ELŐKERÜLT EMLÉK

Gyermekkori ünnep… előkerült emlék…

Boldog várakozás, hóval lepett esték.

Angyalnak öltözve, rézcsengőmet ráztam,

Nehogy eltévessze Jézuska a házam…

A karácsonyfánkon nem villogott égő,

Nem ezüst-fajta volt, egyszerű lucfenyő.

Mégis oly szépséges, igazi gyertyákkal,

Dióval, almával, papír angyalkákkal.

Szaloncukor került itt-ott néhány ágra,

Bár, csokimáz nélkül, az lemaradt róla.

Finom volt az mégis, színes, különleges…

Idővel a fán, csak papír maradt, üres.

Meghitt, csendes ünnep… nem volt ott rohanás…

Áldott, békés este: eljött a Messiás.

Karácsonyfánk alatt, apró kis „Betlehem”…

Nem láttam oly szépet, egész életemben.

Néztük a jászolban fekvő kicsi Jézust,

Máriát, Józsefet, bárányokat, borjút.

És a három bölcset, ajándékaikkal:

Arannyal, tömjénnel, illatos mirhával.

A legszebb, tán az volt, mikor gyertyafényben,

Énekeltünk együtt, megilletődötten.

Köszöntöttük Jézust, az Istengyermeket,

S szívünkbe lopózott az igaz szeretet.

Aztán, izgalommal vártuk ajándékunk,

Jó Anyánk osztotta, s vígan bontogattuk.

Konyhánkból friss kalács illata szállongott,

Nem lehet feledni azt a hangulatot…

Régmúlt karácsonyok így élnek szívemben,

Míg méláztam rajtuk, újra gyermek lettem…

AZ ELSŐ GYERTYA

AZ ELSŐ GYERTYA

Adventi koszorún

ég az első gyertya,

szomjazó szívünkbe

lángját továbbadja.

Lelkünk csendesedik,

hangolódik húrja,

várja,megszülessen

benne Jézus újra.

Egy év hosszú idő,

hétköznapok sodra,

belső mécses lángunk,

talán kioltotta.

Most, meghitt estéken

imánk száll az égbe,

így készítjük lelkünk

a legszentebb éjre.

Hétről-hétre újabb

gyertya lobban lángra,

Szívünket vizsgáljuk,

bűneinket bánva.

Jézus, ha meghallod

elsuttogott imánk,

karácsony éjjelén

áraszd békéd reánk.

A FENSÉGES EBÉD

Reggel gondolkodtam, mit főzzek ebédre,

Sok ötletem nem volt, és hozzávaló se.

Kinyitottam végül a hűtő ajtaját,

Két szemem keresgélt, de semmit nem talált.

Sok üres polc meredt pimaszul képembe:

„ Nincs mit keress már itt, fölfoghatnád végre!”

Jól van, jól van, úgysem adom fel a reményt,

S a konyhaszekrényből kivettem egy edényt.

Megyek a kamrához, lélegzetem halkul,

Nehogy elijesszem, mi odabent lapul…

Be is lépek halkan, nézek szerte és szét:

Pár kíváncsi krumpli emeli fel fejét.

Gyertek, gyertek bátran, csak kell még egy hagyma…

Jön is nagy fejével, vörösen, pirongva.

Nincs már gond egy szál se, csak lesz mára ebéd,

Fő a finom krumpli, és fő az egészség!

Kis paprikát szórok a doboz aljáról,

S lám, begurult tojás gurul be konokul:

„ Hát én nem kellek már? Miből lesz galuska?

Hozz fél csupor lisztet, s máris kész a massza.”

Végül belezöldül egy kis petrezselyem,

Hogy a krumpli ízét vele nemesítsem.

Szépen összefőzöm, rendre az egészet,

És már tálalhatom a fenséges ebédet.

Terítem az asztalt, finom, jó illat száll,

Minden tányér mellé, nagy szelet kenyér jár.

Jön az éhes család, asztalhoz telepszik,

S, hogy honnan lett ebéd, talán el sem hiszik.

Összekulcsolt kézzel kérjük rá az áldást,

Jó étvággyal eszünk, feledve minden mást.

Majd, hálatelt szívvel köszönjük Istennek,

Hogy ma is megadta napi kenyerünket.

DÖNTÉS

                  

Még sok ezer dolog köt e földi léthez,

De szívemben lüktet: vár az örök élet!

Itt kell hagyni mindent, kínokat, örömöt,

Cserében, Isten ad életet, örököt.

Nem rossz ez az alku, csak el kell döntenem,

Leszek földhöz ragadt, vagy választom Istenem…

Nem is tépelődöm, veszítenem nincs mit,

Szárnyain emel fel reménységem, s a hit.

Csak a por-sátramat hagyom itt örökül,

Lelkem, Krisztus által boldogan üdvözül!

Nem hiányzik akkor, mit e földön hagytam,

Otthonomra lelek Atyám karjaiban.

HISZEK

Sokszor elfáradok, úgy érzem, fáj minden…

Nem segíthet senki, egyedül csak Isten.

Rá is hagyatkozom ölelő karjára,

Teljes bizalommal borulok vállára.

Tegye, mit jónak lát, elvisz vagy felépít,

Béke van szívemben, bizalom, erős hit.

Hiszek az Atyában, nagy szeretetében,

Egyszülött Fiában, Aki meghalt értem.

És a vigasztaló, drága Szentlélekben,

                                                   Szentháromságos, egy igaz Istenben.

RETEK -ESET

Elárulom bajom neked,

fásult vagyok, mint egy retek.

Mondhatod: ”Az időjárás…”

Lehet az is…, vagy ezer más.

Innen-onnan egybegyűltek

csúnya, sötét hófellegek,

lelkemen megtelepedtek,

s nem látom tőlük az eget?

Vagy talán az okozója

agyamban a sok száz hangya,

mik nyüzsögnek, mint bolondok…?

Nem! Ezek , csak gondolatok!

Szünet nélkül tekerednek,

peregnek, mint esőcseppek…

És, ha tovább hagyom őket,

még fásultabb lesz a retek…

Tehát, valamit tenni kell,

ne járjanak alá és fel!

Ekkor jön egy új gondolat:

nyugtassam a rohanókat.

Szépen, mindet rendszerezem,

Külön-külön , más rekeszben.

Helyüket így mind meglelik,

egymást többé nem kergetik.

Könnyebbülten fellélegzem :

újra süt a nap az égen!

Harmatcseppek fürösztenek,

s felfrissül a fásult retek.