Hiszem

Lehetnél gyönyörűbb siratni való:

mint keserű arcra fakult szívverés,

küllem pírját űző kétségbeesés,

s miként a csönd, épp oly hátba támadó!

Lámpások mélyére visszaszökött fény,

vállamba fogódzó árnyék hűlt helye,

tenyéren kéklő, zarándok tél lehe,

olcsó kalácson a túlcukrozott krém.

Szemnek csillámát őrző üvegszilánk,

amin felragyog hét ezüstért kínált

esküd: a félt mindenségig talpaló

teljesség méhében hordott szerelem.

Mégis, mint magzatvíz oltalmát, hiszem:

nincs nálad gyönyörűbb siratni való.