Ki
vagyok én, Uram, s mit keresek itt lenn?
Valahonnan
jöttem…idegen itt minden…
Várjunk,
talán mégsem…, a tükörbe nézek…
Néz
vissza valaki, tekintete réved…
Ő
sem tudhat többet, hiába kérdezem,
De
egy dolog biztos, ezt a nőt ismerem.
Láttam
már, emlékszem, de más volt valahogy…
Megvan!
Kislány volt még, ki mindig mosolyog!
Emlékek
ébrednek…persze… megszülettem,
Nagy
sírás-rívással tudomásul vettem.
Drága
jó szüleim féltőn nevelgettek,
Álmodtam
nagyokat, mit álmodhat gyermek…
Aztán
szépen, annak rendje s módja szerint
A
“való világba” csöppentem le megint.
Rá
kellett ébrednem, nem álom az élet,
Csak
csupa hétköznap, és néha egy ünnep.
Szülő
lettem én is, neveltem gyereket,
Nevelek
unokát, míg rám szükség lehet.
Kicsi
fogaskerék egy nagy gépezetben,
Mely
tán elakadna, ha nem lennék benne…
Ne
gondold,olvasóm, hogy keserű vagyok,
Csak
megéltem most egy kicsit furcsa napot.
Látom
én a szépet, örülök a jónak,
Ajándékaimat
köszönöm az Úrnak.
Mégis,
az egészben, a legszebb az lehet,
Mikor
egy szép napon újra haza megyek.
Az
utat megtettem, elvégeztem mindent,
Megálltam
helyemet a nagy gépezetben.
Fogaskerék-helyem
betölti majd másik,
És,
hogy csere történt, talán nem is látszik.
Egyet
mégis tudok: különleges vagyok!
Belőlem
az Isten csak egyet alkotott!
Belenézek
újra a tükörkép szemébe:
Megvagy,te
nagy huncut, ismerlek már végre!
Te
vagy az, akitől sosem szabadultam,
Nyomomba
lihegtél, bármerre futottam.
Persze,
biztos jól van ez így kitalálva,
Jól
megbarátkoztam magammal már mára.
Hoztam
is egy döntést : ha lelépek végül,
Magammal
megyek el, hogy ne legyek egyedül.
Nyugodtan
nyugtázom: beértem a révbe,
S
cinkosan kacsintok a tükörkép szemébe!
Atyámnak
házában megleltem a helyem,
És,hogy
ki vagyok én,többé nem kérdezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése