Készül a hóember

Karácsony hetében jártunk, és a népi előrejelzés igazolására – mármint hogy ha Katalin locsog, Karácsony kopog – az előző napi havazás után, fagyosak voltak a reggelek, s a hó is szépen megmaradt a gyerekek nagy örömére.

 Réka belebújt báránybőr bundájába, és kisétált a hároméves Mikivel a Sétatérre, ahol már sok gyerek hancúrozott a frissen hullott hóban. Hógolyóztak, viháncoltak, hóembert építettek. Miki is kicsi kezeivel próbált hógolyót dobni Rékára, amit ő kacagva tűrt. A kisfiú ezt a játékot azonban hamar megunta. Kesztyűs kézzel nem sikerült rendes hógolyót gyúrnia, de a kesztyűt lehúzni nem engedte az anyukája. Erre fel hóember építésért kezdett nyűgölődni. Réka összekotorta a havat, s ügyesen alakítgatta a készülő hóembert.

- Nagyot építs! Nagyot, nagyot! – követelte Miki, és mutatta kezeit a feje fölé nyújtva, hogy mekkorát akar.

- Jó – válaszolta -, de gyere, te is segíts!

 Kis idő múlva már emelkedett is a hóember törzse Réka munkája nyomán. De nem sokáig! Ahogy kezdett formát ölteni a rakás, Miki segítség helyett odaugrott, és szétrugdosta, amit az anyja már felépített. Réka újra kezdte, de ennek is az lett a sorsa, mint az előbbinek. Miki szétrugdosta. És ez így ment tovább sorra. Réka építette, Miki lerontotta!

 Az asszony bírta, ameddig bírta, de a végén úgy elkeseredett, hogy le kellett ülnie a padra. Kesztyűjével leseperte a havat, és leült. Nem volt képes tovább folytatni a hiábavaló munkát.

- Megpróbáltam mindent – mondta magában -. Türelmes vagyok, megteszem, akármire kér, szeretni akarom, de nem hagyja. Szegénykém nem tehet róla, ki tudja, miket állt ki a nevelőszülőknél. Most, hogy megtaláltam, meg kell adnom neki mindent. Hiszen én vagyok az anyja!

 Végül zokogásban tört ki. Két kesztyűs kezét az arcára szorítva zokogott. A gyerek döbbenten nézte.

- Anya! Ezért sírsz, mert rossz vagyok és el fog vinni a mumus?

- Nincs semmiféle mumus, drágám, és különben is anya nem engedi, hogy bárki is bántson.

- Ida mama se?

- Nem, nem! – kiáltotta szenvedélyesen – De hát, Ida mama bántott?

 Miki odalépett hozzá, megfogta a kezét, és húzni kezdte, válasz nélkül hagyva a kérdést, mely ott maradt a levegőben lebegve.

- Gyere, építs nekem hóembert. Másikat! Szépet, nagyot!

- Segítesz te is? Nem rontod le?

- Igen, igen, igen! Nem rontom, nem rontom! Csak ne sírj! Ha sírsz, én is sírok.

- Akkor ne sírjunk, hanem folytassuk a munkát!

 Már a fejét is kialakították a hóembernek, mikor egy árnyék vetült a szorgoskodókra, és megszólalt egy férfihang:

- Ez meg jó lesz az orrának! – nyújtott egy hüvelyknyi ágdarabot feléjük a férfi.

 Réka felkapta a fejét, és úgy érezte, menten lerogyik, úgy elgyengült a férfi láttán. Marcell volt, akit három hosszú éve nem látott.

- Te itt? – szaladt ki a száján a kérdés.

- Értetek jöttem! – válaszolta, és elhelyezte a hóember fején a fadarabot, majd keresett két lehullott bogyót szemnek, s egy ívben hajlott ágat vigyorgó szájnak.

- Tetszik? – kérdezte a gyereket.

 Miki kinyújtotta a karját a férfi felé.

- Vegyél fel, pusziljalak meg.

 Réka mosolyogva nézte őket. Marcell hogy megkapta a puszit, továbbra is a karjaiban tartotta a kisfiút.

- Anya, anya! – szólalt meg kérő hangon Miki – Hívhatom a bácsit apunak?

- Hát persze! – hangzott a válasz.

- Annál is inkább, mert valóban ő az apád – tette még hozzá halkan Réka.

Adni

Claudia Groza írása

- megjelent: Atelier LiterNet > Crăciun > Poveşti de Crăciun la LiterNet  /  11.12.2014 

- Lejárt az időd! Jövő télig itt maradsz, és vigyázz magadra! Ha szerencséd lesz, hullni fog a hó és újra hasznodat vesszük – mondta a gazda becsapva a padlásajtót.

