Hegedűverseny

                                           

A hosszú hétvégét kihasználva hazalátogattam, feltelni otthoni ízekkel, illatokkal.

Jártam a már szinte elfeledett utcákat, sikátorokat, az álmaimban visszatérő tájakat. Nézegettem a régi házakat, hallgattam az emberek beszédét.

És emlékeztem.

Emlékeztem régvolt barátokra, talán csak elképzelt szerelmekre, egy-egy öreg fára (ma már a helyét sem találom!).

Egyik utcasarkon a tömjénszagú templom nyitott ajtajából gyönyörű hegedű muzsikát hallok kiáradni.

Felix Mendelssohn-Bartholdi: E-moll hegedűversenye!

Elkápráztatva álltam a kis templom előtt.

Az ajtó szélénél kikandikált egy kalap, benne papírpénz látszott, valamint egy a zene ütemére imbolygó, hajlongó ember árnya. A kifele jövő hívek alakja el-eltakarta a jelenséget.

Nem hittem a fülemnek, s a szememnek!

Gyorsan kotorászni kezdtem a bukszámban, és egy nagyobb címletű bankót kiemelve közelebb mentem. Odaérve beledobtam a kalapba az adományomat. Ebben a pillanatban félbeszakadt a zene.

Az árnyékban álló papi galléros férfi felém fordult:

- Köszönjük az adományt! Az orgona felújítására gyűjtünk.

Egy pillanatig még kutatták a szemeim a hegedűművészt.

Aztán megértettem. Egy magnetofonon szólt az ajtó mögött…