Dícsértessék

Már tegnap incselkedett a tél, de nem vettem komolyan. Pedig a hajnali szürkület furcsán, fehéren villódzott.
 Nagy pelyhek keringőztek a hópelyhek a levegőben, sziszegő szél muzsikált hozzá.
Álltam az ablakban, és gyermekkorom varázslatos csodavilága sejlett fel bennem.
- Esik a hó! - kiáltotta bennem a kislány és örült a lelkem.
Mesebeli táj tárult szemem elé. Lassan minden fehérre változott.
Olyan tiszta lett, olyan békés, olyan ártatlan....olyan mesebeli...olyan gyerekkorom béli.
Emlékképek tódultak fel bennem. Nagyanyám hósipkás háza, ahol mindig duruzsolt a tűz a sparheltben, mire felébredtem. Nem láttam, csak hallottam, mert akkora dunna volt a takaróm, hogy az orrom sem látszódott ki rajta. De a lerben sülő krumpli és az olajos káposzta semmihez nem hasonlítható illatát csak megéreztem!
Nyakig kifészkelődtem a nehéz dunna alól. Nagyanyám már éppen a mindennapos reggeli takarítást végezte. Először is kis köröcskéket rajzolva fellocsolta a földes helységet, majd kisöprögetett. Közben serényen rakta a tűzre az esti morzsolásból ottmaradt csutkákat, amik jó meleget árasztottak. A jégvirágok egyre inkább engedtek a meleg levegő olvasztó követelésének, és nagy bánatomra kezdtek cseppecskék formájában legördülni az ablaküvegen. Sírnak a virágok- mondtam.
Nagyapám  gumicsizmában, nagy kucsmában lép be, topog, szorgalmasan veri le magáról a frissen ráhullott havat.
- Dícsértessék!- szólalok meg vékonyka hangomon.
- Décsértessék! - pödri meg nagyapám a bajuszát. - No! Hogy aluttá lánka?
Meg sem várva a kötelező választ, hogy köszönöm jól, már mondja is:
- Oszt ideje vóna főkeeni má! Mingyá früstökölünk.
Kaptam magam gyorsan, kibújtam az ágyból, magamra az ubonyt, és irány a lavór. Nagyanyám már belekészítette a jó meleg vizet, a furcsa illatú háziszappannal megejtettem a reggeli cicamosdást.
Közben már az asztalra tette nagyapámnak a minden reggel kijáró kupica pálinkát, aminek felhajtása előtt megint elhangzott a „Décsértessék”, utána meg  kijárt az "Egésségére apjuk!" jókívánság, amire rekedt köhécselés volt  "köszönöm" helyett a válasz.
Asztalhoz ültünk.
-Édes Jézus légy vendégünk,
áldd meg, amit adtál nékünk.
Enélkül nem lehetett hozzáfogni az evéshez. Nagyanyám keresztet vetett a házilag sütött kenyérre és gyengéd mozdulattal megszegte azt. Volt az asztalon paprikás zsír, ebbe mártogattuk a finom, ropogós héjúra sült krumplit, és olajos káposztát ettünk hozzá. Kell ennél fenségesebb eledel? Most is érzem az ízét a számban.
  Ekkor a kávéfőző berregése visszaránt a jelenbe. Kiszédelgek a konyhába, és magamba döntök egy nagy adag kávét.... reggeli helyett....mert arról már rég leszoktam.
Pedig annak a régi früstöknek az illata még mindig itt lengedezik körülöttem.
Dícsértessék! - mondom a Zuramnak, aki furcsa szemeket mereszt rám.
Mit álmodtál? - kérdezi összeráncolt homlokkal, miközben ő is felhörpinti a nagy csésze kávét.
Egésségére apjuk! – mondom mosolyogva.