kit imáinkban magunkra formálunk
és hordjuk örömét terheiknek.
Szemünk fényéből vak éjbe tűnt el
hajnalt-ígérő vajúdó világunk.
Kioldott bombák közt hagytak minket...
Ne vedd el Uram, -csak értük kérném-
óvva a magot fagytól, aszálytól,
elvetve, míg van remény, teremjen
szirének csábító énekénél.
Ne vedd el Uram a szót a szánktól,
hogy a csendünk jajkiáltás legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése