Kis
ártatlan, tehetetlen , mindenben még oly esetlen…
Vajon,
ki ez, ki lehetne? Hát az embernek gyereke.
Ha
egy állatka születik, percek múlva talpra ugrik.
De
az ember, az más fajta, ki van nagyon szolgáltatva.
Anyja
pólyába takarja, dédelgeti, ringatgatja.
Emlőiből
megeteti, szeretettel dalol neki.
Ám
a kisded már jól tudja, szüleit hogy ugráltassa.
Nappal
magát kialussza, s éjjel szemét le sem hunyja.
Van,
hogy néha ordít, bömböl, idegeiden dörömböl.
Találgatod,
mi a baja, talán most jön ki a foga…
Mégis,
mikor rád mosolyog, eltűnik a fáradtságod.
Feléd
nyújtja kis karjait, belead apait-anyait.
Ilyenkor
a szülő nézi, csodálkozva, Istent kérdi:
Hogy
alkotott ily remeket, ilyen gyönyörű gyereket.
Az
Istennek van egy titka : mélyen a szívünkbe írta
A
szülői szeretetet, akármilyen is a gyerek.
Próbálod
őt nevelgetni, de nem tudod nem szeretni.
Akár
mit is kövessen el, megbocsátod százezerszer.
S
évek telnek el, míg egyszer önálló lesz a kis ember.
És,
amikor kamaszodik, egyre többet lázadozik:
“Hagyjatok
már végre élni, engem nem ért meg itt senki!
Nem
tudjátok, nem értitek, milyen a valódi élet!
Nem
szeretek kisgyereket, pláne reszkető öreget!
A
fiatal, az igazi, mást mondani mer valaki?”
És
a szülő néz döbbenten : ez volna, kit felneveltem?
Pedig
mindent neki adtam, sokszor erőm meghaladtan…
Hol
rontottam, hol vétettem? Egyre csak az Istent kérdem.
És
a válasz már meg is van: “Keresd csak a Szentírásban!”
Azt
mondja az Atya neked, ha szereted a gyermeked,
Ne
sajnáld a vesszőt tőle, így majd örömöd lesz benne.
De,
ha egyre kényezteted, kötözheted sebeidet.
Ne
engedd őt szabadjára, ez csak a kárára válna.
Mondjuk,
mi megtettünk mindent, ne érhessen vádja minket.
Mégis
a vád elénk kerül, ha élete nem sikerül.
Mit,
és hogyan kellett volna, felnőtt gyermeked jól tudja.
Azt
az egyet elfelejti, életet te adtál neki,
Járni
is te tanítottad, kicsi kezét féltőn fogtad.
Te
voltál, ki óvtad széltől, forróságban nap hevétől.
Lemondtál
a falatodról, hogy gyermeked lakhasson jól.
Hány
szülőnek fáj ma mélyen, hogy csalódik gyermekében.
Nem
vár hálát, köszönetet, csak egy kevés szeretetet.
Életéből
csak pár percet, neked szentelt kis figyelmet…
De
ideje nincs rád soha, várja sok ezernyi dolga.
Egyszer
talán ő is lassít, észre veszi, nem vagy már itt…
Érzékeli
már hiányod, pótolná, mit elmulasztott.
Ám
az idő olyan féle, vissza nem forog kereke.
Mit
nem tettél, mikor kellett, ma megtenni már nem lehet.
És
gyermeked akkor érzi, és talán már meg is érti,
Mi
az, amit hiányoltál, tőle soha meg nem kaptál.
Mikor
ő is idősebb lesz, nevel ő is gyerekeket,
Mintha minden ismétlődne , ő kerül a te helyedbe.
Fiát,
lányát ő sem érti, s nem ad választ neki senki.
Akkor
érzi, mit jelentett a szomorú tekinteted.
És
sajogva, fájón nézi, ahogy gyermeke ismétli
Amit
ő mondott rég neked,hogy te semmit nem értesz meg…
Így
megy ez a nagy körforgás, adja Isten, hogy legyen más!
Ha
legalább főparancsát, azt az egyet megtartanánk…
A
szívünkkel látnánk mindent, hűen követnénk az Istent.
A szeretet uralkodna, nem önzés a családokban.
Uram, kérlek, vésd
szívünkbe szereteted mélyes-mélyre!
Akkor
boldog lesz mindenki, öreget az ifjú érti.
S
generációkon ível, hogy kell élni szeretettel,
Istenben
vetett mély hittel, csakis így érdemes, hidd el!
.