- Ó, jaj… unatkozhatok itt hónapokig – sóhajtott szomorúan a szánkó.

- Úgy látom, itt-ott javításra szorulsz – hallatszott egy törékeny hangocska.

- Hát, te meg ki vagy? – kérdezte a szánkó.

- Játék vagyok, egy fából épült kastély, a Toronykastély, aminek egyik ajtaját letörte Doru, a gazda fia. Így aztán ide hajítottak. Szívtelen banda!

- Elhiszem. Régóta itt vagy?

- Két hónappal Karácsony után kerültem ide. Doru egy elkényeztetett kölyök.

- Ez igaz. A legszebb helyeken utaztam vele. Felvittem a legmagasabb dombra, helyi ösvényekre és veszélyes oldalakra. Minden kirándulás után kímélet nélkül bedobott a sarokba. A jobb lábam kétszer is eltörött. Az édesapja tessék-lássék megjavított, hogy kitartson a versenyig. Szerettem volna, ha lefestenek, szépen elcsomagolnak! – sóhajtott a szánkó.

- Ne szomorkodj már! Majd jól elszórakozunk mi itt. Nagy buli szervező vagyok! – mondta Toronykastély.

   Valóban mindenféle játékkal múlatták az időt: csapd le csacsit, Fekete Pétert játszottak, mesét mondtak, énekeltek, úgyhogy alig vették észre, hogy itt van már december. Különben a játékok nem ismerik az idő fogalmát.

   Egyik nap aztán elhallatszott hozzájuk is a sok szép karácsonyi, betlehemes dal.

- Vajon hamarosan havazni fog? – kérdezte reménykedve a szánkó.

- Nem tudom, de nem is érdekel. Én úgyis itt maradok, amíg ki nem dobnak. Pedig úgy szeretnék egy árvaházba kerülni – mondta szomorúan a Toronykastély.

- Árvaházba? – csodálkozott a szánkó.

- Igen. Ez az álmom. Ott biztosan megjavítanának, és sok gyerek játszana szépen velem. Életre kelnék és elárasztana a vidámságuk – tette hozzá elgondolkozva.

„Itt vagyunk már, íme, újra

Földi jóval megrakodva…” – hallatszott a karácsonyi ének.

- Doru, hull a hó! – kiáltotta apa vígan és elnézte a fehér égből szállongó hópelyheket.

- Hurrááá! Holnap megyünk ródlizni! Gyorsan szedjük elő a szánkót a naftalinból – hallatszott Doru izgatott hangja.

     Nem várva újabb felszólításra apa végre hajtotta a feladatot.

- Szerencsés vagy kicsi szánkó! Amióta megvettünk bőségesen jutott feladat számodra évek óta. Gyerünk most is munkára fel! – szólott Doru apukája és megragadta a szánkó keresztrúdját.

   A szánkó vigasztalta a Toronykastélyt, aki nagyon elszomorodott.

- Ígérem, teszek az érdekedben egy jó szót! Bízzál bennem. Bajban ismerni meg a barátot!

- Köszönöm! Vigyázz magadra! – kiáltott utána a Toronykastély.

   A szánkó bekenték egy favédő szerrel és kivitték a fagyos levegőre, jöjjön formába. „Ó, de jó! A friss levegő gyógyír a fámnak!” – gondolta boldogan, s felnézett a csillagos égre. „Mennyire vágytam már rátok: csillagok, hold, faágak, hó paplan!” – ezzel fáradtan el is szenderedett.

   Másnap reggel végig nézett a kifényezett részein. Mintha új lenne. Kész volt azonnal hosszú útra kelni. Alig várta, hogy megmutathassa, mit tud.

   Végig se gondolta jól, már meg is jelent Doru.

- Kalandra fel, kis szánkóm! – kiáltotta vidáman a fiú.

- Kalandra fel! – válaszolt a szánkó, bár senki sem hallotta – Van ám meglepetésem számodra, mindjárt meglátod.

   A fiú felpattant a szánkóra, s indultak is az utcán felfele. A saroknál a szánkó jobbra vette az irányt.

- Hová viszel, hékás? Nem szabad nagyon eltávolodnunk a házunktól! – kiáltotta Doru.

- Egyet se félj, biztonságban vagy – felelte a szánkó.

   Két utcával feljebb volt egy árvaház. A szánkó ismerte, s odaérve megállott előtte. Az ablakokon át gyerekek nézték őket szomorú szemekkel. Számukra nem volt se Mikulás, se Karácsony.

   Doru csak nézte őket, majd kis idő múlva odaintett nekik. A bejáratnál megjelent két kisfiú, olyan Doruval egykorúak.

- Szeretnétek szánkózni egyet? – kérdezte halkan őket.

- Köszönjük, nagyon jó lenne!

   A szánkó büszkén száguldozott a két gyerekkel a hátán, akiknek rég nem volt hasonló örömben részük. A szánkó boldogan hallgatta az örömükben sikongató, kacagó két fiúcskát.

- Holnap Karácsony Este lesz és biztosan nektek is hoz valamit az angyal. Ígérem, visszajövök.

   Otthon aztán Doru egyenesen a padlásra ment, és összeszedte az oda felhordott játékokat. Apa segítségével megjavította, és egy nagy zsákba csomagolta őket. Én jól tudom, mit akart velük másnap (!)

- Köszönöm, barátom! – mondta a Toronykastély, míg az árvaház felé haladt a szánkó, hátán a zsákkal.

- Nagyon szívesen! – válaszolt amaz – Ha hiszel benne, minden kívánság valóra válhat. Különösen így Karácsony táján.

   Így aztán a Toronykastély sok szép napot élt meg az egymást váltó gyermekek között. A szánkó is néhány év múlva csatlakozott hozzá az árvaházban. Doru megnőtt, s a szánkó kicsi lett számára, pedig néha szívesen ródlizott volna egyet-egyet. Hiszen bármilyen nagyra nőnek is az emberek, a lelkük gyermek marad. Néha.

   Mindenki elérkezik oda, ahova vágyik. Csak hinnie kell…

  

A csokoládé dicsérete (érvek és ellenérvek)

A csokoládé, a kakaó története igazi regényes sikertörténet, tele az emberi találékonyság megnyilvánulásaival.

Mindannyian tudjuk, hogy a csokoládé ízletes csemege és hogy számos biológiailag értékes és hasznos összetevőjének köszönhetően jó hatással van a szervezetünkre, „boldogság hormonnak” is szokták becézni. Itt jegyzem meg most, hogy ezen túlmenően gyógyszerként is számon tartott termék. A legősibb gyógyszerek közé tartozik.

Mielőtt, a gyógyszer témát körül járnám, és magát a növényt ismertetném, feltenném a kérdést, hogy mi is a csokoládé, igaziból? Egy trópusi növény, kakaócserje (Theobroma cacao), melynek átlagos magassága 3 méter, de néha akár a 15 métert is elérheti. Ennek a terméséből készítik a kakaót, a csokoládét. A maják már több mint 3000 évvel ezelőtt kezdték termeszteni a kakaócserjét. A dél amerikai bennszülöttek nemcsak tápszerként, hanem a szertartásaikhoz és fizetőeszközként is használták a kakóbabot egészen a tizennegyedik századig. A szemeket megpörkölve és ledarálva a port folyadékkal vegyítették, és az így kapott habos, ám elég keserű szubsztanciát ünnepélyesen meg is itták, ezt az italt chocolatl-nak nevezték.

 A növényt a dél-amerikai esőerdőkből, főként az Amazonas és az Orinoco környékéről szerezték be. Magyarországon egyes botanikus kertekben - például Szegeden – megtalálható. Régen az istenek eledelének tartották. Ma is úgy tartják a táplálkozással foglalkozó szakemberek, hogy a gyerekek számára a kakaó és a csokoládé energiát ad és napi fogyasztása előnyös a növekvésben lévő szervezetek számára. A csöppségek nem is nagyon tiltakoznak ellene, hiszen finom édes íze magával ragadja a gyerekeket.

 A spanyol hódítás idején, a híres Montezuma azték uralkodó kedvenc itala volt a chocolatl. Naponta akár ötven korsóval is elfogyasztott. A korsók természetesen aranyból készültek. Érdekes az azték legenda a chocolatl –ról.

 Íme: Quetzalcoatl az őslakó mexikóiak tollas kígyóistene volt. A levegő uraként tisztelt istentől az emberek olyan tudást kaptak, mely magasabb szintű létezést tett számukra lehetővé. Ő tanította meg az embereket a csillagok útjának követésére, tőle kapta az ember a naptárt. Megmutatta, hogy lehet egy bizonyos vadon termő növény pelyhes csomóiból fonalat sodorni és vásznat szőni. És ami a legfontosabb: tőle kapta az ember az istenek eledelét és italát: a kukoricát és a csokoládét.

