Purzsás Attila: Ablakcsere

Valamikor a 80-as évek végén történt…

Elhatároztuk, hogy belevágunk egy kisebb lakásfelújításba. A konyha és az előszoba volt éppen soron. Jól haladtunk, már majdnem teljesen kész voltunk - mind a munkával, mind anyagilag – amikor úgy döntöttünk párommal, mégiscsak ki kellene cserélni a régi előszoba ablakot is. A hőszigetelt üveges műanyag ablakok még csak akkortájt kezdtek divatba jönni, és mint ilyenek, rettentő drágák voltak, ezért megpróbáltam hagyományos, fa ablakot szerezni. Egy ismerős révén ez sikerült is, tokkal-vonóval kétezer forintért, ami nagyon jó ár volt abban az időben, főleg, hogy nem használt cikkről volt szó. Egyetlen hibája, hogy iszonyatosan koszos volt, mert már évek óta porosodott egy kamra mélyén. Büszke is voltam magamra a jó üzlet miatt.

Épp azokban a napokban futottam össze egy régi cimborámmal, aki köztudottan lakásfelújításokkal foglalkozott. Megtudva, hogy mit tervezek, azonnal felajánlkozott - baráti áron kicseréli nekem az ablakot. Fizetségként csak egy sörözésre kellett meghívnom, ami olyan jól sikerült, hogy utána alig találtunk haza. De, ahogy megígérte, másnap reggel korán ott volt nálunk elvégezni a munkát.

Nyugodt elégedettséggel hagytam ott, tudva, hogy mire hazaérek a munkából, az ablak már ki lesz cserélve. Így is lett, mikor este megérkeztem, párom büszkén mutatta az új ablakot. Gyönyörködtünk benne egy darabig, de aztán feltűnt valami… Nem láttam a kilincset. Hirtelen megdöbbentem…

- Milyen ablakot vettem? Pedig úgy emlékszem, volt rajta, amikor hazahoztam.

Közelebb léptem hát, hogy jobban megvizsgáljam, és akkor végre megláttam a kilincset… kívül. Drága barátom fordítva építette be az ablakot. 

Azonnal felhívtam, ő szabadkozott, nyugtatgatott: - Semmi baj, semmi gond, holnap reggel megyek, és helyrehozom – mondta, és azzal a lendülettel le is tette a telefont, még mielőtt bármi szidalmat elmondhattam volna.

Másnap reggel jött is menetrend szerint, én pedig ismét munkába indultam. Most már nem voltam olyan nyugodt és lelkes, mint előző nap, de mire hazaértem, az ablak a helyén volt, és a kilincs is ott virított, ahol lennie kellett, belül.

Gyorsan neki is álltunk kitakarítani, hogy végre elmondhassuk: teljesen végeztünk a felújítással.

- Ki kellene egy kicsit szellőztetni, mert elég nagy a por – mondta párom. Kinyitnád az ablakot?

Elindultam hát, hogy kinyissam. Kicsit nehézkesen modult a kilincs, de aztán csak engedett, és végre kinyílt. Majd ugyan azzal a lendülettel le is esett az ablakszárny a helyéről, és ripityára tört. Drága „mesterember” barátom fejjel lefelé építette be…

Hogy is szokták mondani? Az olcsó munka a legdrágább…