OLY KORBAN ÉLEK...

M. Laurens

    OLY KORBAN ÉLEK... 

Oly korban élek, hol már szégyen a tisztesség,

hogy a kétkezi munkáról már szó se essék.

Oly korban élek, hol azt tanítják oly sokan:

miként kell hazugságban élni, otthonosan.

Hazudd bátran, hogy  mindahhoz értesz mit kérnek,

nyugodtan teheted, hisz Ők is ebből élnek.

Ha légtornász kell, hát hazudd azt, hogy te szárnyalsz,

s díjazni fognak meglásd; ha mindent bevállalsz.

Oly korban élek, hol hazug mosoly lett a sikk,

értékét veszti becsület, szeretet és hit.

Mit sem ér mára, a sokévnyi tapasztalat,

a rég megbecsült könyv, csak értéktelen kacat.

Oly korban élek, hol szitokszóvá lett Anyám,

és félrelökött szülők sorsává, a magány.

Apátlan Anyátlan e modernnek hitt világ:

már szüleink vázájába sem kerül virág.

Oly korban élek most, mit leginkább felednék,

legalábbis,  a vigyorgókkal szembemennék,

és lehervasztanám arcuk bárgyú mosolyát,

felkavarnám e langyos, rózsaszín pocsolyát.

Oly kor kéne már, hol tisztelik Anyám s Apám,

hol unokák sorsa sem fű-mámoros talány.

Oly kort szeretnék, hol még élő a tisztesség,

s erősen védik, hogy rajta csorba ne essék.

Ily korról álmodozom ostobán néhanap.

Álmodozom, miközben az idő csak halad.

De egyszer, valamikor, nagy-sokára talán,

e kort, veletek is örömmel megosztanám.

( újraköltve: Pest-Buda  2014. január 26.)