 E különös ital, bár akkoriban nagyon keserűen itták, igen előkelő dolognak számított. A spanyol konkvisztádor, Cortés elirigyelte ezt is az azték uralkodótól és saját ültetvény kialakítására adott parancsot. Európába először 1528-ban hozott kakaóbabot, Quetzalcoatl népétől elhódított kincsek részeként.

 Es ezzel elindult világhódító útjára a csokoládé! Igaz, hogy sok változáson esett át, mire a mai étcsokoládéhoz érkezett.

Európába érkezése után a vélemények megosztottak róla. Mivel drága és nehezen beszerezhető volt, csak a gazdag előkelők engedhették meg maguknak a fogyasztását. Az egyház nem nézte jó szemmel ezt az újabb divatot, a sátán mesterkedését látták benne, különösen mivel pogányoktól származik, és hogy felkorbácsolja a szenvedélyeket.

Eleinte úgy itták keserűen, mint a maják, de később a spanyolok, hogy ezt az ízt mérsékeljék mézzel, illetve cukorral ízesítették. Sokáig a spanyolok nem árulták el a csokoládé készítés titkát, s csak midőn hanyatlásnak indult világbirodalmuk, ismerték meg mások is ezt a különös italt, de nem aratott osztatlan sikert eleinte. V. Pius pápa (1504 - 1572) például olyan kellemetlen ízűnek találta, hogy szerinte „az ital fogyasztása nem jelenti a böjt megszegését”. Holland és angol kalózok ebben az időben ennél radikálisabban intézték el a csokoládé ügyet, tudniillik az elfogott spanyol hajók kakaó rakományát, mint haszontalan dolgot egyszerűen a tengerbe szórták. Egy évszázad kellett, hogy elterjedjen Európa szerte. Mikor XIII. Lajos francia király feleségül vette III. Fülöp spanyol király leányát, a számtalan nászajándék között volt a chocolatl is, annak készítési titkával egyetemben. A király udvarban az udvaroncok körében és közvetítésükkel hamarosan divatba jött. Néhány évtized alatt Angliába is eljutott, és rövidesen kávéházak nyíltak a nagyközönség részvételével. Ezt az új finomságot ekkor még arisztokratikus italnak tekintettek. Ez természetesen csak növelte a népszerűségét. A kor híres politikusa, Samuel Pepys írja naplójában (1664. november), hogy jocolatte nevű italt fogyasztott egy kávéházban és azt ízletesnek találta.

A csokoládéházak divatos találkozó helyekké fejlődtek, sok híres és hírhedt személyiség találkozott itt egymással: politikusok, írók, művészek és szerencselovagok. A népszerűségének hulláma nem állt meg a szigetország partjainál, hanem átterjedt Belgiumba, Németországba, Svájcba, sőt a klérust is meghódította, miután Brancaccio bíboros kinyilatkoztatta, hogy ezen folyadék (azaz a csokoládé) ivása nem számít a böjt megszegésének. Később az angol hatóságok úgy találták, hogy a kakaó kereskedelme komoly állami bevételhez juttathatja az államot, ezért I. György angol király törvénybe iktatta, hogy minden font kakaóra 20 shilling büntetést rónak ki, ha hiányzik a csomagolásról az adó megfizetését igazoló bélyeg.

Az eleinte fogyasztott ital a chokolatl íze közel sem hasonlított a ma ismert csokoládé ízéhez, mivel zsíros, habos és nagyon nehezen emészthető volt. Jöttek azonban a feltalálok és a cukrászok. Sajtolták, vegyítették, keverték, kavarták, préselték, melegítették, hűtötték, míg végül a folyadékból egy szilárd halmazállapotú massza lett. Ez is előbb kemény volt, de a mesterek szorgalmának köszönhetően elérte mai formáját, álagát, ízét. Azért ez a folyamat nem ment egyik napról a másikra, több száz évet vett igénybe (!).

Szóljunk néhány szót a kakaó, a csokoládé egészségvédő, egészség megőrző hatásáról.

