Seres László: Földbe gyökerezve

Hordtam neki ölben a fényt
mikor sötétség borult rá
s földbe gyökerezett vadvirág-illata
amit a vágy kisimult égre festett
gyógyír volt ez neki és nekem
ábrándnyi éhgyomorra
ablakáig kúszó vad borostyán
hajnal-szaggatta leheletnyi csend
éltető remény
fájó kiábrándultság

Emléke
ma is űrt hagy bennem
betölt s elbűvöl ahogy fénye egyre jobban éget
magamat vádolom mindenért
ha fenn a mennyben járok
s kérdőre von Isten
megvakulok érte

S addig
addig hagyom hogy földbe gyökerezzen
mindegy ő éltet vagy én éltetem
tudom
mikor rám törnek a kisírt-szemű álmok
anyám sír bennem
s én könnyezem