Rácsos itt az ég is, pedig egy
gyönyörű, tulipán virág színében hullámzó, naplementés egzotikumban, valahány
gondtól kihullt hajszál visszanőtt korábban.
Megnyugtató és kellemes hely
volt az, de ma már igazi börtön. Hiába csobogja fülét, zenei zöngéssel, három
hegyről lezúduló vízesés, a kastélyegyüttes sem ad megnyugvást.
A tengeren és a fennsíkon
elterülő, babafej formájú tavon sincs kedve motorcsónakozni, az úszást is
megunta. Valamikor, kamaszkorában azt gondolta, egyetlen dolog van, amire soha
nem lehet ráunni, a női idomok hangszerén játszás. Ma már, egyszerű unaloműző
beszélgető társsá satnyult, mind a negyvenhárom
- húsz évre szerződtetett -,
tulajdonában álló kéjleány. Reggelente, a nagy üres óceán, kétszáztizenhat
hektárnyi foltocskájának tetejéről, mérgében elsüt minden irányba egy-egy
tizennyolcadik századbeli mozsárágyút. Telefonálgat, rágja a körmeit,
internetezik és a leszállópályán, minden nap érkező sajtót olvassa. Még jó,
hogy kedvenc étterméből tudja beszerezni, egész személyzetének, a több
mázsányi, napi friss étket. Különben úgy járna, mint az elszakállasodott,
mocskos tizenkettő, abban a bizonyos - nyakat hurokból kihúzó - alkotásban.
Néha olvas, sosem tette
korábban, és szenved kínkeservvel, mert ugyan bánatát a leges-legdrágább, dél
franciaországi kedvenc borával kábítja, de rab lett. Egy piszkos, alávaló,
fonnyadt sárga virágra emlékeztető
kopott miatt.
Amikor ezer, meg ezer dinamit
tortát falazott fel, micisapkás betonerősítőknek, soha nem lett belőle baja,
hiszen a körtefája is naponta többször teremte agyon magát pénzzel. Egy ilyen
lesatnyult - csak azért, mert a kamerák rögzítették és pár ezer
megvásárolhatatlan személy is jelen volt - elgáncsoskodta az életét!
Érthetetlen, hogy egy sima mesterlövést, az ő pozíciójában, hogy lehet
tényleges életfogytig tartó szabadságvesztéssel jutalmazni…
Sok felfújt jelentkező közül
– azért, mert másra alkalmatlanok voltak -, megvásárolta a leggördülékenyebbet,
a többit ad acta tette, további gáncsoskodást kerülendő. De így is, csak
néha-néha tudja elhagyni ezt a morzsányi területet.
Bár mindenkit jól
megfizetett, mégis azt ajánlották, ha
nem akar bevonulni egy, még ennél a szörnyű, fél országnyi
szigetecskénél is kisebb, elképzelni is lehetetlen helyre, jobb, ha felhagy a
vándorlással.
Rendesen megfizeti a
helyettest, dupla porciót kap mindenből és népes családjának is vett egy két
szobás panellakást. Kis trükkel - húsz év után úgyis automatikusan kiengedik -,
már otthonának is érezheti. Ezt persze igyekszik majd meggátolni, nehogy
véletlenül beszélőkéje támadjon.
- Hagyjuk a játékokat másra,
döngicséljünk saját bajainkról - gondolta és kínlódta tovább, láncra fogott
életét. Tizenkét telefonja közül, éppen a börtönigazgatós forró drót csörrent,
fel is emelte.
- Mondja rácskirály, miért
zavar?
- Alázattal jelentem, méltóságos
Eredeti, kisebb gondok akadtak a dublőrrel. Kevesli a ráfordítottakat és
sokallja a húsz esztendőt.
- Figyelj ide rácslakó,
láttál már menekülő egeret? Olyan sebességgel oldd meg, különben a havi
tízszeres fizetésed, itt örökre megszűnik. Mit tudom én jól büntesd meg, ha ez
nem vezet célra, jutalmazd meg egy vadiúj egyenruhával. De mi a hőzöngésének az
oka?
- Alázatosan jelentem, a
fizetést megjegyeztem, a megoldás folyamatban. A feleségét hiányolja és a
gyerekeit.
- Tessék? Micsodákat? Vettem
nekik egy hatalmas harmincnyolc négyzetméteres nagyonlakást!
- Alázatosan jelentem,
sokallják a rezsiköltséget, nem tudják fizetni. Azt mondják nincs elég kereső…
- Ide figyelj, azt hiszem meg
van a megoldás. Fizesd ki a rezsiköltséget és tegyetek mindent átalány díjra,
költöztesd be őket egy nagyobbacska cellába. Jelezd, ha a megoldást megfelelő
sugárzóan fogadja, mert van egy másik lehetőség. Kimenőzd ahányszor csak lehet,
de akkor nem jár a rezsiköltség! Azért verébnek engem se nézzen! Kérd meg
Nagyfejet, másfelől Füles Kisszeműt, intézzék, hogy havi negyven milliárd,
fejenként legyen rendesen szépen átutalva. Majdnem arra kértelek, elég-e ez
nekik, de még elpofátlanodnak az ilyen tojáshéj fejkongásúak. Inkább, előbb
habzásba kezdenek, utána gondolkodnak… Most már én mondom, hogy húsz év egy
ilyen hálátlannak talán kevés is! Te ugrifüles rácslakó, miért mindig nekem
kell mindenki helyett gondolkodni?
- Elnézését kérem a
zavarásért, nem fog előfordulni többet.
Pillanatnyilag úgy ítéltem meg, hogy napfényes pazar, országnyi szigetét
veszély fenyegeti.
- Ezt hogy érted? Hiszen ez
az én tulajdonom!
- Arra célzok, hogy valami
nagyon buzgó, magát ránthatná ebbe a - még néha nekem is büdös -, vasrács
kongású, ketrecházba, ahol nyolc percet sem kívánnék méltóságodnak.
- Nos csíkoska, íme a recept:
Belövöd előbb kisebb, majd nagyobb adag heroinnal, jól rászoktatod, aztán
megvonod tőle. Mikor fetreng a hiánytünetektől, rászabadítasz egy - akárhány
tagú - orvoscsoportot és kijelented, hogy a szemétke, valamilyen titkos csellel,
állandóan drogozza magát. Így fájdalom, de nem kerülhet sor a büntetés
valamikori, feltételes módú szabadítására sem. Ha túléli az elvonókúrát,
visszaviszed a hogyishívjákba, ahol rácsok vannak meg te, újra bedrogozod és
soha többet nem szoktatod le!
Megértetted a tennivalókat?
Ja még egy apróság, növelem a havi fizetéseid arányát!
- Alázattal jelentem,
méltóságos és nagyon tisztelt Eredeti, soha többet nem lesz gondja dublőrével.
Ha netán - mert az élet ugye teljes kiszámíthatatlanság
egymásra rakott
építőkockáiból áll -, véletlenül az életet elhagyná, azonnal értesítem és egy
nagyobb, aranyrudakkal teli szivaros dobozért, személyazonossága az lehet amit
akar. Bár, hogy vagyona ne csússzon szerte szét, természetesen, bizonyos jogi
lépésekkel biztosítania kell.
- Te Csüggedt Szomorú Szem,
alábecsültelek! Hálásan köszönöm pozitívan kreatívan hozzáállásodat. Úgy
gondolom hogy akkor, de csak akkor még beszélünk, most hagyd, hogy
sínylődésemet magamba fullasztva tovább folytassam! Azért köszönöm, hogy
felcsillantottuk, így közös erővel, a nekem kijáró reménysugarat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése