Kíváncsian kandikál
be ablakomon a parázshold, körötte szaporán szikráznak a csillagok, a végtelen üzenetei,
s a lopakodó május illata körülölel. Azon az örök igazságon merengek, hogy -
legyen gyermek vagy felnőtt – a szorongó ember gondját, baját az édesanyja szelídíti békévé.
Mindig. Még akkor is, ha az életút végére ért
Ő, ott is ad, biztat, felemel!
Emlékfoszlányok
cikáznak bennem, s repítenek téren és időn át hozzá, az édesanyámhoz.
***
Ijesztő, komor vaságyak, közönyös fehér köpenyek, remegő fájdalom… A nyíló ajtón bemosolyog a drága megnyugvás,
anya. Ránevet, megöleli. Meggyógyulsz kicsim, s viszlek haza, ne félj!
*** Vizsgaidőszak, a
túlhajszolt lélek zaklatott nyugtalansága… Otthon anya a teraszra ül vele, s a
felhők mögül kinevet a nap! Újból színessé válik a világ, és a virágzó fák között, kitárt karokkal szalad már
kacagva!
*** Sírásba fulladó
csalódások… Anya mellette áll szóval, szótlanul, vele remeg érte, s oldódik a
bánat!
*** Ő is anya lett.
Az aprócska jövevény megállás nélkül sivalkodik. Jaj, mi lehet vele? ... Anya karjaiba veszi, gügyög neki, és kisimul
az arcocska, elcsendesedik a bánat!
*** Apa, jaj, drága apa, ne hagyj még itt, zokogott
megsemmisülten a szenvedő mellett…. Anya csendesen könnyezve átöleli.
A májusi éjszaka
varázs-illata csak erősíti a tudatot: anya a legcsodálatosabb ember a világon.
Ő a jó tündér, aki jelen van minden percben, óv, mesél, betakar, s akkor is
vigasztal, ha derűs éji csillagfény már a mosolya!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése