Vettem is meg nem is

Gyárfás a jól sikerült vásár után betért a fogadóba. Komája, Káruly már ott támasztotta a pultot.

„Mit iszol, komám?” – kérdezte Kálmán, de meg sem várva a feleletet intett a csaposnak, töltené meg a komája poharát, s neki magának is mérjen ki egy pohár bort.

Koccintottak, s megtárgyalták a piaci eseményeket.

„Te Gyárfás, minek rontsuk itt a levegőt? Ehejt lakom a szomszéd utcába, gyere, kóstold meg a tavalyi boromat.”

Így is tettek. Ettek, ittak, kicsit danolásztak, mert átjött a szomszéd is a hegedűjével. Egyszer azt mondja a házigazda: „van nekünk ehejt három szép pipénk*, éppen anyatollasok, nem venné meg valamelyikük?”

Gyárfás rákérdezett gyorsan, hogy mi lenne az ára?

„Egy korsó bor!”

„Állom!” – kiáltja, s indulna is a fogadóba a borért.

„Suva se menj!” – szólott Hegedüs Jóska, a szomszéd, merthogy ez volt a neve is a hegedűsnek – „Van énnekem eladni való borom egész hordóval”.

Erre Gyárfás pénzt adott Hegedüs Jóskának, s az hamarosan meg is jött a borral – egy teli ötliteres fonott korsóval.

„Itt vagyok, hová tegyem!”

„Ide csak az asztalra!” – komendált Gyárfás – „Gazduram meg hozz poharat!”

Az ingyen italra begyűlt még néhány szomszéd, iddogáltak, s egyre hangosodtak, lassan ki is ürült a korsó, Káruly meg az asztalt kezdte verni az öklével, s mérgesen mondogatta:

„Nem adtam azét se azt a tinót annyiét!”

„Mi lett osztán?” – kérdezett rá az egyik szomszéd.

„Mi lett vón? Haza tereltem!”

Gyárfás feleszmélt a hangoskodásra.

„No, én mennék is. Hol vannak azok a pipék?”

„Várj sza! Hozom a létrát a csűrből.”

„Minek a létra?”

„Hogy fölmenjél a gólyafészekhez, ott vagynak a pipék!” – de már futott is kifele az ajtón, a többiek dőltek el a kacagástól.

Gyárfás nem emlékezett rá, hogyan és mikor ért haza, de reggel a felesége kérdésére csak annyit mondott, mint a mesebeli legény, hogy „vettem is meg nem is, hoztam is meg nem is”.

 -.-

*pipe – kisliba, kis gólya