…

Másik fontos megjegyzésem, hogy a forgalomban levő csokoládé és csokoládé között nagy a különbség. A különbséget egy példával világítom meg: „más hatással van a szervezetünkre annak a csirkének a húsa, amelyik nagymama kertjében kapirgált, kukoricán és frissen szedett füvön nevelkedett, másképp hasznosul a nagyüzemi brojler csirke, amit halfeldolgozásból visszamaradt hulladékból készült táppal etettek, és antibiotikummal kezeltek”.(napidoktor.hu)

Mindegyre újabb megjegyezni valóm akad, de ezt most nem hallgathatom el: a fekete csokoládé javítja a szellemi tevékenységet! Francia doktorok azt találták, kétezer idősebb ember megfigyelése alkalmával, hogy akik több fekete csokoládét és más flavokban gazdag élelmiszert fogyasztottak szellemileg frissebbek maradtak.

Záró megjegyzésnek a következőt szánom: a fentiekkel akár egyetértünk, akár nem csokoládét azért eszünk, mert finom!

-.-                                                                                                                    

- forrás: Sobre el Chocolate de Patricia Lousada               Doktor Plusz 2003             www.csokoladeforum.hu/a-csokolade-tortenete/

Vajon répa a répa?

A zöldségek elnevezése körül gyakran vita alakult ki árusok és vásárlók, vagy akár egymással társalgó személyek sorai közt. Az igazság az, hogy nagy zavar uralkodik, különösen a háziasszonyok, szakácsok, és más piacokat látogatók között, ami a zöldségfélék nevét illeti, de még irodalmi berkekben is. Receptgyűjtemények, internetes szakácskönyvek, blogok hemzsegnek a félreértésektől és sajnos sokan nem veszik maguknak a fáradtságot, hogy egy-egy általuk használt kifejezésnek, névnek utánanézzenek. Az a gyanúm, hogy a külországi leírásokat rosszul fordítják tudatlanságból, vagy felületességből. Sőt lehet is-is!

A fehérrépa megnevezés váltotta ki bennem ezt a gondolatot. Sokan a petrezselymet értik alatta, de hát, ez értelmetlenség, mert a répa „Linné osztályzása szerint … a káposzták neme alá tartozó növény” (Cz-F). A petrezselyem ellenben az ernyősvirágúak rendjébe tartozik.

A kutyatej bár ernyőt nyit, nem vele rokon növény (!)

Czuczor-Fogarasi szerint a név maga „a latin-görög petroselinum-ból eredett; ez pedig összetétel petra és szelinon szókból”, ami magyarul kő-zellert jelent. Ettől függetlenül, szinte minden európai nyelven petrezselyem, illetve ehhez hasonló szó felel meg ennek a gyökérzöldségnek. Prezzemolo (olasz), parsley, parsley root (angol), persil (francia), pietruszka (lengyel),  petrushka (orosz), pătrunjel (román), perejil (spanyol), persilja (finn), és így tovább. Tehát a petrezselyem, melyet helytelenül neveznek fehérrépának, egy körülbelül 60 cm magrasra megnövő gyógy- és fűszernövény. Erős, húsos karógyökere Magyarországon és a környező országokban kedvelt főszer, a jó húslevesnek elengedhetetlen kelléke. A mediterán térségben csak a levele használt, a gyökerét jóformán nem is ismerik.

Mint érdekességet említem, hogy a görögök szent növénynek tartották: a egyes ünnepi játékok alkalmával a győztes petrezselyem, illetve zeller zöldjéből font diadalkoszorút kapott.

Lépjük tovább a fehérrépa témával. Vannak, akik a paszinák nevű gyökőrzöldség helyett használják  fehérrépa kifejezést. A pasztinák (Pastinaca sativa) szintén az ernyősvirágúak rendjébe tartozik, s mint ilyen rokona a petrezselyemnek, sárgarépának, zellernek. Annak ellenére, hogy közkedvelt zöldség egyes vidékeken, megjegyzem, hogy levele egy bergapten nevű fényérzékenységet okozó anyagot tartalmaz, és az arra érzékeny egyéneknél a napfénynek kitett bőrfelületen bőrpírt és hólyagos bőrelváltozást okozhat.

