Maróti György: Neved muzsikája

Muzsikált a neved, bárhogyan mondtam ki:
szemrehányón, komolyan vagy játékos
becenévként. Az a tititátá - kis jónikus -
szellőhangon szólt: de zenélt neked bármid.
Tószínszemed Mozart nyitány volt, soha
meg nem írt opera kezdete.
Zenélt a talpad, mikor mezítláb lépted
a szent anyaföldet. (Szeretted meztéláb
járni a földet, érezni Déméter érintését.
Emlékszem, mennyire szeretted.)
Mikor talpad a földet érte,
kunkorodott a dal fölfele,
földalolt talpadtól - hajszálig.
Fel.

És dalolt az életed, és ma is dalol.
(Dalod ma másnak szól, lehet.
De dallamlelkedet soha nem hagyom,
nem feledhetem.)

Hosszú hajad a szélben olykor szállt:
még „hallom nevetésed muzsikáját”.

Már nem szólok:
nem mondok semmit sem.
Nem hívlak.
Csak éjórán suttogom:

csillagom,
mindenem,
szerelmem,
életem egén
ragyogó
drága
fényesem!

Gyere meztéláb!
Vagy bárhogy:
csak gyere!