- Tessék! – kiáltotta Távi hangosan a kopogtatásra
reagálva. Igazából Tivadar volt a rendes
polgári neve, de mindenki úgy a barátai, mint a páciensei is Távinak
szólították, amit nem is kifogásolt, lévén maga is alkalmatlan ítélte
anyakönyvezett nevét.
Fehéringes, öltönyös fiatalember lépett be az ajtón.
Pasztellkék nyakkendője szabályosan megkötve illett a szürke öltönyhöz és
zöldeskék szemeihez.
„Vajon mit akarhat ez a bájgúnár?” – tette fel magában a
kérdést csöppet sem jó indulatúan.
- Gyáni Kázmér vagyok, nyomozó tiszt – mutatkozott be.
- Ide tessék! – mutatott Távi a fogorvosi székre.
- Nem páciensként vagyok itt!
- Hanem?
- Hivatalos ügyben, mint nyomozó vagyok itt.
- És mi után nyomoz, ha szabadna érdeklődnöm. Mi itt nem
folytatunk tikos tevékenységet, nem tartunk kábítószereket…
- Nem, nem! Nem ilyen természetű ügyben jöttem.
- Akkor inkább itt ezen a széken foglaljon helyet, az
asztal mellett! – nevette el magát Kázmér utalva előbbi invitálására.
- Egy paciense iránt érdeklődöm. Ne tiltakozzon a
személyiségi jogokra hivatkozva, van bírói végzésem!
- Kérem, kérem… Eszembe sincs, hogy az
igazságszolgáltatás munkáját akadályozzam.
- Nos, akkor lássuk!
Gyáni nyomozó
jegyzeteit lapozgatva elmondta, hogy őt egy Kondor Károly nevű illető érdekli,
aki nem régen itt kezel tette a fogát. A doktor emlékezett rá, de a karton is
előkerült.
- Egy kitört frontfog pótlására került sor - magyarázta Távi,
aki igazából Tivadar.
- Lehetne, kérem, kissé bővebben?
A doktor elmagyarázta, mi volt a szokatlan ebben az
esetben. Két frontfoga tört ki a páciensnek, de csúnyán megsérült a felső ajka
is. A véraláfutások színe alapján legalább 4-5 napos lehetett a sérülés.
A felesége kísérte, és ő beszélt. Igaz, a páciens nem is
nagyon tudott volna beszélni az összetört szájával. Feltűnt Távinak, hogy
milyen ideges, nyugtalan az asszony.
- Ne nyugtalankodjon, asszonyom! Olyan pótlást csinálunk,
hogy csak! Pont olyan lesz, mint az eredeti. Ma már a fogtechnika, higgye el,
igazi művészet. Olyan fogakat, fogsorokat csinálunk, hogy nem lehet az
eredetitől megkülönböztetni, sőt közben még a hibákat is kijavítjuk. Ezért
mondjuk, szebb lesz, mint volt.
- Nem ezért vagyok én ideges! A napokban meghalt az
anyósom, és még mindig nem engedték eltemetni valamilyen hivatali eljárás
miatt.
Emlékezett vissza a doktor a beszélgetésre.
A rendőrt nagyon érdekelték ezek a részletek.
- Szabad megkérdeznem, miért érdeklődik ilyen tüzetesen
Kondor Károly iránt?
- Kérdezni kérdezheti, de hogy válaszolok-e az más
kérdés.
- Titok?
- Végül is nem titok, de még nem zárult le az ügy. Bár,
úgy gondolom, hogy mivel ön is informált az illetőről, én is megtehetem.
A helyzet pedig a következőképpen nézett ki: az ember
gyanúba került az édesanyja halálával kapcsolatban. Az idős hölgy szívbeteg
volt és elhunyt. A halál beálltát megállapító orvos valamit tisztázandónak
ítélt, és hatósági boncolást kért. Kiderült, hogy fulladás okozta a halálát,
ami idegenkezűségre utalt. Az áldozat ezüstfejű sétabotján pedig megtalálták
Kondor Károly vérét. Letartóztatták, mint gyanúsítottat, külön súlyosbító
körülményként merült fel, hogy Kondor kivette a bankból az áldozat minden
pénzét nem sokkal annak halála előtt. Az áldozat védekezés közben a súlyos
ezüstfejű bottal lesújtott a támadójára, akinek kitörött a foga, s
összezúzódott az arca. Végül egy párnával megfojtotta áldozatát, majd másnap
szívelégtelenség címen jelentették a halálát.
Ez után a „beszélgetés” után eltelt jó egy hónap, mikor
is a doktor szemébe ötlött egy újsághír. Egy nagyon érdekes újsághír. Azt írja,
hogy Kondor Károlyt felmentették, ellenben letartóztatták a feleségét, aki
eddig csak, mint tanú szerepelt. Ő volt a tényleges tettes, ő nyomta a párnát
az anyósa arcára, aki elesett a lendülettől, amivel a fiát leütötte.
Mindennek a hátterében a pénz állt. A PÉNZ. Mindennek a
mozgatója sokak szerint. Kondor Károly mindenképpen így gondolta. Kivette a
bankból édesanyja minden megtakarítását, hogy törlessze tetemes tartozásait.
- Add vissza a pénzemet, Károly! – kiabált az idős
asszony, mikor megtudta, hogy a fia kifosztotta.
- Annak már bottal ütheti a nyomát!
Ez a szó adta az ötletet, s már le is sújtott az
ezüstfejű bot.
