Csöndből kimentett

védtelen virágok

kezét fogom a kertben

holt tanyák

ablakszemhéját lezárom

s út-tudó szavakkal indulok

csöndből-kimentett Héthatáron

kapaszkodom cinegeröptébe

holdfény ezüst szálán

kötelet mászok

óriás templom e táj

a kerítéslécek

gyóntatószékrácsok

csak az igazat

fiam

hallom a fákat

kérgük alatt

csatangoló Apámat

dalol

hallom az Időt

mi lesz

ha egyszer

nem tudom már

mi ágbogas

mi egyszerű

árnyékom helyét

mintázza a fű

s egy félbemaradt

mozdulat alatt

nem növekszik

tetté az akarat

csak az igazat

dalol

amíg lehet

nem szégyellni

öklöt könnyeket

a sikolyt sem visszanyelni

és szikrákat üvöltve

gyújtogatva

lenni

öntözve minden gyökeret

(hallom a fákat

hallom kérgük alatt

csatangoló Apámat

dalol

HALLOM az IDŐT)