Egy délelőtt apró lelkük
ideszállt a földre
Testük testemben
növekedett hónapokon át
Egy újabb délelőtt a nyári
nap előhívta őket
Azóta velünk élnek, így
lettünk egy család
Eljöttek e világra
törékeny kicsi lényként
Akkor még fél karomban elfért
mindkét apróság
Megkezdték hát örökké
tartó küzdelmüket a létért
Még nem tudták, hogy sírva
kell hívjanak, ha fáj
Most már nagyok, okosak,
és nem oly védtelenek
Erősek, két karom kell
már, hogy nyúlhassak értük
Megtanulták, úgy járnak
jól, ha hangosan követelnek
A fellegekig száll fel
édes nevetésük
Nem tudom, m’ért markol
szívembe fájón az érzés
Hogy elmúltak már az első
hetek és hónapok
Amilyenek akkor voltak,
már csak bennem élő emlék
Amelyet többé soha vissza
nem hozhatok
Tudom, lesz sok új élményem
velük, újabb csodák
Mégis siratom, ami múlik,
ami elveszik
Ahogy látom majd minden
rezdülésükben a változást
Úgy őrzöm szívembe zártan
tovatűnő titkaik
(2012.10.21.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése