SORAIM KÖZT
(karcolat)
Azon elmélkedtem a minap, amikor egy fia gondolat sem volt a fejemben, hogy ugyan hol lehetek én, amikor kikopok a ceruza grafit hegyéből, vagy a tintából folyok papírra, netán éppen a lenyomás előtt vagyok a billentyűben.
Előttem írás: csendben néztük egymást a szóköz és én, aki önmagam voltam odalenn a hiány; két szó közötti semleges állapot. Láttam, ahogy nézem magam, amint a nyomtatóból épp kikunkorodó papír szóközeinek fehérségéből kitekintek. Sápadt voltam, és betűtlen. Aggódtam magamért, hogy a nagy papíron magamat is elvesztem. - Elvesztem!- Gondoltam egy mondatmentes pillanatban, abban reménykedve, hogy az, aki ott vagyok, segít majd rajtam, és magamnak. De Ő csak volt. Vagy pontosabban voltam. Én voltam az Ő múltideje, aki lettem magamból. Éreztem, ahogy beszippant a papír, amit éppen nézek. Kétségbe esve igyekeztem megfogni egy betű lábát, nehogy elsodródjak önmagam örvényeibe. Ott kapaszkodtam görcsösen a helyesírás törvényeibe, és rettegtem magamtól. Rettegtem, hogy felül írom saját-magam. Mi több! Akár ki is radírozhatom magam. Odabentről rettegtem kinti magamtól, aki bennem látta az elmúlt perceinek tehetetlen voltát, és újabb magamra vágyott. Egy felkiáltójellel igyekeztem jelezni, hogy élek, és itt vagyok, hiába is akarnak régebbi írott szavaim eltakarni magam elől. De láttam, hogy már két sorköz tolakodott közénk. Ekkor már sejtettem, és lemondtam mindenről. Tudtam, hogy nem látom többé magam, mert immár más lettem. Egy másik gondolat, aki ugyan úgy helyet követel magamból, magamnak. A papír sikoltva hasadt, és többé nem voltam már sem a betűkben, sem a sorokban és a sorok közt sem. Apróra tépett darabokban néztem magam, a papírkosár likacsain át kilesve tehetetlenül. Megértettem, hogy a magam felesleges múltjává váltam. Gondolatcafatokra szakadt, értéktelen papír hulladék.
( Pest –Buda 2014. január 31.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése