Nem dokumentumjellegű írás!
Elég
rázós volt a hajóút. Bár sok mindenhez szokott emésztőrendszere, ennek
ellenére nem csak szédült, de — szégyen ide, szégyen oda —, a tengeri
betegség minden tünetét is produkálta.
Elmagyarázták
neki, hogy népes fogadóbizottságra számítson, és ha nem is huszonnégy
órán belül, de biztosan berobbantják a sikerzónába. Jó, jó lumpoláshoz
szokott, de az még nem egyenlíti ki a számlát.
Lesétált
horpadt kofferével a partra és egy feje felett, unottan Jávor Pál
feliratú kartonlapot lengető — kalapos kövér, bizalmatlanságot gerjesztő
—, cápamadár külsejű személy, amint meglátta, akkorát változott, mint
egy báb hirtelen pillangóvá váláskor. Kinyílt és valahonnan három szája
lett, jókora villantott fogakkal beszélte túl önmagát.
—
Most kezdődik a karrier, művész úr! Valójában, amit eddig csinált
amatőr — persze profi amatőr — kígyócsörgetés. Beledobjuk, mint egy
nyulat, hogy valóban csörgesse meg azt a tekergőt. Nézze el nekünk, de
véletlenül ma, az ön fogadására önként jelentkezett díszzászlóalj minden
tagja, dióhéjba burkolózott. Szólította őket a malacrengető kötelesség.
De mondtam már, nagyon pici türelmet kérünk! Jöjjön, van néhány
elkerülhetetlen adminisztratív lépés a bevándorlási hivatal tisztjével.
Majd én segítek elboldogulni.
Be is léptek, közben a tripla szaltós mosolyú Pál lengető, megint ormányos, méla kövérségbe tért át.
— Jó napot uram, ezt a szerencsétlent kellene, valami tartózkodási engedélyhez juttatni. — szólt.
— Ki ez a furcsaság?
—
Magát valami filmszínésznek gondoló kis senki csupán. Idehívtuk, mert
unatkoztunk. Néhány estét eldudorászik nekünk, aztán bedobjuk a nagy
filmszínészek közé, ahol a statiszták statisztáinak statisztája lehet,
akik megeszik uzsonnára.
— Nem tud angolul?
— Nézze, fogalmam sincs, de ha a tolmács helyzetébe kerültem, minden bizonnyal gondjai lehetnek a nyelvvel.
— Szóval filmszínész volt ez a… hogy is hívják?
— Jávor Pál…
— Ezt le is írhatná, diktálja betűnként!
A kísérő lediktálta.
— Ne hülyéskedjen kérem, sápadt nevet nem írunk be! Mi az a Pál, miféle név ez?
— Tulajdonképpen, a Paul magyar megfelelője…
— Milyen megfelelője?
— Semmi, ne idegeskedjen, van olyan nép, hogy magyar…
—
Lassan még el is hiteti velem, pedig filmgyártás sincs máshol, csak
nálunk! Gondoljon Mr. Chaplinre, ő is kénytelen volt otthagyni elmaradt
szigetét, hogy valamit elérjen. Feltételezem, néma filmekben
repeszthetett esetleg, ez a Clark Gable-re emlékeztető. Szóljon, hogy
kérnék tőle gyorsan néhány jó kis grimaszt!
—
Kedves Pál, legyen szíves valami kedves előadást produkálni, ennek a
drága hivatalnoknak, aki teljesen elérzékenyült, amint megtudta, mekkora
személy áll előtte. — halandzsázta a jellem.
— Kérem, természetesen. Mondjuk a…
És belekezdett: „Hej, ripityom, ripityom-tyom-tyom…”
— Állj, megőrült ez az ember? Pantomim jelleggel csavargassa arcizmait, és ha képes rá egy kicsit gumiemberkedjen is!
— Mi a gond, hogy is hívják? – kérdezte Pál.
—
George Kery, akarom mondani Kéri György. Elnézést, már teljesen
összezavarodtam. Szöveg nélkül szeretné mérhetetlen tehetségét
meghallgatni?
— Ilyen kérést még életemben nem hallottam! Ezen múlik valami? Nem szeretném teljesíteni!
— Nyakasok ezek a bevándorlásiak, nem ártana…
— Rendben van, akkor eltátogom egy kis mozgással, némi arcmimikával, úgy ahogy filmekben… Ám, legyen.
