Azon az augusztusi, lusta szombat délutánon a három barát felejteni indult, a poros úton sétáltak, akácok árnyékában, fehér felhőlabdák alatt.
Mezők felé vágtak át, szederbokrok indáin zöld hátú bogár ült, tövisek kapaszkodtak nadrágjukba, kutat találtak, ingüket a korhadt deszkakávára terítették, ittak.
Mohos-zöld favödörből édes volt a víz, locsolták egymást, nagyra nőtt gyerekek.
Azon az augusztusi, forró szombat délutánon megült a szürke por a fák lombján, madár surrant magasba a sáfrányszín, égett fűszálak közül. Állt a levegő, a cigarettafüst kék gombócba csavarodott az almafák alján, a nyári alma borízű leve lecsurrant állukon.
Gyereklány állt messzebb, vályogház falának dőlve, zsúptető alatt.
Szikár asszony – anyja? –, ruhát teregetett, s a három barát Kerecsenden, Vörsön, Nagyberényben járt akkor, gondolatban.
Azon az augusztusi, izzó szombat délutánon boglya tövébe ültek, szájukban szalmaszál lógott, bámulták az út menti sűrű bodzabokrokat. Egymásba gabalyodó poros levelek közt férfiak lopakodtak. Előregörnyedve lépdeltek egymás mögött sorban, izzadt-nedves ingük hátukhoz tapadt. Fekete acélon kékes szikrákat vetett a forró fény.
Élesen csattantak a lövések, megbillent a világ, katonaingre hullott a sárga szalmaszál.
A szikkadt tarló mohó, barna kortyokban nyelte a vért, azon a tompa, ukrajnai szombat délutánon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése