IDŐTLENÜL

M. Laurens: 

IDŐTLENÜL

Időtlen a tér, a rét, erdőben a rejtek,

törzseken ágak és azon számtalan levél,

miket az őszi szél pajkos gyermekként rezget,

s hiszi, hogy mutató ujja az égig felér.

Alant egy lélek halad, múltja országútnyi,

mi céltalan kanyarog: eltévedve jajong.

Bűzlő benzin füstjét a szürke égre hányva,

fáradt angyalok fújtatnak: egy sorban gyalog.

  

A lég is időtlen, a füst,a kén, a méreg,

szétmálló falakban léted sivársága vár,

mint örök időktől való hasztalan kényszer...

Varjú károg millió éve füledbe már. 

Védelmezz hát engem, ha viharok szaggatják

lelkem, szoríts ágaid közé mint még soha!

Ahol friss gally éled és kipusztul a gazság,

 ott legyen lelkem időtlen: végső otthona.

( Pest - Buda 2015. március 7.- április 19.) 

A vers cím, szerző és forrás megjelölésével, nonprofit céllal szabadon 

után-közölhető.  A vers bárminemű átdolgozásához a szerző 

külön engedélye szükséges!

  Copyright © M. Laurens 2015 minden jog fenntartva!