Liza, a látszólagos nemtörődömség és hebehurgya passzivitás ellenére, mély depresszióban tengődött. Ilyen élmény dús évek súlya után, az utcán egyre gyakrabban - a spiccesnél láthatóan bódultabb állapotban-, harmadosztályú férfiak tömege igyekezett becserkészni. Egy ideig ellenállt, lepattintott minden közeledést. Azután egy neki tetsző, erős testalkatú, komor, kemény vagyonőr, különösebb udvarlás nélkül szobára hívta.
Talán ha fél órát beszélgettek a közeli bárban, egy-egy deci vodka mellett, majd Liza egyetértésével felmentek a férfi lakására. Nem volt érzelmeskedés, formaságok, udvarlás, becserkészés, előjáték, semmi! Ledobálták ruháikat és a vagyonőr Lizának esett, ami nem volt ellenére, tulajdonképpen még rosszul sem érezte magát. Röpke harminc perccel később, már teljesen kialudtak a vágyai, ám a pasas valahogy nem akarta abbahagyni. Liza egyre noszogatta.
- Itt lenne az ideje, hogy befejezd, amit elkezdtél, lassan unom…
Az ürge, amolyan fékezett habzású fickó lehetett, mert nem kezdett őrült kapkodásba.
- Unatkozom - szólt Liza - adj egy szál cigit!
- Nesze - dugta a szájába, és egyik kezével tüzet adott neki.
- Hová hamuzzak, a földre?
- Tőlem… úgyis elhúztam a szőnyeget.
Közben Liza mindenfélén gondolkodott, az őr pedig - talán a deci vodka előtt elfogyasztott, sok-sok deci vodkatárs miatt -, már idegesítővé vált. Legszívesebben ledobta volna magáról, vagy jól fejbe vágja, de ha belement a játékba, egye fene, kibírja. Ekkor beütött a baj! Kivágódott a szobaajtó, és egy négy év körüli kislány lépett be.
- Apu mit csinálsz? – kérdezte pizsamáját gyűrögetve.
A vagyonőr egykedvűen odafordult.
- Eredj vissza kislányom aludni!
Nem hagyta abba, csak kissé visszafogta magát.
- Apu, mit csinálsz a nénivel?
- Menj vissza a szobádba!
- Nem megyek, játszani szeretnék! – nyafogta a kicsi.
Ekkorra kénytelen volt teljesen leállni.
- Mi van a nénivel?
- Beteg lett! Nem látod, hogy most is cigarettázik? Megállt a légzése, újra kellett éleszteni.
- Jaj, papa, te egy hős vagy! De miért vagytok meztelenül mind a ketten, ilyen furcsán?
- Menj vissza a szobádba, légy szíves! – felelte az apja türelmét vesztve.
- Ó, mindjárt papa, csak mondd már meg, hogy mit csináltok!
- Mesterséges lélegeztetést adtam a néninek, aki ha ezt nem teszem, meghal. Látod mennyire levert még mindig.
- De te is dohányzol apu, azt hiszem, nagyon sokat. – replikázott a kíváncsiskodó.
- Igen, de ő berúgott!
- Te is iszol apu, én még nem láttalak szinte soha józannak.
- Az más! Én tudom, hogyan vigyázzak magamra, a néni nem. Ezért meg kellett mentenem.
- Akkor te most hős vagy?
- Kislányom, aki emberek életét menti meg, az hős. Én minden nap ezt teszem, tudod jól. – jócskán eltúlozta önnön jelentőségét, hátha akkor hamarabb szabadul.
- Igen! Sokszor olyan kék az öklöd, mondtad, hogy sokat kell használnod.
- Használom, de most már tényleg menj vissza! - fújtatta mérgesebben, a félbeszakított akciótól dühödt papa.
- Valószínűleg megfulladtam volna. – szólalt meg Liza.
- Tudod te, milyen nagy munka volt engem újraéleszteni? Úgy beleizzadt, hogy borzasztó!
- De miért kellett neki levetkőzni? – faggatta a csöppség.
- Ha most ruhában lenne, valószínűleg hőgutát kapott volna. Szereted a papát?
- Szeretem, csak azt nem, hogy iszik és dohányzik.
- Ki nem iszik meg dohányzik?
- Ismerek olyan embereket.
- Hány éves vagy kislány?
- Négy éves.
- És ismersz olyan embert, aki nem dohányzik, és nem iszik?
- Ismerek, nem is egyet.
- És hogy hívnak?
- Léna.
- És téged néni?
- Liza.
- Hát ilyet még nem láttam! – morogta a vagyonőr, aki közben maga köré tekert valamit - ezek már barátnők is lettek.
- Jaj, de jó, most elmondhatom a mamának, mikor hazajön, hogy a papa milyen bátor!
- Na, idefigyelj! Ha ezt megteszed, akkor...
- Mi lesz akkor papa? - kérdezte a kíváncsiskodó csitri – Remélem, nem veszed elő megint a nadrágszíjadat. Úgy fájt a múltkor...
- Még annál is rosszabb lesz!
- Hallgass már, te! - szólt oda Liza - Figyelj Léna, én majdnem megfulladtam, a papád is majdnem belehalt. Mit gondolna anyukád, ha megtudná? Nem lenne rosszul, esetleg? Te a mamád halálát akarod?
- Dehogy akarom, nagyon szeretem a mamit, ő nem iszik, és nem dohányzik!
- Ó, a mindenit! Ilyen is van? Te egy hülyével laksz együtt? - vetette oda a pacáknak.
- Mit csináljak, ő már ilyen...
- Na, kicsim, a te furcsa édesanyádnak nagyon rosszul esne, ha megtudná, milyen nagy sokkon esett át az apukád. Azért a papát is szereted, nem?
- Szeretem, hogy ne szeretném, meg a mamát is!
Liza, jobb kezével a vagyonőr mellkasát megtaszítva iktatta ki azt a további bölcselkedésből. Megfogta a kislány kezét és visszavezette szobájába.
- Gyere, most én altatlak el. – mondta neki halkan.
- Engem mindig a mama szokott elaltatni, mikor nincs itthon, akkor a papa. Most is a papa altatott el, de már olyan régen. Egyáltalán nem vagyok álmos.
- Azért rád fér még egy kis pihenés!
- Nem akarok pihenni, most már nem! Kialudtam magam. Büszke vagyok a papára! Akkor mi már barátnők vagyunk? – kérdezte, miközben elfészkelte magát a párnáján.
- Barátnők, Léna!
- Na, figyu! Miért ne mondjam meg a mamának, hogy itt voltál, hiszen a papa az életét is kockára tette érted.
- Már megmondtam egyszer picim, ha a mama meghallja ezt az iszonyú történetet, hogy a papád életveszélybe került egy idegen miatt, minimum rosszul lesz. Akarod a mamát elveszíteni?
- Dehogy akarom!
- Na, akkor ne mondd el, gondolj arra, milyen veszélyes lenne rá, ha megtudná.
- Jó, de azért most szundikálok egy kicsit, mégis álmos vagyok.
Liza maga is meglepődött, olyan szeretettel ringatta álomba a kiszolgáltatott csöppséget, közben dúdolt neki.
Félálomban Léna még megjegyezte.
- Ha segítség kell, mindig szólj majd a papának!
- Nem csöppségem, nem lesz rá szükség...
Liza felöltözött és elköszönt a vagyonőrtől, aki dühöngve vágta be mögötte az ajtót.
- Ha már úgyis elaludt az a gyerek, mi a túróért nem maradsz, hogy amit elkezdtem azt be is fejezhessem?
- Legközelebb keress mást, akit megmenthetsz!