Végigtátogta a Hej, ripityom, ripityom-tyom-tyom-ot.
— Mondja, az előbb miért nem beszélt, nem is énekelt!? Akár a süketnémák, össze-vissza hangokat kötött össze.
— Az magyar nyelven volt…
— Milyen nyelven? Ja, mondta már. Megkérhetném, hogy egy héten belül felejtse el ezt a rossz szokását!
— Mit?
—
Ezt a hülyeséget, a magyar nyelvet, vagy milyet. Szeretném, ha
tökéletes angolossággal beszélne, ahogy minden normális amerikai! Azért
jött nem?
— De! Hogyne, természetesen!
— Mit mond Gyurikám? — kérdezte Pál.
—
Szépen megkért, hogy szerezzek neked egy jó angol tanárt, mert a
filmszakmában is érdekelt. Akad néhány vállalati részvénye. Szeretne
beprotezsálni, de ahhoz egy kicsivel jobb angoltudás kellene, mint most.
— Valamennyire beszélem én, azt hiszem, csak egy rövid tökéletesítésre szorulok…
— Uram, hagyja abba ezt az elviselhetetlen nem angol beszédet, végül is miben egyeztek meg?
—
Abban, hogy az életben nem fog többet ilyen — nem merem mondani —
nyelven beszélni. Végül is, én is onnan jöttem, de már milyen régen, el
is felejtettem teljesen! Azt sem tudom, honnan vettem ezeket a szavakat,
a tolmácsolás lefolytatására. Amíg nem tud angolul, hallgatni fog, de
hamar megtanul. Magas célokat tűzött ki, szeretne a filmiparba jutni,
ami tökéletes lehetetlenség! Még a közelébe sem fog. De hát, miért
törjük le, meg mi is úgy unatkozunk, szeretnénk pár este jót mulatni.
—
Már teljesen követhetetlen… Ugye, nem azt akarja mondani, hogy az imént
hallott, dallamtalan, borzasztó, nyelvtelen hangzavart akarják
hallgatni?
—
Vannak néhányan, akik beszélik az ősi nyelvet. Na, nem én, az előbb nem
is tudom, hogy tolmácsoltam, de nekik ez kell. Tudja, mindent a
közönségért és a közönség mi vagyunk! Még ha ilyen karácsonyfadísz
színű, tarajos, kurtított bajszú is ez itt.
— Mit mond az emberünk, Gyurikám? — kérdezte Pál.
—
El van ájulva tőled és alig várja, hogy az első előadásodon láthasson.
Meg is hívtam hétvégére. A klubban fogsz előadni, ha nincs ellenedre.
— Semmi sincs ellenemre, alig várom, hogy közönség elé léphessek.
—
Azt már, mint mondottam, ennek a hétnek a végén meg is kezded a turnét.
Akár a feltartóztathatatlan vihar, úgy fogod végigszáguldani a keleti
és nyugati partokat. Örökre megjegyzik a nevedet! Most egy aláírást
biggyessz oda, oda meg oda. Itt a tartózkodási engedély, ma éjjel nálam
alhatsz.
— Kedves vagy Gyuri és hol fogok lakni?
— Mit tudom én, majd veszel magadnak. Akarom mondani - váltott mézes-mázosra - megszervezzük, ettől ne félj!
— Na, mi van ezzel a komor kisemberrel - szólt a bevándorlási.
— Ne is törődjön vele, mi sem tesszük! Ez itt a verseny országa, ahol mindenkinek minden lehetséges, nem?
— Dehogyisnem!
— Akkor építse fel magát!
És
ha nem is épp így, de az egyszerre beindított turbóreaktorok, minden
irányú elálmosodásával tették végérvényesen tönkre, egy nemzet
bálványának hátralevő életét, haláláig.
Képzelgésednek valós alapjáról olvasgattam korábban. A nyelvtudás hiánya sajnos nagyon nagy szerepet játszott, hogy félresiklott az élete Amerikában.
VálaszTörlésJávor Pál neve itthon ma is fémjelzi a magyar színjátszást, és a filmgyártás korai szakaszát. Mint oly sok nagy művész, ő is jobb sorsra lett volna érdemes..
Tetszett az írásod, kedves Péter!