Mivel eljutottunk a zellerhez, érdemes erről is pár szót ejteni. A zeller, mint a növény-család névadó tagja számos ismert rokonnal büszkélkedhet. Ide tartozik még az ánizs (vagy édeskömény), kapor, koriander, kapor lestyán, meg néhány vadon termő növény is.  Háromféle változatban ismert: a gumós – nálunk ez az elterjedtebb -, a halványító és a metélő. Ez utóbbi kettő levélnyele C-vitaminban gazdag (25-45 mg/100g). A déli országokban a zeller gumós változata nem tartozik a kedvelt zöldségfélék közzé, inkább és elsősorban a halványító zeller levélnyelét használják fűszerként-

Akkor mi is az a fehérrépa? Ez egy igazi fogas kérdés – mindenki mást mond.

Angolul turnip, chard ; német: weiszrübe, oroszul: repa;  olasz: rapa; francia: navet; román: navetă, nap;

Kertészeti leírások szerint a tarlórépa neve fehérrépa,  de ez sem igazán répa, mert a káposztafélék családjába tartozik, és a káposztarepce megvastagodott gyökerű változata. Nevezik még kerekrépának is. Anglia, Dánia, Svédország délvidékén termesztik nagyobb mértékben.

Más megfogalmazás szerint a karórépa neve fehérrépa, azonban ez is ugyan az a növény család – káposztaféle.

Az igazi répa, mint répa latinul Beta vulgaris subsp. vulgaris, és takarmányrépa néven ismert. Közeli rokonai, mondhatnám, hogy testvérei a cukorrépa, cékla, mangold. Gyermekkoromban burgundi répának, vagy marharépának hívtuk, és jószág etetése céljából termesztették.

Czuczor-Fogarasi szabatos-tömören így fogalmaz: „Répa. Szokott közértelemben bizonyos növények neme, melynek húsos gyökerei emberek és barmok eledeléül használhatók. Linné osztályozása szerint a káposzták neme alá tartozó növény.” 

„A jószág etetése céljából termesztett nagyrépáju cukorrépa v. burgundi répa. Egészséges és tápláló takarmány” – írja a Kislexikon.

Karórépa, (fehérrépa (Brassica napus rapifera) nagyobb mértékben a csapadékos éghajlat alatt, (Anglia, Dánia. Svédország D.-i vidékén) termesztett zöldségféle.. Nálunk elvétve a közepesen kötött, nedves, televényes talajokon, (káposztaföldeken) termesztik. Változatai: fehér pomerániai, fehér crieweni, kékfejű óriás, altmarki stb. Úgy ültetik, mint a káposztát, (május júniusban, palántákról, (40x30 cm kötésben), úgy ápolják, mint a takarmányrépát. Ősszel szedik, takarmányozásra, de emberi élelemre is használják.

   Gyakorlatilag ennek a fejtegetésnek komoly oka is van. Nem csak szócséplés. Az a helyzet, hogy a receptek hibás fordítása veszélyt hordoz magában – sokszor szerepel a fehérrépa helyett petrezselyem gyökér a leírásokban. Még a bébiételeknél is. Ez pedig nem ártalmatlan félreértés, hanem veszélyes dolog. A petrezselyem gyökér erős vízhajtó tulajdonsággal is bír és ez a kisgyermekek szempontjából kiszáradáshoz vezethet annak minden következményével! Átnéztem több ilyen receptet, megkeresve az eredeti angol leírást. Mindenütt „turnip” (répa) valamilyen fajtája szerepel, és egyszer sem „parsley” (petrezselyem).

Vigyázzunk hát a fordításokkal, idegen nyelvről való átvételekkel, különösen, ha gasztrológiai témáról van szó.

Koncertjegy

   Paraszt ünnepli tánccal, cimbalommal 

 vidám szüretjét - és nyakalva cifra 
 kedvébe' Bacchus kelyhét, bizalommal 
 ki-ki magát már asztal alá issza. 

       (Antonio Vivaldi: Az ősz)

Koncertjegyet kaptam a nagyfiamtól ajándékba. Vivaldi „A négy évszak” (Le Quattro Stagioni) című zeneművét hallgattuk meg egyik novemberi este, elfoglalva családilag a nézőtér 4-ik sorának szinte felét. Élmény volt újra hallani élőben ezt a zseniális művet. Teljes egészében legelőszőr a marosvásárhelyi Vártemplomban hallottam - Ruha István* előadásában.

Antonio Vivaldi műve nyomtatásban, Amszterdamban jelent meg 1725-ben az „Il cimento dell’Armonia e dell’inventione op.VIII” részeként. Megjegyzendő, hogy mindegyik versenymű elé egy szonettet irt a mester, és ezzel mintegy kulcsot adott a felhangzó zenéhez.

Nagyszerű akusztikája van a Vártemplomnak. Szinte hihetetlen, de bár a leghátsó sorban ültem, s a zenekar középen, az Úrasztalánál foglalt helyett, úgy hallottam mikrofonok és hangszórók nélkül, mintha közvetlenül előttük ültem volna. Sőt még annál is jobban, mert a hangszerek tökéletes összhangja jött létre a hatalmas helyiségben. Teljes nagyszerűségében szólalt meg a „harmónia”. Képek és érzelmek lüktettek ebben a zenében. És életöröm!

Ezt mind a zeneszerző, a hegedűművész és a templom építőjének hármasa teremtette meg és ajándékozta a hallgatóknak. Csak így hárman adják a teljességet, külön-külön bár értékesek, de hiányosak. A leirt kotta minden zsenialitása mellet is csupán papírra vetett jelek halmaza, a hangszerek ellenben ezek nélkül holt tárgyak, s a falak pedig az események néma tanúi csupán.

De micsoda tanúk!

  Ezek a lágyan hajló falak és merész ívek hangolták nemes harmóniába nem csak most ezt a zeneművet, hanem az évszázadok egy-egy jelentős pillanatát is. Hiszen megfordultak itt és hallatták hangjukat Nagy Lajos magyar király, a nagy törökverő Hunyadi János, Erdély első fejedelme János Zsigmond, valamint II Rákóczi Ferenc fejedelem is.

János Zsigmond nevéhez fűződik a tordai diétán kimondott vallásszabadság megerősítése. Ez az 1571. január 6-án tartott erdélyi országgyűlés e templom falai közt zajlott. Ezek a falak hallották és innen kiáltották világ, hogy hitéért senki ne háborgattassék, legyen az prédikátor, vagy igehallgató. A világon ez volt az első írásba foglalt vallási türelmi rendelet, a „recepta religio”, mely kimondta: „mindenki olyan hitben éljen, amilyenben akar”.

Még ezt megelőzően, eme falak közt tartott zsinaton (1559. november 1-én) fogadták el Kálvin tanítása alapján az első magyar nyelvű református hitvallást.

Más nevezetes történelmi eseménynek is tanúi voltak a templom falai, mikor is az 1707. április 8-án tartott országgyűlésen II Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé választották.

  Lássuk a továbbiakban a harmadik nélkülözhetetlent, aki életet lehel a papírra vetett jelekbe, megtölti zenével, a falakkal ölelt teret, a művészt.

Ruha István ez a hegedűművész, róla óhajtok szólani. Mikor a vártemplomi koncerten hegedült, akkor volt a kolozsvári konzervatórium friss végzettje. Nagy jövőt jósoltak neki, amit be is váltott. Mikor egy év múlva újra élvezhettem játékát, már túl volt a Moszkvai Nemzetközi Csajkovszkij Hegedűversenyen, ahol egyedüli külföldiként állhatott egy sorba a legjobbakkal. Ez utóbbi alkalommal az Egyetem előadótermében adta elő Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyét. Természetesen ajándékba a medikusoknak, akik különben lelkes zenekedvelők voltak, és mindig megtöltötték a hátfő esti hangversenyeken a „kakasülőt”. A marosvásárhelyi szimfonikus zenekart Szalmán Lóránt vezényelte. Emlékezetes volt számomra a koncert a csodálatos előadás miatt is, de lévén, hogy egészen közel ültem a szólistához, minden rezdülését, minden mozdulatát, pillantását, futó mosolyát jól láthattam, átélhettem, és máig nem feledhetem. A közelség azt az érzést nyújtotta, mintha magam is részese lennék a csodának. Mert csoda volt, ahogy a muzsikusok eggyé váltak a karmestertől kezdve a szólistáig. Akkor értettem meg, mit jelent az mondás, ami zenerajongó körökben elhangzott: „Ruha István kedvenc hegedűversenye Csajkovszkij műve, és a Csajkovszkij rajongók kedvenc előadója Ruha Pista”.

