Bakos Erika - A szögény embör lyánya régi történet, humor

7. éves vótam, mikó az égyik összel aztat monta az Apám, kejjél föl lyány mögyünk a szőlőbe szüretőni, nem nagyon teccött az a magamfajta gyeröklyánynak, me jáccani sokkal jobb lött vóna, de Apám szava maga vót a parancsolat. Készíts röggelit oszt ögyünk... Elővöttem a szalonnát, a hagymát mög égy nagy csupor tejet, oszt Apám elé töttem. Gyere té is ögyé, me addig nincs hazagyüvetel, még a szőlő a tőkén van. Hát a szögény embör lyánya mit töhetött...léültem es falatoztam magamnak, csak hogy né üres gyomorral mönnyek mán ki, me akkó mög azon nyavajognák. Szép, de hideg őszi idő vót, a kocsi sarogjába kuporodtam, oszt elindultunk a tanyára. Nem fűtt hozzá a fogam, mög fáztam is, de Apámmal nem ellenközhettem, de égy gyerök az kíváncsi... Édösapám ... möddig tart az a szüret...kérdözgettem...möddig, möddig még kész nincs, mondta. Én csak fészkelődtem a kocsidérékba pedig még el sé nagyon indútunk...mégint kérdöztem...Édösapám...minek köll aztat a szőlőt lészödni...ejj lyány...minek, minek hát azé, hogy lögyön bor a házná, de né kérdözgessé mán annyit me odasuhintok oszt nézhecc! Mögszeppenve hallgattam, nem szerettem vóna mögkapni Apám nyaklevesét, me bizony mondom csöngne a fülem égy hétig. No de milyen a gyerök....Édösapám, mondtam halkan, de nem figyelt...Édösapám.... mi van mán mégint, kérdözte, morogva...kemény embör vót, nem szerette a nyafogó gyerököket, de azé mégis réám figyelt. Édösapám minek a bor...Apám akkorát nevetött, úgy hittem léesik a bakrú...ejj lyány ha té nem vóná ki köllene tanálni, mondotta. Azé, hogy ha szomorú vagyok, elűzze a bánatom, vagy ha mulatok még jobb kedvem lögyön tűle... Különben nem vóna?... kérdöztem Apámat...néha nem lyányom....néha nem es az öreg égy könnyet morzsolt el a szöme sarkába. Tudni köll Anyám nemrég hót mög, es szögén Apámra maradtam, de az a mögkeményödött szíve nem tudta hova tögyön, mit csináljon égy apró gyerökkel, ezé rám sé nézött sokszor egész nap.. Na itt vónánk, pakolj lé a kocsirú. Ficánka kislyány lévén léugrottam, de nagyon rosszul, a lábom kibicsaklott és eltőrt a bokám. Apám látva mi történt elkezdött káromkodni: Ejj az anyád kiskésit, mikó mögmontam százszor, hogy né ugrájjá azon a kocsin!! Mögszeppenve, dagadt lábbal ültem a fődön, csak úgy potyogtak a könnyeim, mikó mögkérdöztem. Édösapám...most akkó mi lösz a szőlővel? Nem lösz többet bor es nem lösz többet jókedve? Apám széliden réám nézött, eltűnt az arcárú a keménység, majd fölemelt a karjaiba... de buta kislyány vagy... neköm té fontosabb vagy mindön bornál, majd föltött a kocsira es haza möntünk. Otthun kigyött a doktor majd sínbe tötte a lábom, de mán akkó nagyon fájt. No ilyen vót az én első szüretöm...azé lött abban az évben is bor szögény apámnak, csakhogy lögyön neki jókedve...:)))