elcsábított
hogy beleforgasson magamba
Salvador-Dalí-mázba
forgasson
engemmé
tett az isteni NŐ
óriási
négyzetrácsos lapáton
párzó
kések voltunk szeretők
sikolyokra
hasadt a hajnal
s
mikor lefutottunk a partra
meztelenségünkkel
összekaristoltuk
az
álszent halászfalut
egy
kavicsra álltam
visszahajtogatott
szárnyaim kibontottam
emelkedésem
képe bennem tükröződött
könnyű
tollak
asszonyom
érintései suhogtak
szálltam
*
ma
megpróbáltam verset írni
miközben
Gala körbe-lüktetett
betűket
róttam szoknyaszélre
A-tól
Z-ig körhintaszékeket
alig
volt hajnal s már délután lett
piroslón
izzó asszonytenyér
melyen
másként sülnek napi tervek
(az
állvány földőlt a vászon fehér)
néztem
amint pillái lehunyva
(válla
csípője combja hogy mondjam el)
aludt
elomlón mint ki beleunva
a
kéjbe párnák völgyében pihen
mint
aki nem akar mást csak szenderegni
testünk-pattintotta
ős-szikrák alatt
éppen
a spalettát próbáltam résre nyitni
mikor
Gala ismét átfonta nyakamat
*
nagy
kék és általános
hetek
után tegnap a kikötőben
három
tervem kihajózott
nem
tudom visszatérnek-e az útról
(pedig
a tenger is az én ötletem volt )
most
távoli sirály röptéből
engem
aláz egy részeg augur
miközben
nekidőlök a sziklának
melyet
belülről Jézus próbál
Máté
evangéliumába lökni
dőlök
furcsa
nem emberi szögben
látod
ez az
ami
leírva is elég hülyén néz ki
90-fokos
élet
*
ki
tudta mi mikor és hol
ki
miért épít mólót és nem hidat
Anyám
jaj én a Te égre-tárt
tenyeredből
hullottam ide
a
Te kétségbeesett fohászod
vagyok
mit velem kértél értem
hogy
fogaskerék legyek
mások
egyszeregyre-járó
gépezetében
jaj
Anyám
mégis szögletes kerék lettem
idegen
nékem a gurulás
napi
szélvészek közepette
szállok
ne
imádkozz értem mert
gyönge
vagyok meghalnék
összekulcsolt
kezeid satujában
látod
itt van nékem a másához-hűtlen
kinek
öle tűz és szava lajtorja
önnön
padlásom előtt
*
a
halászok mindennapokból
csomózzák
hálóikat
keddet
szerdához szorosan
s
vélik akkora az Idő
hogy
nem férhet át a hézagokon
szentül
hiszik ezt
néha
dalra fakadnak bennem
szeretnék
leljek otthonra
itt
ezen
a parton
ahol
madárrá-vajákolva
hajítás
nélkül röppen a kő
*
tegnap
a játszótéren
(mozi
helyett oda járunk)
órákig
néztem amint
le-föl
le-föl lágyan
Voltaire
vigyora libikókázott
Gala
mosolyával
s
bár a nappalt piros téglákkal
a
délután már befalazta
mégis
ablak nyílt az égre
a
csönd hóna alól kigördült
egy
csillag s mint 1929 éve
fölsírt
a Csecsemő
József
bennem esett térdre
ma
mégis tépőfogakat festettem
a
bárány tekintetébe
(Komódversek, 2014)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése