Azt
hittem, hogy mindig kék a tenger,
ha
pirkadatkor ráolvad az ég,
hogy
egyesülnek hajnal-ébredéssel,
és
megszületik nászukból a fény.
Megismertem
haragját a víznek:
hulláma
ha vad, tarajos-sötét,
ultramarin-kékre
vált viharban
a
halált hörgő, vén tengerfenék.
Hiszem
mégis: egyszer minden ember
−
mint homoktenger, arany partokon −
kincseit
majd szétteríti végül,
ha
meghajol az égi színpadon.
Tisztább
öröm nincs is a világon:
az
emberlét a legszebb hatalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése