Urbán-Szabó Béla: Netes szerelem

Száraz kenyeret pirított a bögre tejbe. A kenyér több napos lehetett, annyira morzsálódott, hogy több került az asztal alá, mint a bögrébe. Egy kanállal nyomogatta a kenyérdarabokat a tejbe.

            Jó lett volna megmelegíteni a tejet, gondolta. A gáztűzhely felé nézett. Már nem is emlékszik rá, hogy mikor kapcsolták ki a gázt.

            Az asztal sarkán evett. Lassan kanalazta a pépessé ázott tejes kenyeret. Arrább tolta az edényeket az asztalon, hogy legyen hely a könyökét hol megtámasztania. A maradék tejet szürcsölve itta ki a bögréből.

            Az üres bögrét a mosogatóban tornyosuló edények tetejére tette. Már régen csak azt mosogatta el, amire éppen szüksége volt.

            Nem volt nagy öröm hideg vízben mosogatni.

            Azon morfondírozott, hogy ennie kellene még valamit. Elfogyott a teje.

            Általában mindig hagy déli maradékot vacsorára. Ma azonban jól esett neki az ebéd. Nem tudott ellenállni, megette az egészet.

x x x

Terebélyesi Józsi háromnegyed tizenegy körül indult el otthonról. Tizenegy körül ért oda az iskola konyhájához. Ekkor kezdték el az ebédosztást. Néha mire odaért, már többen voltak előtte, sorba kellett állni.

            Türelmesen vártak a sorukra. Akkor volt morgolódás, ha a nagycsecsű Bözsi osztotta az ebédet. Borzalmasan lassú volt.

            - Kihűl az ebédünk, Bözsike, mire megkapjuk! – élcelődtek vele.

            Már visszafelé jött.

            A szomszéd gereblyézte a házuk előtt lévő árkot. Ez állandóan a ház körül bogarászik, futott át az agyán. Ez a mániájuk!

            - Jó napot, Józsikám! – kiáltott át hozzá.

            - Szevasz!

            - Megfőtt?

            Odament hozzá András, kezet fogtak.

            - Meg.

            - Mi a mai kaja?

            - Valami leves és valami hús krumplival – mondta némileg fanyalogva Józsi.

            - Mennyibe kerül egy ebéd Józsikám?

            - Á, semmibe!

            - Na, jó étvágyat! Haladjunk!

            Ha összefutunk, mindig megkérdezi, hogy mennyibe kerül az ebéd. Tudhatná már, hogy szociális étkeztetésen vagyok. Ez az András vagy engemet néz hülyének, vagy ő az.

x x x

Ez a Józsi nem is tudja, hogy milyen jó dolga van! Ehelyett még az ingyen ebédet is fitymálja.

            Mindig megkérdezem, hogy mennyibe kerül egy ebéd. De nem veszi észre magát!

            Na, befejezem a gereblyézést, mert nálunk is mindjárt harangoznak az ebédhez.

x x x

Hónapok óta este borotválkozott. Ezt is csak akkor, ha randija volt.

            Százéves pengéje volt, húzta a bőrét. Hideg vízzel áztatta be az arcát, amit aztán jól beszappanozott. Így indította a borotválkozást.

            Még negyedórája volt a randiig.

            A pólóra fölvett egy tiszta inget, arra pedig egy másik pulóvert, egy jobb kinézetűt. Megfésülködött.

            Valahogy már kinézek, gondolta.

            Még tíz perce volt.

            Bekapcsolta a számítógépet. Egy karfás ütött-kopott székre ült a gép elé.

x x x

Véletlenül talált rá az egyik facebook-oldalon. Némi bizonytalankodás után egyértelmű volt a számára, hogy ő az.

            Napokig csak nézegette az oldalt, a fényképeket. Hezitált, hogy bejelölje-e ismerősnek.

            Era volt. Annak idején kolléganője volt egy pesti csajos szakközépiskolában. A fénykép alapján szinte semmit sem változott.

Pedig hány év is telt el azóta? Te jó ég, több mint tizenöt!

Egy időben sokat sündörgöttek körülötte., célzásokat tett neki… Era azonban nem vette a lapot, megközelíthetetlen volt. Olyan rátarti nő.

Aztán ő elkerült a szakiból. Nagy tervei voltak. Kimondatlanul talán ezekkel is neki szeretett volna imponálni.

Egy darabig még hívogatta telefonon. Ahogy a nagy terveiből nem lett semmi, úgy maradtak el a telefonhívások is. Azóta még csak nem is hallott róla.

Csak addig gyűjtögette a bátorságot, hogy bejelölte a facebookon ismerősnek. Három nap múlva igazolta vissza. Így kezdődött kapcsolatuk új szakasza.

Néhány üzenetváltás után abban maradtak, hogy skypon beszélgetnek egymással, úgy csinálják, hogy láthassák is egymást. Hetente kétszer-háromszor randiztak így.

x x x

Az első alkalommal alig bírt megszólalni.

            - Era, semmit sem változtál.

            - Dehogynem! Lehet, hogy nem látszik, de érzem.

            Kis szünet után.

            - Viszont te, Józsi, szedtél föl néhány kilót.

            - Mi tagadás…

            Folyt a szó közöttük végeláthatatlanul. Mintha mindketten erre vágytak volna, hogy egyszer csak megnyílhassanak – valakinek.

x x x

Ahogy lekapcsolta a villanyt, odament az ablakhoz. Résnyire fölhúzta a redőnyt.

