Szögre akasztotta Isten a meleget,
kifordult nyúzott bőréből a Nap.
Indult, nem is köszönt. Füstölgő kerteket
hagyott maga mögött, ahogy haladt.
Visszavonulót fújtak a csatatéren.
Minden perc életnyi remény talán,
magsejt menete, -együtt-hogy fénybe érjen
s újra szülje álomrügyeit a fán.
Szögre akasztottunk hideget, meleget.
A próbatétel megaláztatás.
Nem szenvedtünk mi még másoktól eleget?
Magunk leszünk-mind-az elkárhozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése