Húsvéti bárány - vagy mégse?

Húsvét hetében, az ünnep előtt néhány nappal a Parajdra döcögve igyekvő személyvonatra Bonyhán felszállt egy pásztorkinézetű férfiember. Vállán tömött átalvető lógott, balkezében egy csihánzsák, s abban nagyobbacska állat fészkelődött, ahogy azt a sarokban az ülés alá elhelyezte. Az ember subájából átható birka szag áradt, s ez pánikszerű menekülésre késztette a kényes orrú utasokat, akik nagy részét Szovátára tartó fürdővendégek tették ki. Úti céljuk szerint az ünnepeket ott óhajtották eltölteni kellemes környezetben, kényelemben, s még a gyógyvíz áldásaiban is részesülni kívántak,és kipihenni a pénz utáni hajsza fáradalmait. Emberünk elhelyezkedett a kiürült kupé sarkában, átalvetőjét letette, s még a kozsokját is lekanyarította a válláról. Ahogy elégedette szétnézett az üres fülkében, megpillantotta a szemközti sarokban üldögélő egyetlen itt maradt utast. A prémgalléros kabátba öltözött úrforma ember barátságosan bólintott neki köszönésképpen. Kis idő múlva meg is szólította a pásztort. - Meddig utazik? - Én csak hazáig – válaszolta az egykedvűen. Egy darabig csendben emésztették mindketten az elhangzottakat. Kint szép verőfény vidította a szemet, s a vasúttal együtt futó országúton sovány lovacskák húztak keservesen egy megrakott szekeret. Az akácfákon tanyázó varjak még a szárnyukat sem rebbentették meg a mozdony dohogására, csak ültek tovább lustán az ágakon. Szentlászlón alig egy percig állt a vonat, de annál nagyobb csikorgással, nyikorgással fékezett. Néhány fiatal szállt fel csupán, de csak éppen bekukkantottak a fülkébe, mentek arrább. Így továbbra is ketten maradtak. A prémgalléros úgy látszik nem szerette a csendet, mert ismét megszólalt. - Bárány van a zsákban? – kérdezte felcsillanó érdeklődéssel. - Az! Az bizony – mormogta a bajusza alatt a pásztor. - Hány kilós lehet? – folytatta az ember. A másik megemelte kissé a csihánzsákot, s úgy mondta „huszonöt”, s azzal elfordult az ablak felé, mintha ki tudja, milyen különös látnivaló lenne ott kint a fák, s bokrok között. Az ember ott a szembeni sarokban izgatottan mozgolódott, de belefojtotta a szót a pásztor visszautasító mozdulata. Így hallgattak, míg a vonat újra fékezni nem kezdett a már ismerős csikorgással, nyikorgással. Ekkor két bőszoknyás asszonyság szállt fel, s jött be a kupéba. Ez az állomás biztos Kóródszentmárton lehetett, mert kicsivel tovább állt, mint az előbbi megállók alkalmával, bár a falu nem látszott, mivelhogy az állomás messzebbre esett. - Mi van a zsákodban Gyorgye? – kérdezte az egyik asszony. Ismerhették egymást a pásztorral, aki a hozzáintézet szóra elfordult az ablaktól, s mintha egy csöpp kis mosoly bujkált volna a szája szögletében. - Állat – mondta, s felhúzta a szemöldökét mintegy jelezve, hogy ne kérdezősködjenek feleslegesen. Nem is szóltak többet, hanem elhelyezkedtek az ülésen, kosaraikat a lábuk elé téve, s jó egyetértésben szundikálni kezdtek, vagy legalább is úgy tettek. Egyikük azért odasandított a prémgalléros emberre, majd a pásztorra, de az tüntetően újra az ablak felé fordult. - Eladó a bárány? – folytatta az úrforma ember a kérdezősködést. - Milyen bárány? – kérdezte vissza a pásztor. - Ami a zsákban van. - Ez? – emelte meg a zsákot. - Az, az! – erősítette meg az ember. - Kettőszáz lej – jött a rövid válasz. - Adok érte százötvenet – alkudozott emberünk. - Legyen százhetven – egyezkedett a pásztor. - Megadom! – és nyúlt máris a pénztárcája után. A pásztorember fölállt, hátára kanyarította nagy kényelmesen a subáját, eligazgatta, felszedte az átalvetőt is, majd a csihánzsák került sorra. Azt is felnyalábolta az állattal együtt. Közben a vonat közeledett már Kelemntelke megállójához a megszokott csikorgás, nyikorgás közepette. - Legyen hát – szólott a zsákot nyújtva. A pénzt átvette, s már lépett is ki az ajtón. A vonat alig állt meg, szállott is le, és indult a kijárat felé. Az állomásfőnök szalutált, a mozdony sípolt egyet, a vonat pedig hirtelen rándulással megindult. Prémgalléros ember nagy boldogan kibontotta a zsákot, de abból bárány helyett egy juhászkutya ugrott ki egyenesen neki a még félig nyitott ajtónak, s ugrott le ügyesen a töltésre. Gyorgye pásztornak lám, így hozott szerencsét a „húsvéti nyuszi”!