            - Ez a Józsi még mindig fent van. Biztosan netezik – szólt a feleségéhez.

            - Mit tud ez állandóan a gép előtt dekkolni! – az asszony a másik oldalára fordult. – A lehullott falevelekkel is foglalkozhatna valamennyit.

            - Na ja! – így András.

            Fázósan odabújt az asszony mellé. Biztosan szexvideókat néz, gondolta.

x x x

Izgatottan topogott az ajtó előtt.

            - Azonnal! – hallatszott bentről.

            Megkésett randevú.

            Nyílt az ajtó. Ő állt az ajtóban, Era.

            - Terebélyesi Józsi! – mondta őszinte örömmel. – Isten hozott!

            Kellemes hétvégét töltöttek együtt. Habzsolták a perceket. Mintha a fiatalságuk elmulasztott perceit szerették volna pótolni.

            A búcsú percei fájdalmasak voltak. Nyújtották volna a perceket, a pillanatokat, de a francba azzal a menetrenddel! Indult a vonat.

            Teli várakozással, reménnyel váltak el. Semmi konkrétumban nem maradtak. Csak abban voltak biztosak, hogy találkozniuk kell, folytatniuk kell.

            Ahogy távolodott a vonat Pesttől, Terebélyesi Józsi reményei úgy fogytak. Egyre távolabb érezte Erát képletesen is. Közeledett az otthoni valóságába.

            Belépett a kapun. Pillanatok alatt valódi önmaga lett. A tegnapelőtti.

            Nagyot rúgott a rányávogó macskába.

x x x

Ült a gép előtt. Jószerivel egyetlen kapcsolata a világgal. A villanyra is ezért volt szüksége, hogy ez a köldökzsinór megmaradjon.

            Megjelent az ismerős jel. Pár pillanat és ott volt vele szemben.

            - Jó estét, Erika!

            - Jó estét, Józsi!

            Ezért érdemes élni, ezekért az estékért, gondolta.

x x x

Napok óta kínlódott a hóval. Nagyjából elhányta a ház körül, aztán kezdhette elölről.

            Napok óta nem látta a szembeni szomszédot. Még dél körül sem. Ha semmi másért nem, de legalább az ebédért kimozdult otthonról.

            - Láttad mostanában Józsit? – kérdezte a feleségét.

            - Nem. Miért?

            - Nem is tudom. Különös, semmi mozgás nála.

            - A részeges haverját se láttad?

            - Majd csak előkerül. A múltkoriban is odavolt egy hétvégét.

            - Na ja!

            Érdeklődött a közvetlen szomszédnál is. Ő se tudott semmit Józsiról.

            Arra is felfigyelt, hogy a redőny is napok óta ugyanúgy van.

            Odament Józsi kapujához.

            - Valami baj van? – kiáltott oda Karcsi, egy másik szomszéd. 

            - Nézd, nincsenek lábnyomok a hóban! – mutatott a kapun túlra a mellé lépő Karcsinak. – A redőny is mintha napok óta így lenne.

            - Hát ez nem jellemző Józsira!

            Szóltak Lacinak, az ismerős rendőr srácnak. Éppen szolgálatban volt.

x x x

Kovács László rendőr zászlós átmászott a kerítésen. A bejárati ajtó nyitva volt. Akkor már sejtette, hogy baj van.

            Állítólag három napja halott volt. Azt is mondják, hetek óta nem szedte a szívgyógyszerét. Bontatlan dobozt is találtak. Más azt mondta, hetek óta nem váltott ki gyógyszert.

            - Lehet, hogy ez a Józsi meg akart halni? – kérdezte a feleségét.

            - Szegény ördög…

            - Olyan, mintha készült volna a halálra.

x x x

Öröm volt a szabadban dolgozni. A hosszú tél után jólesett neki a tavaszi munka. Az árkot gereblyézte.

            Egy fehér Ford állt meg az út szélén. Egy jól szituált negyvenes nő szállt ki belőle.

            - Ez itt a kettes szám? – kérdezte tőle.

            - Az a ház az – mutatott Terebélyesi Józsi házára.

            - Biztos? – kérdezte gyanakodva a nő.

            - Hölgyem, tizenöt éve lakunk itt.

            Közelebb lépett a nőhöz. Finom parfüm illata volt.

            - Furcsa – mondta az. Benyúlt a táskájába és képet vett ki.

            - Ezt a házat keresem…

            Egy tetőteres ház volt a képen, rendezett környezettel.

            - Nem ismerős. Ilyen ház nincs itt a környéken. Kié a ház?

            - A barátomé. Két hónapja nem jelentkezik… Nem tudom elérni sem… Erre jártam, gondoltam megkeresem.

            - Hogy hívják a barátját?

            - Terebélyesi József. Ismeri?

            Andrásnak egy pillanatra elakadta lélegzete.

            - Ismertem.

            - Hogy érti? – kérdezte a nő zavartan.

            - Több mint két hónapja meghalt. Napokkal később úgy találtuk meg a házában.

            Most a nő szava akadt el. Zavartan nézett maga elé. Nem szólt többet. Andrásnak úgy tűnt, hogy sírt. Beült a kocsiba és elhajtott.

x x x

A feleségének elmesélte a délután történteket.

            - Szerinted Józsi és az a nő…? – kérdezte az asszonyt.

Nem fejezte be a mondatot, annyira hihetetlen volt a számára, ami megfordult a fejében. Maga elé meredve mondta:

- Nem tudom… Már semmit sem értek. Ki volt az az ember, akit mi Terebélyesi Józsiként ismertünk?