Az égőpapír szagáról mindig nagymamám jut az eszembe. Ma is látom, ahogy ott ül a kályha előtt, és a kitépett lapokkal táplálja a tüzet. Teljesen jó állapotban levő vaskos könyveket szaggatott szét és égetett el.
- Miért tetszik azokat a szép könyveket elégetni?
- Azok a könyvek csak bajt hoznak ránk, ha megtalálják!
- Milyen könyvek azok, nagymama?
- Ne tudj mindent!
Odasomfordáltam, s meglestem a tűzhalálra ítélt könyveket. Mind csupa szép, érdekes, keménykötésű példány volt. Egy óvatlan pillanatban összeszedtem őket, s eldugtam a szobámban az ágy alá azokat, melyek még épen megmaradtak. Este aztán nagy izgalom közepette felnyitottam az elsőt: „Magyarország Vereckétől napjainkig” címűt. A cím utáni lapról Horthy Miklós nézett velem szembe, s mellette állott a saját keze írásával az ajánlás:
„Az ezeréves magyar haza dicsőséges történelme, minden drága hagyománya a mai küzdelmes és reménykedő életben szent kincse minden magyarnak. -
Legyen ez a könyv emlékeztetés a múlt nagyságára, vigasztalás a jelen fájdalmaira, bátorítás a szebb magyar jövendőre. -”
Most is őrzöm szent ereklyeként a könyvet, és örülök, hogy volt bennem elég merészség megtartani a terror évei alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése