2014. február 20., csütörtök

BÁRÁNY TÖRTÉNET

Egyszer a nyájamtól elkószáltam nagyon…
Kis bárány-szívemben felsírt a magányom.

Senkit sem érdekel az, hogy eltévedtem?
Itt didergek némán, gyengén, sebesülten…

S mikor úgy éreztem, reményem már elszállt,
Hallottam Pásztorom ismert, kedves hangját.

Otthagyta juhait, a kilencvenkilencet,
Megkeresni engem, eltévelyedettet.

Nem korholt, nem vádolt, felvett karjaiba,
Vérző sebeimet egyre ápolgatta.

Vállán hordott, féltőn, míg erős lett lábam,
S megtaláltam újra helyemet a nyájban.

Biztosabb oltalmat, sehol nem találok,
Jöhetnek farkasok, dühödt oroszlánok.
.
Hogy Pásztorunk szívében, ily nagy a szeretet,
Az a bárány tudja, ki egyszer már elveszett.

Mély élményem után, többé el nem hagyom,
Szívemmel, lelkemmel követem Jézusom!






                                                   


            


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése