Bár abban az évben korán bekövetkezett a jó idő, májusban
már lehetett mezítláb, s egy szál ingben járkálni, a strandot mégse igyekeztek
megnyitni.
Igaz, a Körös vize még hideg volt, de a merészebb fiúk bele-belegázoltak,
majd hamarosan vacogva igyekeztek ki a partra, „add már ide a törülközőt” –
felkiáltással. Ráadásul horgász tilalom is volt, s így pecázni sem lehetett,
csak vágyakozva nézni a híd alatt megcsillanó halhátakat. Nagy rajokban úsztak
a paducok hol le, hol fel, ahogy a kedvük hozta, mintha velünk csúfolódnának.
Híre jött aztán, hogy gyermeknapra nyitják meg a városi
strandot. Csak akkorra végeznek a karbantartási munkálatokkal.
Alig vártuk ezt a napot! Amikor aztán végre eljött,
rohantunk, hogy az elsők közt legyünk, akik bejutnak. Reggel a szokásosnál
hamarabb szöktem ki az ágyból, s futottam a szomszédban lakó barátomhoz,
Lázárhoz, aki osztálytársam is volt három évig, de amíg én a líceumba
iratkoztam be, addig ő az ipariba. Ettől még megmaradt a barátság közöttünk.
Felkelt ő is és egykettőre bedobáltuk a fürdőnadrágjainkat egy sportszatyorba,
mellé a fürdősapkát, s indulás gyors tempóban ki a strandra.
Ahogy oda érünk, látjuk, hogy hosszú kígyózó sor ál a
jegypénztár előtt.
- Végig várjuk? – néztem Lázárra.
- Szó sem lehet róla!
- De mit tegyünk?
- Hátra megyünk oda, ahol bkrok vannak a kerítés mellett.
Ott belóghatunk!
- Gyerünk! – lelkesedtem, s már loholtunk is a kerítés
mentén a bokros rész felé.
Hamarosan megtaláltuk a helyet, amit Lázár mondott. A
bokrok egészen a kerítésig értek, és alattuk egy jó vastag, kidőlt tuskó.
Közelebb gördíteni és a kerítésen átugrani nem okozott gondot. Felvettük a
fürdődresszt, fürdősapkát, a ruháinkat pedig begyömöszöltük a sportzsákba, és
lezser léptekkel indultunk a medencéhez. A táskát leraktuk egy padra, s be a
vízbe!
- Ó, de finom! – sóhajtotta Lázár, a barátom.
Igaz, nem valami meleg a víz, de mégis micsoda öröm lubickolni
benne. Lázár hamarabb megunta, s kimászott a vaslépcsőn a medencéből. Kicsit
tornázott, melegedjen fel, majd futott a padhoz, ahol a holminkat hagytuk.
Kiszórta a ruhákat a földre, de nem találta, amit keresett.
- A törölköző hol van? – kérdezte vacogva.
- Nem hoztunk! – kiáltottam és sürgősen kiugrottam én is
a vízből.
A tenyerünkkel próbáltuk magunkról a vizet letörülni,
persze nem sok sikerrel. Ugráltunk, tornáztunk, de tovább vacogtunk.
- Gyerünk vissza a vízbe! Ott melegebb van – javasoltam,
s már ugrottunk is.
A víz alatt valóban mintha kevésbé lett volna hideg,
különösen, ha úszkáltunk. Azért ezt se bírtuk sokáig, s másztunk ki a partra.
Brrr!
- Menjünk be a mosdóba, ott legalább nem fúj a szél –
jutott eszébe valamelyikünknek.
Jó ötletnek tűnt. Sőt a legjobbnak!
Ott voltak papírtörlők gurigába felakasztva a
mosdókagylók mellett. Nosza, nekiálltunk letépegetni a papírtörlőket, hogy
azzal törölközzünk szárazra. Mindet elhasználtuk, de a hátunk még mind vizes
maradt. Megoldásnak a WC-papír kínálkozott – el is használtunk nagy kacagások
közepett két tekerccsel.
Gyors tempóban magunkra kapkodtuk a ruháinkat, és mehettünk
haza ebédelni. De jól esett a száraz ruha!
Így büntetett meg a sors, amiért jegy nélkül szöktünk be
a strandra…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése