Magány

Alkonysugár szelíd színeit
hozza magával a kora őszben.
Benéz hozzám mindig, ha erre jár.
Küszöbömre ül, kifújja magát.
Asztalomon még hideg a sör.
Vártuk őt. Ketten. Én meg a pohár.
Hát mondja is, ahogy hörpinti sörét,
Fiam, az élet, nem csak habból áll...

Szava szűk,
mint az elszabott zakó.
Ő érti csak, mit kérdez,
a csendben kezes lesz a szó.
Ráhagyom.Tudom,
amit magában féltve hord,
életének legszebb álma volt,
most meg százszor széttört
darabból áll.
Hát mondja is, ahogy hörpinti sörét,
Fiam, az élet nem csak habból áll...

Négy gyerek, négy világtáj,
két asszony, kiknek rabja volt,
rabtartója együtt és külön.
rajta osztoztak, s amit az Úr adott,
övék volt, míg kívánták, míg bírta.
Karjával négy országszélt átért,
kelettel nyugatot, északkal délt
ölelte, ő ment, ha nem is várták.
Ma meg... ajtót se nyitnak rá,
s ha ajtóra lel, be se engedik
a vén hontalant saját vérei.
Úton van, s nem érkezik meg soha,
mint borravaló, s a jó halál.
Hát mondja is, ahogy hörpinti sörét,
Fiam, az élet nem csak habból áll...

Hozzám, ha jön, bölcs csendet hoz,
józanságra intőt, ez illik ránk.
Ülünk szótlanul, nem faggatózunk.
Én, meg ő, két külön világ.
Ő befelé szól, én kifelé hallgatok,
úgy vonz, hogy szinte taszít,
hogy ne sajnáljam, ha valami fáj...
hisz fénye nincs, csak árnya, mely elvakít.
Azért egy sörre mindig jó nálam,
ha porzik belül a máj.
Hát mondja is, ahogy hörpinti sörét,
Fiam, az élet nem csak habból áll...

Hamar elfárad, ül, nem mozdul,
söre fogyóban, az ajtót lesi,
s a Napot, ahogy egyre lejjebb száll.
Hűvösebb, hosszabb lesz az éj.
Holnap egy új életet kezd el,
s nevet, jut majd sör helyett... sör,
a sörhöz nem kell kenyér.
Kegyelmet nem kér, nem ad soha,
így boldog ő, a szeme biztos az,
ahogy töri a fényt s körbefon.
A kor volt hozzá mostoha.
Gyökeret eresztett belé, hogy fogja,
de lombját tépte szét,
míg Istenhez vágyott,
lerakta lábához keresztjét,
s ahogy szaporodnak a vészjelek,
évei fogynak a vén latornak,
a nők után is fulladozón jár.
Hát mondja is, ahogy hörpinti sörét,
Fiam, az élet nem csak habból áll...

Hallgatása szeli át a csendet,
gőzölgő kenyér gazdakézben,
áldozati bárány, melynek vére folyt.
Újra bűn és újra feloldozás...
Itt vagyunk egymásnak, poharunk üres,
önmagunkba fojtott szóval
megértjük egymást így is,
ő ez egyik, én a másik oldalon.
Megbeszéltük, jó ez a nyugalom,
ha már a sors így egybesodort
minden elkötelezettség nélkül.

Mi lesz velünk, nem tudhatom.
Én nem kérdezem,
ő meg nem válaszol.