Egy döglött hal, a bánat meg én

Nádas mellett heverünk hárman,

egy döglött hal, a bánat meg én.

A döglött hal  köszöni meg van,

a bánat most szerfölött bánatos,

úgy hiszem miattam, én hoztam ide,

nem direkt egy haldöggel szemezni.

Titkon reméltem, a nádas neszezése,

a tó locsogás, a poszáták trillája

s a kíváncsi tekintetű pézsmapocok

segít kibogozni lelkem guzsalyának 

keszekuszán foszladozó, sprőd fonalát,

mit magam nem tudok most felcsévélni.

A haltetemet hangyák néma sora lepi el,

ingyenebéddé nemesül lent a bolyban.

A bánat most bosszúsan rám legyint

s megint, ideje lenne indulnom már.

Menjek, hagyjam csak őt nyugodtan itt,

hiszen rajtam  semmi más nem segít,

mint mézédes  csókjaid gyógyító mákonya.

Majd átköltözik a megriadt törpegémbe,

kinek párját egy rétisas vitte el éppen.

2016.05.03.

Dunai körkép

Duna 1.0

Nyálkás flakonnal üzen a Duna

korcs jelenünkből kétes jövőnek:

- valaha oly férgek éltek Pesten,

kik betont öntöttek fák helyére

a Római-parton s a Ligetben.

* * *

Dunai 2.0

Magányosan pocskálok 

lépcsődön lábammal,

mohón szívom magamba 

csendes fecsegésedet,

míg hullámaiddal sirályok 

csoportját ringatod.

Túl sokat láttál már,

túl sokat, vén Duna, 

így soha, senkitől 

nem kérsz pedigrét.

Medredben békésen

megfér mindenki,

boldogtalan szeretők,

kártyavesztes dzsentri,

megesett cselédlány,

szíven szúrt kokott,

sikkasztó bankár,

lenhajú német katona,

rongybabáját szorító

zsidó kisgyermek.

Te láttad a múltat

és - velem együtt -

nem érted e korcs jelent.

Te látod majd a holnapot,

akkor másik költőnek

locsogj majd arról,

hogyan hordta haza

suttyomban népe jövőjét

egy pökhendi, korcs elit.

* * *

Hárman lestük az alkonyt  

Isten bíborszín ege alatt.

A hídon ült a Csend, 

alatta folyt a vén Duna,

s a csorba lépcsőn lógatta 

dorkós lábát jómagam.

A  Csend szólni kívánt,

ám belé fojtottuk a szó.

Én fel akartam olvasni 

néhány versemet,

de nem hallgattak meg.

Folyton a bolondos

vén Duna vitte a szót,

meg hátán a hajókat.

Állandóan fecsegett

meg locsogott,

rengetegszer

tódított és lódított.

Látomásairól regélt,

valami Aquincumról,

hol minden utca

csatornázva volt 

és szilaj lovasokról,

akik egy fehér ménért

egész országot szereztek.

Szó esett tatárokról

-ez igaz lehet -

mert bifsztekjüket

én is kedvelem.

Árvízi hajósra emlékezett,

meg egy őrült grófra, 

ki hidat építtetett rá.

Ám amikor egy kádár legényre

kerítette a szót,

aki írógépműszerész tanult,

valami Csermanek),

- bár övé volt az ország,

mégis vagyontalanul ment el,

mérgesen legyintve,

bosszúsan hagytam ott.

Bár tisztelem a vén Dunát,

ne nézzen engem bolondnak.

2016.04.28.

Fotó: Márkus László

Haikuvillanások(k)

Lágy futam a szélben,

motozó egérke,

tavaszkodó napfény

szemed szép tükrében

sárgafejű pitypang

apró aszfaltrésben,

csorba cserépedény

anyóka kezében,

bamba béka brekeg

a gólya begyében,

csősz cseréppipája

egy költő fejében,

méla bivalycsorda

delelget a réten,

napon aszalódott,

porosodó asztag,

melyet legénykezek

épp az imént raktak, 

apró gondolatok

tizenhét szótagban.

2016.04.19.

Ars poetica

Most sorsom tárom elétek,

miközben halkan mesélek.

Tegnap lelkem vetkeztettem .

kerestem benne az embert.

Elavult verseket láttam,

friss dallamot nem találtam.

Holnap új játékot játszva, 

verseket varrok a fákra.

Hiába más most az élet,

szomorkás lantom zenéje.

Hangom halk líra a szélben

s eloszlik lassan a térben.

2016.04.10

Apaság

Mily gyönyörűséges

csemete, tisztára 

apjára hajazna,

ha lenne haja

de nincsen neki.

Csupán csak

ebihal

e poronty itt, mint

a tócsában mind.

Hallgass meg

Hallgass meg most, jó Uram,

hisz lassan mocsárba süllyed

elenyészik omladozó világunk!

Hit és erkölcs ma nem divat,

plázacsevej, csillogó csajok,

gőgös pasik és eltorzult vágyak

járják tobzódva táncukat

s nap mint nap

új áldozatokban dúskál a halál,

oltárán erőszak és terror iszik áldomást

tébolyuk földrészeken ível át,

Bármerre nézünk, a békés mezőket,

bársonyos patakokat már rég lenyúlták, 

megnyugvást sehol sem lelünk,

békés városokban robbannak bombák,

lövések dörrennek, pengék hasítanak,

értelmetlen háborúk elől 

sikongva menekül az élet,

ölében szendergő kisgyerek,

aggastyánok szemében lassan kihuny az élet,

ám elméjüket kételyek és félelmek mardossák,

hogy bölcsebb vagy korcsabb lesz az utókor,

milyen jövőt épít majd a képzelet.

Szebb tavaszt kérek, ó Uram és...

...és sokkal jobb verseket!

2016.03.22.

március idusára

magányból font kalitomra rározsdál már a falakat 

múltam kopott szövetét elemészti a monoton baktató idő odakerül, ahová való 

a feledés szemétdombján új virtuális kakasokkapirgálnak ritka rímeket begyükre szedve mindent

szinonimák és keresztrímek mind zúzógyomrukban végzik majd bűzhödt kloákájukon át megfellebezhetetlenül újra közkinccsé teszik

ma szelíd ifjak nem pengetnek lantokat ez nem divat 

a kávéházi asztaltársaságok lassan kihalnak cseten folyik a duma és önjelölt zsenik béna sámánokkal karöltve osztják gátlástanul az észt

múltunkat bértollnokok írják át jövőnk kasu kufárok kezébe került kik még rendesen plagizálni is bambák

cudar világ ez a közpénzekhez nekünk már coki törvénybe vésték.

demokrácia helyett marad most a remény s talán egy tisztább szirmokat bontó újabb tavasz

2016.03.13.

Bla-bla-bla

Víg dalokat dúdolok,

szerkesztőknek hódolok,

- új világot hódítok,

néha kicsit lódítok.

Bár a múzsák álnokok,

nekem most ez új dolog.

Noha nyelvem jól forog,

eszem gyakran kódorog.

Bűnbánat

Bús eső csordogál a kusza gallyakon,

lassan vízbe fojtja kornyadó világom.

Arcomat a szürke ég felé fordítom,

tűröm, hogy lemoshassa minden bánatom,

de múltam szennye mindig újra felbuzog.

Ma már egy kisded lelke sem szeplőtelen.

2016.02.18.

szélmalomharc

most győztes vagyok vagy örök vesztese e nagy játszmámban mit életnek hívnak bekötött szemmel csápolok fáradhatatlanul miközben azt gondolom lidércekkel harcolok hamar rájövök azonban csukott kapukat döngetek serényen s fejem a faltörőkos

hogyan tovább

venyigéből táltosparipát fabrikálok magamnak

ezen rúgtatok pipacsoktól pompázó réten a domboldalon felsorakozott szalmakalapos csatlósok ellen kik fegyelmezetten sorjázó szőlősorok között próbálnak megbújni 

távolból négykarú óriások vigyázzák a tájat nem fáradnak el soha monoton egykedvűséggel őrölnek gabonát és lelkeket túlélve korokat eszméket ármányokat

ábrándozásomból telefonom riaszt

szalmakalapos madárijesztőim és szélmalmaim felhőfoszlányokként enyésznek el emlékeim fakuló egén mikor rájövök az én csatámat szavakkal rímekkel vívják így poroszka venyigeló helyett lukas cipőben küzdöm magam tovább egyre magasabbra a versekből emelt hegy oldalán 

2016.02.18.

Horror

Szívünk 

forró vérrel

táplálja 

elménket,

csoda e hát

lelkünk 

vérszomja...

2016.02.10.

Tétova tócsák

Monoton esőcseppek

kopognak, 

tétova tócsákat 

rajzolgatva sorban.

Bár télidő van még

s vágyaink erősek,

sohasem fogadsz be 

világodba.

Elménkben jól megfér 

számos emlék,

hideg estén 

mégsem egy tűznél melegszünk,

pedig az ember

csak arra vágyik,

hogy viszontszeressék.

2016.02.15.

Bodor pipafüst

Dohogok magamban

mormogó medveként,

életfámra kúszó

irodalmi repkény

fonja körbe lelkem.

Amitől jó sorsom

megfosztott, nem bánom,

mit helyette adott,

mostanság próbálom,

Ingoványos talaj

amelyre tévedtem,

botladozom rajta

betűket szórva szét.

Néhány talán majdan

hasznos kalászt nevel

nem bánom a többit

sűrű gyom veri fel.

Éltem pipájához

töltetem egyre fogy,

akárhogy spórolok,

nem hiszem, hogy több lesz.

Végül kialszik majd

pislogó parazsa

s eloszlok a légben

bodor pipafüstként

2016.01.06.

Eccer vót

Eccer vót, hol nem vót,

úgy mint a  mesében,

színtiszta járdánkon 

sétáltok szelíden.

Szívem csak úgy repes

remek napunk lesz ma,

mosolygós emberek 

köszöngetnek vissza.

De azt már nagyon is

gyanúsnak éreztem,

a politikusok is

őszinték, szerények.

Nincsenek itt klikkek

és nincsenek lobbyk,

nem menő a golfklub,

stadion a hobby.

Nincsenek lakomák

s felhagytak a tánccal.

Nem lopják ma már el

a toronyórát lánccal.

EMBER!

Hagyj fel az ivással,

elég volt a pia,

akkor te is látnád,

mindez utópia.

2016.02.03.

bódulat

csak ámultam és bámultam mily merészen hozta elém szívét-lelkét a tenyerén nem volt benne semmi manír és kezem alatt sem éreztem trükkös panírt pőre bőrén neonlámpák fénye csillogott 

mély tüzű csillagot szikrázott szemében a fehér plafonra márványmintákat vetített medencénk türkizben játszó vize testünk és lelkünk hárfáin angyalok játszottak andalító akkordokat s ajkaink csókba forrtak sóhajtoztunk halk sikolyokkal szentségtelenítettük a csendet 

akartuk nagyon akartuk maradjon meg e mámor örökké oldódjunk fel a végtelen időben hol nincsen már semmi más matéria mint végtelen gyönyör és lelkünk csipkéin áttörő éltető fényözön

2016.01.26.

Szerelem - Triptichon

Forrón szeress most.

Kihűlt öl langyos csókkal

kiábrándító.

* * *

Kenyér kovásszal,

szex forró szerelemmel

ízlik igazán.

* * *

Csábító száddal

mesés kalandokra hívsz

éji sötétben.

Kép: Stefanie Ziehler - Triptichon

Aurora borealis

Hogy egyes emberek nagyon buknak a sarki fényre, én ugyan fel nem foghatom, bár szépségét világutazók dicsérték, költők és dalnokok gyakran megidézték, de számomra se nem szép, se nem megkapó sem megható, pedig gyakorta láthatom az általa nyújtott gyengécske fényt, mely nem színes s csak ritkán vibrál és vibrálás után rendre kialszik egy időre.

Fénye itt nem túl erős és piszkos sárga, de így is kellően megvilágítja a bögyös Pannit. kit muszklis barátja képelt fel tegnap este épp a sarki fény alatt, hogy jobban lássa, hová üthet maradandó nyomok nélkül, mert pultos árút semmi pénzért nem rongálna meg.

Ma már búcsút sem inthettünk a sarki fénynek, mert szünetet tart, nem világít már, pedig tegnap nem is remegett egy kicsit sem, igaz, a szomszéd égetnivaló kölykénél reggel csúzlit láttam épp a Rezeda utca sarkánál...

Carpe diem

Izzó szemeid tűz nélkül

perzselték fel léha lelkem.

Te semmit sem szóltál akkor,

én fanfárokat hallottam.

Nekünk csacsogott a Duna,

a vén platánfa velünk örült.

Mindketten a Holdra néztünk,

tündökölve ezüst fényben.

Vén bagollyal jósoltattunk,

s enyém lettél aznap éjjel.

Fals szonett

Egybeszőtt napjaim

megzavarták elmém,

elrejtve minden fényt

s kiutat,

melyet oly régóta, hasztalan keresek.

Piszkosszürke ködbe

torkollik ösvényem,

melyet csalfa lények,

vermek

és jól álcázott botlódrótok borítanak.

Mégis megyek,

egyre csak tovább.

Rejtélyesen suttogó,

fényalak 

halk hangja hívogat s eltörli átkomat.

Utamat belátni sohasem fogom,

de hogy végigjárom, biztosan tudom.

Lehetünk bárhol

Gondolatban

a Temze parton

sétálok veled.

Épp csak dereng

és szitál a köd,

de nem zavar, 

mert vállamra 

hajtod fejed,

míg suttogva

tervezgetünk

távoli célokat,

melyek tétován

ringatóznak,

mint apró hajók

a szürke vízen.

Az Úr tenyerében

jól megvagyunk,

szívünk naponta

új dalra fakad.

Lehetünk bárhol, 

egymástól távol,

lelkünk mindig

együtt csavarog.