Tudományos kutatások kimutatták, hogy sokféle egészségvédő hatása van. Tanulmányozták a Panamában élő bennszülötteket, a kunákat és azt tapasztalták, különösen sok kakaót fogyasztanak, többet, mint a többi őslakos és náluk sokkal kevesebb az úgy nevezett civilizációs betegség. Egy másik, Németországban végzett vizsgálat kimutatta, hogy a kakaóban levő hatóanyagok (flavonok) javítják a keringési rendszer működését, és kedvezően hatnak az érelmeszesedésben. Ezen hatóanyagok egy része (például az epicatechin) keserű ízű, ezt a forgalomban levő készítményekből kivonják, amivel a csokoládé egészségvédő hatását nagymértékben csökkentik. A kakaó- és a csokoládégyártás sokféle feldolgozási folyamata is csökkenti ennek az anyagnak a mennyiségét. Egy szóval, minél keserűbb, annál „egészségesebb”!

Megjegyzem, hogy hasonló biológiai hatású, értékes anyagok találhatók a csokoládén kívül a teában, borban, többféle gyümölcsben és zöldségben.

Ennyi dicséret után néhány kifogást is meg lehet fogalmazni. Azt mondják: hizlal, a bőrön pattanásokat okoz, romlik tőle a fogunk, álmatlanságot okoz. Vegyük ezeket sorra

– a benne levő szénhidrátok hizlalnak, ha nagy mennyiséget fogyasztunk belőle, de a jó minőségű fekete csokoládé mérsékelt fogyasztása zsírégető hatása révén része lehet a fogyókúrának. Mégis figyeljünk a kalóriatöbbletre.

- a tiszta, fekete csokoládé antioxidáns összetevői révén éppen hogy jót tesz a bőrnek, még UV védőhatása is van (!)

- a fogszuvasodás kérdése is a szénhidrátokra irányítja a figyelmet. A kis mennyiség nem okoz gondot, és a rendszeres fogmosás fontosságáról se feledkezzünk meg.

- a csokoládéban levő koffein, ami az álmatlanságért felelős, a feketekávéhoz képest elenyésző mennyiséget tartalmaz. Egy csésze (100 ml) forró-csokiban 5-10 mg koffein található, míg az ugyan ilyen adag feketekávéban 150-200 mg. Mind az, amit eddig elsoroltam a fekete, az úgynevezett keserű csokoládéra vonatkozik, s ez nem az a fajta, amiből tábla szám szoktak fogyasztani. Nos, már ezért sem hizlal!

Szükségesnek tartom itt kihangsúlyozni: vannak gyógyszerek, melyek együttes használata kellemetlen tüneteket okozhat ilyenek a depresszióellenes szerek. Erről a csoki imádók gyakran megfeledkeznek…

Másik fontos megjegyzésem, hogy a forgalomban levő csokoládé és csokoládé között nagy a különbség. A különbséget egy példával világítom meg: „más hatással van a szervezetünkre annak a csirkének a húsa, amelyik nagymama kertjében kapirgált, kukoricán és frissen szedett füvön nevelkedett, másképp hasznosul a nagyüzemi brojler csirke, amit halfeldolgozásból visszamaradt hulladékból készült táppal etettek, és antibiotikummal kezeltek”.(napidoktor.hu)

Mindegyre újabb megjegyezni valóm akad, de ezt most nem hallgathatom el: a fekete csokoládé javítja a szellemi tevékenységet! Francia doktorok azt találták, kétezer idősebb ember megfigyelése alkalmával, hogy akik több fekete csokoládét és más flavokban gazdag élelmiszert fogyasztottak szellemileg frissebbek maradtak.

Záró megjegyzésnek a következőt szánom: a fentiekkel akár egyetértünk, akár nem csokoládét azért eszünk, mert finom!

-.-                                                                                                                    

- forrás: Sobre el Chocolate de Patricia Lousada               Doktor Plusz 2003             www.csokoladeforum.hu/a-csokolade-tortenete/

Paloták a lóversenytér körül

Siena városa mai beszámolóm témája. A többi olasz nagy múltú városokhoz hasonlóan a történelem szelleme lengi be. Megragadóak a szűk utcák, a magas kőből épült paloták, a terek, a templomok, harangtorony, a nyüzsgő tömeg mindenfele. A helyi hagyomány szerint még Senus*, Rémusz fia alapította. A történészek szerin Augustus császár az alapító, aki leánya emlékére Saena Julia nevet adta az városnak. A hely ősidők óta lakott hely volt, melyet a város feletti Castel Vecchio területén talált leletek bizonyítanak. Valószínűleg egy etruszk vár állhatott itt, s ennek romjaira épült a római település. Ami különös, ami megkülönbözteti a többi olasz várostól, az a Palio, a Lóverseny. Így nagy kezdőbetűvel, mert ez több mint közönséges lóverseny. Már azért is, mert a város központjában van a lóversenytér. Maga a lóverseny pálya egy hatalmas tányér alakú tér – a peremén futnak a lovak, középen pedig a nézők tömege foglal helyet. Álló helyet. A lóversenypálya körül pedig a gazdag polgárok díszes palotákat építettek, még a városháza is erre a térre néz. A paloták erkélyei is a lóversenyt szolgálják, tudniillik ilyenkor vörös bársonnyal bevonják, és a tehetősebb polgárok onnan nézik a versenyt, s a köréje szövődött látványosságokat. Persze nem olcsó pénzért! Egy vagyonba kerül egy hely a balkonon. A verseny nagy külsőségek között zajlik, korabeli öltözékbe bújtatott notabilitások, zászlódobáló táncosok, zenekarok emelik az ünnepi hangulatot. A rendezvény legfontosabb szereplői természetesen a lovak. Ezeket alapos válogatás után, állatorvosok által ellenőrzötten válogatják ki, és próbafuttatások után kisorsolnak a városnegyedek között. A lovasokat a városnegyed nevezi ki. Összesen 17 városrész van, melyek elég bizarr neveket viselnek. Íme, ezek a következők: Sas, Hernyó, Csiga, Bagoly, Sárkány, Zsiráf, Tarajos sün, Egyszarvú (Leocorno), Farkas, Kagyló, Lúd, Hullám, Párduc, Erdő, Teknőc, Torony, Kos-völgye. Közülük tíz vesz részt egy-egy versenyen. Érdekes a válogatás, mert az a hét, amelyik kimaradt, a következő versenyen saját jogán fut és mellé hármat sorsolással választanak ki. Évente két versenyt rendeznek, mind a kettőt Szűz Mária tiszteletére. Az egyiket július 2-án, Sarlós Nagyboldogasszony napján, és a másikat augusztus 16-án, Mária Mennybevétele alkalmából tartják. Maga Palio szó tulajdonképpen versenydíjat jelent, itt Sienaban egy díszes, selyem zászló jelképezi, amelyet a Madonnának ajánlanak fel, és a verseny végén a győztes városnegyed kapja meg. Egy évig őrzik, és minden alkalmat megragadnak, hogy ünnepeljék. A másolatával díszítik a kirakatokat, a házakat, balkonokat. A hatalmas zászlókat hagyományosan Szűz Mária képmása díszíti, valamint a versenyen résztvevő városrészek, a contrada címerállatai. A Palio-zászló jelképesen Szűz Mária oltalmazó palástja, mely védelmezően borul a városra. Maga a tér, a Piazza del Campo is jelképeket hordoz. Már az elhelyezkedése is erre utal – ez a város külvilágtól legtávolabbi pontja, és alaprajza a Szent Anya leterített palástját mintázza, így ami itt történik, minden a Szent Szűz oltalma alatt áll. A Paliot nem csak eljátsszák, hanem mélyen át is élik, hiszen ma is érvényes a mondás, hogy „a Palio egész évben tart!” Siena polgárai hiszik, hogy Szent Katalin megállapítása a városukra nézve érvényes, miszerint a város a lélek képmása, a falak pedig a külső és belső élet közötti határt jelölik. Napjainkban az idegenforgalmi érdekeltség szórakoztató látványossággá süllyesztheti az ünnepet, de az évszázados gyökerekkel rendelkező szakrális események mélyen benne élnek Siena polgáraiban. A hagyományokról szólva említést kell tennem egy évszázadokkal ezelőtti történetről. Siena ádáz háborút folytatott a szomszédos városállammal, Firenzével. Egyik alkalommal, mialatt a másnapi csatára készültek, a polgárok azt látták, hogy a városfalakon kívül táborozó katonáikra egy hatalmas lepel borul. A táborban tartózkodók pedig azt észlelték, hogy városukra borul egy óriási lepel. Az emberek úgy gondolták, hittel hitték, hogy a Madonna leple borítja őket, védelmet nyújtva az ellenség ellen. A városlakók nem is csalatkoztak, másnap, bár nehéz küzdelem után, de elűzték a firenzeieket. A csata kimenetelét a harangtoronyból egy dobos figyelte, s mikor látta az ellenséget eltakarodni, lerohant a térre és örömében a köpenyét a levegőbe hajigálva rikoltozott. Ezt idézik fel a zászlót dobáló felvonulók a verseny helyszínén a Palio alkalmával. A verseny köré épülő ünnepség sorozat négy napig tart, de maga verseny, ameddig a lovak körbe futják az ezer méteres pályát körülbelül egy percig. A győztes – csak egy lehet a győztes, nincs második hely – megkapja a győzelmi zászlót, a városnegyed „szurkolói” berohannak a pályára, a zászlót elviszik a Székesegyházba, és hálaadó énekkel köszönik a Madonnának a győzelmet. Ezután kezdődhet az ünneplés. Természetesen a lovat ünneplik, hisz ő a főszereplő, olyannyira, hogy ha futtatás közben a lovas leesik róla, de a ló befut elsőnek, érvényes a helyezés. Mikor ott jártunk a Párduc (Pantera) győzelmi lobogóit lengette a szél… -.-.-.- *Senus – Romulus, Róma alapítójának ikertestvére volt Rémusz, de összekülönböztek és Romulus megölte. Két fiú maradt utána, szintén ikrek, akikkel megismétlődik szüleik legendája, egy anyafarkas neveli fel őket is. Ezek egyike Senus, aki ily módon Romulus unokaöccse.