Néhány nap múlva a kislánnyal és az édesanyjával – akit látásból ismert – összefutott az utcán.
- Szia, barátnőm! – köszönt széles mosollyal a kislány.
- Ejnye, Léna, ne fantáziálj, nem is ismered a nénit! Különben meg, ha jól érzem, bűzlik az alkoholtól és füstöl, mint egy gyárkémény! – feddte az asszony.
- Igen tudom, pedig a papa már egyszer újraélesztette…
- Mit csinált a papa?
- Á semmit, valami rosszat álmodtam, azt hiszem. – kapott észbe Léna.
- Gyerekem, te sokat fantáziálsz mostanában. A papa meg a jótevés! Hiába vagyonőr...
Mikor eltávolodtak, Liza benyúlt a retiküljébe, és zavartalanul meghúzta laposüvegét, ahogy szokta. Egyedüli barátjának érezte a butykost, a cigis doboz és a kávé mellett.
Hónapokkal később találkozott össze a vagyonőrrel az utcán. A férfi borostás volt, igen lepusztult külsővel. Liza a megszokott bódulatban, a tag pedig mély részegen lődörgött.
- Te cafka, hát megtaláltalak! Most agyonverlek! Miattad zavart el az asszony! –üvöltötte, majd neki esett.
- Az ki van zárva! Legfeljebb magad miatt. – visította Liza két pofon között.
Jó nagy verést kapott, amihez hasonlót kapott korábban, mástól és máshol is. A helyzet pikantériáját, az adta meg, mikor a volt feleség egyszer csak megjelent.
- Mit csinálsz te disznó? Miért püfölöd azt a nőt? – kiabálta.
- Emiatt, a lotyó miatt zavartál el!
- Magad miatt zavartalak el, te minősíthetetlen! Különben meg mi bajod ezzel a nővel, nem látod, hogy alig él? Olyan mélyre süllyedt, éppen hogy egy fokkal jobb nálad! Ismerem látásból. Csendes, nyugodt, békés, soha senkit nem bántott. Még a lányod is megsajnálta! Ha nem hagyod abba rögtön, rendőrt hívok!
Részeg volt ugyan a férje, de nem teljesen hülye, a rendőr szótól sikeresen beijedt. Mord szitkozódással hagyta el az egyoldalú küzdőteret.
- Nézze, hogy izgul a hős! Ezt miért csinálta magával? - kérdezte a volt feleség.
- Honnan tudhatnám? A maga férje, egyszerűen rájött és nekem esett.
- Tudja, néhány héttel ezelőtt, a kislányomnak volt egy álma, hogy a papája valakinek az életét megmentette, és ezt olyan lelkesen mesélte, olyan boldog volt szegénykém. Erre mit csinált az a mocsok? Agyba-főbe verte! Akkor adtam ki az útját. – mesélte a nő, miközben felsegítette Lizát a földről, átnyújtva neki egy papír zsebkendőt.
- Azt hiszem, jól tette asszonyom. - mondta Liza.
- Én magát régóta ismerem látásból…
- Én is magát…
- Azt is tudom, hol lakik!
- Igen, a szomszéd lépcsőházban lakunk. Most nem vagyok büszke magamra... Mindig azoknak a társaságát keresem, akiket a többség – joggal, de lenéz… Nem hozok több bajt magukra, úgy látom keveredett elég.
- Azt is tudom, hol lakik!
- Igen, a szomszéd lépcsőházban lakunk. Most nem vagyok büszke magamra... Mindig azoknak a társaságát keresem, akiket a többség – joggal, de lenéz… Nem hozok több bajt magukra, úgy látom keveredett elég.
Liza felcihelődött és keserű – no meg véres – szájízzel elindult a közeli kocsma felé. Léna anyja halkan utána szólt.
- Azért, egyszer csöngessen be, főzök egy jó kávét…
Szomorú..döbbenetes történet..és nagyon jó írás.
VálaszTörlés