Ítélj és sújts

"Senki sem szolgálhat két urat" (Máté.e. 6.)

A félelem este hull rád,
ha leveted földi ruhád,
s úgy állsz ott Istened előtt,
mint a gyertya csont-fehéren
fogyó holdként rideg fényben
bölcsőtől látón a sírig,
míg életed felparázslik,
s úgy omolsz elé a földre
mint büszke kőszirt a völgybe,
mely önsúlyától összedőlt.

Ó hány Urat kiszolgáltál,
míg kövek közt kővé váltál,
sodródtál jeges folyókkal.
Húsodba vájt bélyegeket
hányszor átpecsételtetett
a sors, mely vitt, vagy elhagyott.
Láncra verten táncoltatott,
bár gyötört a kín, fájt a seb,
élni akartál, -így könnyebb -
önmagadra vett béklyókkal.

Most várod csendben, hogy ítél,
vér, és verejték mennyit ér,
s mivé lett annyi szép álom.
Voltál egy parányi felleg,
csillagfényben melengetett,
fürtjeidet szél cibálta
eső-verte vihar-ágra,
s ha benned a múlt felzokog,
könnyet se ejts, ne vedd zokon,
hogy, ami szép volt... ne fájjon.

Csak azt féltsd egyedül, míg élsz,
amit a szív őriz, s nem az ész,
ha évre, évek súlya hull.
S tedd meg, mire van erőd,
s amíg tudsz, járjál legelöl.
Így sarkall parancs, értelem
végig az egész életen.
Embernek lenni, nem kevés,
Ha nincs öröm, csak szenvedés.
Mind elmúlik nyomtalanul.

Sorsod jussát Ő szabja rád,
fogadd el, úgy szóljon a szád:
Ím előtted állok Uram,
ítélj, és sújts, mert vétkeztem,
hogy beleremegjen testem
térdre hullva lenn a porba,
mint éji világod alkonya,
amikor vezekelnem kell.
De addig adj vigaszt újra nekem,
akkor is, ha véget ér utam...