Egy reggel az ezerből (O mie şi una de dimineţi)

     

   

Általában reggelenként másnaposan ébredek. Jókor, mert jön a kutya és megnyalja fülemet, ki akar menni. Még jó hogy ott van a nagy balkon tele cserepes virággal, ahol Truman nyugodtan elvégezheti a folyóügyeit, ha nincs itthon egyetlen csepp alkohol sem, ami segítene felébredni. Egy korty kora reggel és vihetem le a parkba megpisiltetni a kutyát.

    Szeretem a reggeleket. Ilyenkor tudatosul bennem, hogy még egy napot nyertem. A tegnapit. Utána iszom valamit – legtöbbször Grand Marniert*, vagy gin tonikot (a Bombay Saphiret választom a színe miatt) – és beülök egy könyvvel a kádba. Észrevettem, hogy az utóbbi időben a klasszikusokkal merülök kádba.

    Elkészítem ügyesen a fürdővizet, szórok bele elegendő fürdősót, járja át a testem. Szerencsére a sok alkohol még nem hagyott rajta nyomot, továbbra is jó tónusú, tökéletes. Szerencsére továbbá a májam is megvan. De nem kell aggódnom ebből a szempontból. A HIV gyors tempóban fejlődik.

    Amióta tudomást szereztem róla, többet senkivel sem feküdtem le. Egyáltalán nem tartom ezt kínosnak. Nincs is kedvem hozzá. Hát, nem érdekes, hogy egy szexuális úton terjedő betegség végképp kioltja a libidót?

    Az én esetemben legalábbis ez történt, szemben másokkal, akik nem ilyen nagylelkűek ezzel a betegséggel szemben. De térjünk csak vissza az én minden napi rituális fürdésemhez… most, mivel az életem napról napra rövidül – több mint bizonyos, hogy a végén járok – kezdem tudatosan élni a szükségleteimet és örömeimet. Így aztán semmi pénzért le nem mondanék a meleg vízzel teli kádról, abból a fürdősóból szórok bele, amit egy csodálatos hastáncos nő hozott Izraelből. Izabel, gondolom, így hívják, bár mindig elfelejtem a nevét.

   Ez az Izabel egyáltalán nem szép. Arca himlőfoltos, szemei aprók, távol állók és meghatározhatatlan színűek, ellenben olyan hozzáértéssel mozgatja a testét, hogy nincs az a férfi, aki nem lenne a rabja már két mozdulat után. Csak az övé. Egyébként, bármelyik nő megkaphatja az óhajtott férfit, ha akarja. Attól függ mennyi időre. Truman csöndben hallgatja Nina Simone* dalát, ameddig én a kádban ülök. Nagyon különös állat. Komoly. Talán meglepő, hogy amíg itt ülök meztelenül a fürdőkádban, az art déco berendezésű lakásomban, kutyám fejét a mancsaira hajtva, összehúzott szemekkel figyel – félig unottan, félig kritikusan – és én közben egyfolytában a felvevőbe beszélek. Elindítottam egyáltalán? Igen, el.

   Csak és csakis a te kedvedért csinálom, mert megkértél. Kicsit belezúgtam a Gary Cooper stílusodba. Vagy inkább egy rendezőhöz mérjelek?

