Ózonlyuk

Súlyos igéket hord a szél.

Már csak te, csontomban megakadt

bonckés. Alkonyok alvadt vére. Ölelésemmel

koszorúzott kőkereszt. Időzített csillag

szívemben ketyegsz. Lappangó részvét.

Elüszkösödött nap, a szenvedély szárazjege.

Vegytiszta remény. Minden égtáj között a legszebb,

Dél ikonnapkorongja. Soha megvalósuló

mágikus ígéret. Magammá ölellek.

Már csak én, idegen szélvészek nyelvén

álmodó rügy, kővé változott szabad

pillanat, behavazott élőkép a Teremtő

szobortemetőjében. Fantom nyár. Tárnasötétben

utánad tapogató éjszaka. Az adott szó

halhatatlansága. Átúszom érted a csönd Jeges-

tengerét. Mindig nevednél nyílik

föl a tócsa jéghártyás bibliája.

Isten bennünket figyel egy ózonlyukon.