Életrajzi adatok helyett elmondom, mit mesélt egy barátom, aki az internátusban szobatársa volt Kolozsváron, de ennél is közvetlenebb kapcsolat volt közöttük: egyik vegyészhallgató évfolyamtársát vette volt feleségül Ruha Pista.

Íme, így emlékszik a régi szobatárs: „közvetlen, barátságos ember, akinek mindene a muzsika. Esténként a szobatársak, meg az alkalmi vendégek kérték, hegedüljön nekik. Szívesen és szívvel-lélekkel tette, abba se tudta hagyni, s ha nem szólnak éjfél után, hogy le kellene már feküdni, reggelig muzsikált volna”.

Generációk hosszú sora érlelte talentumát. A nagykárolyi katolikus plébánián őrzött íratok, már az 1500-as években említik a család nevét. Az elődök muzikalitása, zeneszeretete csúcsosodott ki világraszóló zsenialitásában, s így nem csoda, ha együtt említik a 20-ik század legnagyobb hegedűművészeivel, mint Dávid Ojsztrah, Jasha Heifetz, Yehudi Menuhin.

Dávid Ojsztrah már a moszkvai fesztiválon felfigyelt a fiatal művészre, és így válaszolt, mikor az tanítványául kívánt jelentkezni: ”Én tanítsalak téged? Neked egyedülálló tehetséged van, amit úgy kell hagyni, ahogy megszületett!” Ennél elegánsabb visszautasítást ritkán kapott muzsikus!

Ezután a sikeres nemzetközi megmérettetés után jött a többi, a koncertek, a meghívások, és az állandó készülés, gyakorlás. Volt olyan időszak, mikor naponta, estéről estére koncertezett, sőt arról is hírt adtak, hogy egy nap három konceretet is adott. Például 1960, május 30-án, Nagyváradon játszott Mozartot, Glazunovot és ráadásnak Prokofjevet. Vagy 1962, január 22-én, ugyancsak Nagyváradon Vivaldi: „A négy évszak” című darabja után még eljátszott ráadásként két Kreisler és egy Paganini művet. A sort folytathatnám.

A sok munka, sikerek, ragyogás mellett voltak azért nehézségek is életében, hogy mást ne mondjak, a Kolozsváron nekik kiutalt lakás, ahol hosszú évekig élt a család - itt született első gyermekük is -, még egy szükséglakás szintjét is alig érte el. A házban minden szobát egy-egy család lakta, ők a fél konyhát kapták! Gyakorolni a szomszédok miatt nem tudott, s ezért éjszakánként eljárt az Operába. Mikor Dávid Ojsztrah 1960-ban Kolozsváron járt, hangot adott megdöbbenésének, látva a Csajkovszkij Fesztivál díjazottjának lakáskörülményeit. A „hivatal” ekkor utalt ki számukra emberibb lakhelyet.* Említhetem azt is, hogy bár 1958-ban végzett a Kolozsvári Zenei Konzervatóriumban, diplomáját csak tova 1993-ban kaphatta meg, ekkor tudta csak letenni a licenc vizsgát. Nem volt addig rá ideje a rengeteg turné, koncert, munka mellett.

Díjak és oklevelek bizonyítják sikeres pályafutását, melyek közül számára a legértékesebb a 2001-ben kapott Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díj.

Befejezésül álljanak itt lelkes méltatójának szavai:

 „A templomban vagy hangversenyteremben, de szűk körben, baráti társaságban is ugyanolyan szenvedéllyel szórakoztatta hallgatóságát. Számára az volt a fontos, hogy örömöt okozzon az embereknek.”*

---

*Ruha István (1931 Nagykároly – 2004 Kolozsvár) – romániai magyar hegedűművész.

*lásd Mirela Capătă: „Ruha István fenomén, a XX. század hegedűművészetének virtuóza és szimbóluma” (Fenomenul Ştefan Ruha virtuoz al artei violonistice a secolului XX şi simbol)

 - doktori értekezés.

*Csomafáy Ferenc: „A virtuóz hegedűművész” ERDON 2012. 11. 30