   Ne félj. Nincs mitől tartanod. Mondtam már, hogy kihunyt a libidóm és különben is… Te azért még engem különlegesnek találsz. Másképpen nem is lennék a számodra téma. „A számodra téma” – milyen emelkedettnek és tudományosnak hangzik. Tudod, hogy mielőtt az énekesi pályára léptem volna, kémiából tantárgy-olimpiát nyertem? Hihetetlen, ugye? Nézd, így adagolok az életrajzomhoz egy kicsi sót és borsot - most az utolsó száz méteren ismerj meg – a 25 éves transzvesztita levágatta a fütyüjét, didiket tétetett és átváltozott nővé. Egy bomba nővé. Ezt magad is így állítottad.

   Kérdés, jó-e az, ha ilyen egyenesen beszélek. Bár amikor a felvevőt ideadtad, arra kértél, magamat adjam. Meséljem el egy napomat… életem megszokott napjait. Lám, ezt teszem. néha magamban beszélek, s íme, ez az eredmény. Rád telepedtem. Tudhatod, hogy nincs jó story egy csöpp kis romantika nélkül, és ezt saját javadra írhatod. Csak a feleségednek ne mond el. Legalább addig, ameddig élek. Lehangolnak a hisztériás nők, és úgy érzem, nem tudnám elkerülni a konfliktust vele. Mialatt a hangszóróból a Sinnerman* szól, mint háttérzene, rászánom magam, hogy kiszálljak a vízből, kenjem le a testemet fahéjjal illatosított argán olajjal. Csodákra képes. Ezt elmondhatod a feleségednek. Nem célzás akar lenni. Csak egy javaslat.

   Tetszik nekem a gondolat, hogy elképzeled, ahogy bekenem a testem minden milliméterét olajjal. Félek azonban, hogy ehhez túlságosan konzervatív vagy. Ha mégis tennéd, ne gondold, hogy meleg vagy, azaz erre ne is gondolj, nem vagy te korlátolt, legalább is remélem. Én végeredményben nő vagyok. Most itt az idő, hogy lemezt cseréljek és térjek rá a borra. Aztán valami ételt is kell készítenem. A kedveseim mind azt állítják, hogy remek szakács vagyok. Lehet, egy nap téged is meghívlak. A desszertet a meghívottak hozzák.

    Amíg azon töröm a fejem, mit is főzzek, Truman ráncigál, hogy játszunk. Igazából nem is vagyok éhes, de tudom jól, ha a színpadon villogni akarok, legyen más is a gyomromban, mint alkohol.

   Lehet, hogy ez lesz az utolsó fellépésem. Talán holnap már nem leszek képes felkelni az ágyból. Ne feledkezz meg ígéreted szerint Trumanról, ha ez bekövetkezik, majd értesítelek. Nem akarom, hogy haldokolni lásson. Nagyon érzékeny. És ha gondolod, adj neki egy szerepet valamelyik filmedben. Sok ideig volt féltékeny a sikereimre. Hamarosan készülnöm kell az előadásra. Szeretném, ha ma este ott lennél. Biztosan ott leszel. a felvételeket is le kell töltened. Bizarrnak tűnik nekem, hogy mire elkészíted a nagy sikert arató filmedet, én már rég por és hamu leszek. Vagy nem is olyan bizarr. Ez van. Végül talán az enyémek még büszkék is lesznek a fiúkra. Habár biztos, hogy nem.

   Ma este a műsoromat a Quizás, Quizás, Quizás dallamával kezdem és fejezem be. Ne fújd fel magad, nem azért csinálom, hogy neked tetsszen, hanem mert ez a legjobb számom. Felveszem a vörös, csipkés ruhámat, nyakam köré tekerem azokat a gyöngyöket, melyeket nagymamámtól kaptam, sajnos ezek sohasem fognak eljutni eljövendő feleségemhez, továbbá úgy sminkelem magam, mint Julianne Moore* az „Egy egyedülálló férfi” című filmben. Látod, milyen kulturális repertoárom van.

    Mondtam már, hogy szerelmes voltam egy nőbe? Gyönyörű volt – nekem elhiheted. De mindent a maga idejében. Majd holnap elmesélem. Ha egyáltalán lesz még rá időm. Közben túlfőztem a tésztát, odalett a szakács hírnevem.

Olyan nagyon szeretem a reggeleket, különösen délig tartanak.

       -.-

* Grand Marnier – francia, borpárlat-alapú narancslikőr, alkoholtartalma 40 %

* Bombay Sapphire Gin - nevét egy híres drágakőről kapta (Star of Bombay Sapphire), mely csodálatos kék színben pompázik.

* Nina Simone - amerikai énekesnő, zongorista, emberjogi aktivista.

* Sinnerman – Nina Simone dalának címe (jelentése: superman)

* Julianne Moore - Golden Globe-díjas amerikai színésznő