Fixa idea

    Megint rohanvást, noha rendezetten.
    Adott helyről egy másikra, szabatos
    terv szerint. Fegyelmezetten, tűnjék
    bármilyen alkalmatlannak is ide
    ez a jelző. Csupán szoknyád lobog (mert
    nadrághoz túl meleg van), esetleg még
    a hajad, ha éppen nem rövidet hordasz,
    vagy nem tűzted fel — ne akadályozzon,
    miközben időre kell odaérned.
    Vagy vissza. Ami persze szintén: "oda".
    Szemtelenül megbámulnám mindened,
    ami lobog, és bizonnyal nem hagynám
    ki az esélyt, hogy szoknyád alá lessek.

    Akkor sem, ha első nekifutásra
    magam is meglepődöm az ötleten.
    Kinek jutott volna eszébe akár
    csak húsz évvel ezelőtt egy bőven nagy-
    mama korban lévő nőt molesztálni
    (noha csupán képzeletben) megannyi
    neki- (és neki!) vetkezett bombázó
    helyett — noch dazu a hozzám hasonló
    öreg jampecek közül? Így változnak
    az idők, s velük a nagyik lobogó
    szoknyái meg azok pecérei. Ám
    az érzet változatlan, és csakis
    a rajtad suhogó képzete kelti.

    Orvul fixálódtál a zaklatódban.