Claudia Groza írása
- megjelent:
Atelier LiterNet > Crăciun > Poveşti de Crăciun la LiterNet / 11.12.2014
- Lejárt az időd! Jövő télig itt maradsz, és vigyázz
magadra! Ha szerencséd lesz, hullni fog a hó és újra hasznodat vesszük – mondta
a gazda becsapva a padlásajtót.
-
Ó, jaj… unatkozhatok itt hónapokig – sóhajtott szomorúan a szánkó.
-
Úgy látom, itt-ott javításra szorulsz – hallatszott egy törékeny hangocska.
-
Hát, te meg ki vagy? – kérdezte a szánkó.
-
Játék vagyok, egy fából épült kastély, a Toronykastély, aminek egyik ajtaját
letörte Doru, a gazda fia. Így aztán ide hajítottak. Szívtelen banda!
-
Elhiszem. Régóta itt vagy?
-
Két hónappal Karácsony után kerültem ide. Doru egy elkényeztetett kölyök.
-
Ez igaz. A legszebb helyeken utaztam vele. Felvittem a legmagasabb dombra,
helyi ösvényekre és veszélyes oldalakra. Minden kirándulás után kímélet nélkül
bedobott a sarokba. A jobb lábam kétszer is eltörött. Az édesapja tessék-lássék
megjavított, hogy kitartson a versenyig. Szerettem volna, ha lefestenek, szépen
elcsomagolnak! – sóhajtott a szánkó.
-
Ne szomorkodj már! Majd jól elszórakozunk mi itt. Nagy buli szervező vagyok! –
mondta Toronykastély.
Valóban mindenféle játékkal múlatták az
időt: csapd le csacsit, Fekete Pétert játszottak, mesét mondtak, énekeltek,
úgyhogy alig vették észre, hogy itt van már december. Különben a játékok nem
ismerik az idő fogalmát.
Egyik nap aztán elhallatszott hozzájuk is a
sok szép karácsonyi, betlehemes dal.
-
Vajon hamarosan havazni fog? – kérdezte reménykedve a szánkó.
-
Nem tudom, de nem is érdekel. Én úgyis itt maradok, amíg ki nem dobnak. Pedig
úgy szeretnék egy árvaházba kerülni – mondta szomorúan a Toronykastély.
-
Árvaházba? – csodálkozott a szánkó.
-
Igen. Ez az álmom. Ott biztosan megjavítanának, és sok gyerek játszana szépen
velem. Életre kelnék és elárasztana a vidámságuk – tette hozzá elgondolkozva.
„Itt
vagyunk már, íme, újra
Földi
jóval megrakodva…” – hallatszott a karácsonyi ének.
-
Doru, hull a hó! – kiáltotta apa vígan és elnézte a fehér égből szállongó
hópelyheket.
-
Hurrááá! Holnap megyünk ródlizni! Gyorsan szedjük elő a szánkót a naftalinból –
hallatszott Doru izgatott hangja.
Nem várva újabb felszólításra apa végre
hajtotta a feladatot.
-
Szerencsés vagy kicsi szánkó! Amióta megvettünk bőségesen jutott feladat
számodra évek óta. Gyerünk most is munkára fel! – szólott Doru apukája és
megragadta a szánkó keresztrúdját.
A szánkó vigasztalta a Toronykastélyt, aki
nagyon elszomorodott.
-
Ígérem, teszek az érdekedben egy jó szót! Bízzál bennem. Bajban ismerni meg a
barátot!
-
Köszönöm! Vigyázz magadra! – kiáltott utána a Toronykastély.
A szánkó bekenték egy favédő szerrel és
kivitték a fagyos levegőre, jöjjön formába. „Ó, de jó! A friss levegő gyógyír a
fámnak!” – gondolta boldogan, s felnézett a csillagos égre. „Mennyire vágytam
már rátok: csillagok, hold, faágak, hó paplan!” – ezzel fáradtan el is
szenderedett.
Másnap reggel végig nézett a kifényezett
részein. Mintha új lenne. Kész volt azonnal hosszú útra kelni. Alig várta, hogy
megmutathassa, mit tud.
Végig se gondolta jól, már meg is jelent
Doru.
-
Kalandra fel, kis szánkóm! – kiáltotta vidáman a fiú.
-
Kalandra fel! – válaszolt a szánkó, bár senki sem hallotta – Van ám
meglepetésem számodra, mindjárt meglátod.
A fiú felpattant a szánkóra, s indultak is
az utcán felfele. A saroknál a szánkó jobbra vette az irányt.
-
Hová viszel, hékás? Nem szabad nagyon eltávolodnunk a házunktól! – kiáltotta
Doru.
-
Egyet se félj, biztonságban vagy – felelte a szánkó.
Két utcával feljebb volt egy árvaház. A
szánkó ismerte, s odaérve megállott előtte. Az ablakokon át gyerekek nézték
őket szomorú szemekkel. Számukra nem volt se Mikulás, se Karácsony.
Doru csak nézte őket, majd kis idő múlva odaintett nekik. A bejáratnál
megjelent két kisfiú, olyan Doruval egykorúak.
- Szeretnétek szánkózni egyet? –
kérdezte halkan őket.
- Köszönjük, nagyon jó lenne!
A szánkó büszkén száguldozott a két gyerekkel a hátán, akiknek rég nem
volt hasonló örömben részük. A szánkó boldogan hallgatta az örömükben
sikongató, kacagó két fiúcskát.
- Holnap Karácsony Este lesz és
biztosan nektek is hoz valamit az angyal. Ígérem, visszajövök.
Otthon aztán Doru egyenesen a padlásra ment, és összeszedte az oda
felhordott játékokat. Apa segítségével megjavította, és egy nagy zsákba
csomagolta őket. Én jól tudom, mit akart velük másnap (!)
- Köszönöm, barátom! – mondta a
Toronykastély, míg az árvaház felé haladt a szánkó, hátán a zsákkal.
- Nagyon szívesen! – válaszolt amaz –
Ha hiszel benne, minden kívánság valóra válhat. Különösen így Karácsony táján.
Így aztán a Toronykastély sok szép napot élt meg az egymást váltó
gyermekek között. A szánkó is néhány év múlva csatlakozott hozzá az árvaházban.
Doru megnőtt, s a szánkó kicsi lett számára, pedig néha szívesen ródlizott
volna egyet-egyet. Hiszen bármilyen nagyra nőnek is az emberek, a lelkük
gyermek marad. Néha.
Mindenki elérkezik oda, ahova
vágyik. Csak hinnie kell…