2012. április 19., csütörtök

Élményem Babba Máriával

Íme: Nem volt semmilyen ünnep, mikor felmentünk Csíksomlyóra. Máriához mentünk, Baba Máriához, a Szent Szűzhöz, a Csodatevő Szent Szűzhöz, hogy közbenjárását kérjük. Gondoltam csak mi leszünk ott a kegytemplomban, a távolról érkezett „zarándokok”. Meglepődtem azonban látva a sok látogatót, a sok fiatalt. Előttem két tizenéves leányka állt a bejegyző füzet előtt, ahova a látogatók beírogatják gondolataikat, kérésüket, megjegyzéseiket. Sugdosódva tárgyalták egymás között, mit írjanak. Elég sokáig foglalatoskodtak a füzet előtt, de én türelmesen vártam soromra. Néztem aztán, vajon mit is írhattak? A társaik névsorát, akikkel együtt jöttek? Valamilyen gondjuk, bajuk miatt kérnek égi közbenjárást? Illetlen dolog a kíváncsiság, de amikor rám került a sor, biza belekukucskáltam a leánykák írásába. Nem volt abban semmi különös, csak olyan egyszerű dolgok, amelyek az ilyen gyerekeket foglalkoztatják. Elmondták a Szűzanyának, hogy kik ők, s kik a szüleik, mivel foglalkoznak, mit tanulnak az iskolában, s hogy halad a tanulás. Akárha egy barátnőjüknek írtak volna levelet. Azzal fejezik be, hogy „most elmegyünk, de visszajövünk Hozzád. Szeretünk, Mária!” és a két aláírás. Beültek utána a padba és ott csendesen imádkoztak. Egyszerre halk énekszó jutott el hozzám valahonnan. Mintha csak úgy a magasság szólalt volna meg. Fokozatosan erősödött az előbb csak halk zümmögés, s már az ének szövegét is értettem forma. Valahogy így hangzott: Egészen szép vagy Mária… … Imádj érettünk, könyörögj érettünk A mi Urunk Jézus Krisztusnál, Hogy megmentsed országunkat! Ők nem ünnepelni jöttek, nem a szenzáció, a divat, vagy a látványosság vonzotta őket, hanem úgy jöttek Baba Máriához, mint haza. S még visszajönnek… Végtelen sorban jöttek idősek, fiatalok, gyerekek, hogy megérinthessék a csodatevő csíksomlyói Szűzanya szobrát. S mi is. Majd meghatódva indultunk fel a Kálvárián, egészen a Nyeregig. Ott megpihentünk, hallgattuk a csendet. Én pedig fényképeztem a tájat, a keresztet. Gyűjtöttem az emlékeket. Legyen később vigasztalónk, ha a bánat elborít. Sütött a nap, alig néhány felhő úszott habos-fehéren az égen. A nagy kereszt szép kontrasztot adott, s jó fotónak ígérkezett a látvány. Készítettem is néhányat alapos előkészületek után. Később, amikor visszanéztem a felvételeket, megdöbbenve láttam, hogy valamilyen fény vetült a kereszt csúcsára, ami úgy nézett ki, mintha lángolna. Néztem a keresztet szabad szemmel, de semmit sem láttam. Körbejártam, nézegettem, próbáltam a fényképezőgép lencséjén, s kijelzőjén is nézni, de semmi hasonlót nem láttam. A felvételen ellenben ott volt a kereszt csúcsán a láng! Visszatérve a szálláshelyünkre megmutattam a panzió tulajdonosának, Ambrus Gizellának, meg az ott időző embereknek is. De ők sem tudtak magyarázatul szolgálni. Másnap a fényképésznél Kováts úrnál kinagyítottuk a képet, s akkor derült fény a jelenségre. A lencse színszűrője, illetve védő rétege vetített színes foltot a kereszt csúcsára. De éppen akkor? És éppen oda? Székelyudvarhely 2010

2 megjegyzés: