PAX ET BONUM
(Pace e Bene)*
- mondjuk el egyszer úgy is, hogy komolyan gondoljuk.
(Nádori Gergely)
A katedrális mellett álldogál 5-6
turista, s néhány helybeli. Az autóbuszt várjuk, amelyik felvisz
Assisi-be. A járdára nagy betűkkel felfestették, hogy Pax
et bonum. A
felirattól téglaszín kerámiatéglából kirakott járda, ösvény
indul. Párkilométeres zarándokút csupán. Közadakozásból
épült, s aki megvásárolt hozzá akár egyetlen téglát is, annak
nevét őrzi a járdányi ösvény.
Mit
is jelent ez a szent ferenci mondás? Fordíthatjuk így, hogy békét
és jót, vagy békét és áldást - valószínűleg ebből
származik a szép magyar köszönés is, hogy „áldás, békesség!”
Nem véletlen, hogy elterjedt ez a köszönési forma, hisz abban az
időben, mikor szárnyra kapott, nagy szükség volt mindkettőre:
békességre és áldásra is! Békétlen és áldatlan idők voltak.
Bár ekkor keletkezett a Halotti beszéd, és 1217-ben II András
királyunk elindul a Szentföldre, 1222-ben pedig kiadja az
Aranybullát, de a mongolok ereje, hatalma és hódításai is erre a
századra estek. A későbbi századok is adtak elég okot a béke és
áldás utáni könyörgésre.
Elkalandoztam.
Visszatérek a zarándok járdához. Sok ezer ember adakozása
kellett az
5
kilométeres út megépítéséhez. Végig gyalogolni rajta, ha nem
is El Camino, de lélekemelő és gyönyörködtető, az adakozóknak
hála. Az említett autóbusz megálló A Santa Maria degli
Angeli-bazilika mellett van – innen indul a gyalogút is. Gyönyörű,
hatalmas templom a bazilika, és érdekes a története. Eredetileg
egy régi, kis kápolna állt itt, melyet Szt. Ferenc renováltatott,
később pedig – több mint 400 év múlva – egy háromhajós,
impozáns, díszes barokk bazilikát építettek rá, köré, úgy,
hogy a kis kápolna, Porziuncula
néven a helyén maradt. Templom a templomban a szó szoros
értelmében! Itt alakult ki Szt. Ferenc közösségének központja,
itt szeretett legtöbbet tartózkodni és itt halt meg.
Elnézem
a szerény kápolnát, és szinte látom a szerzeteseket, akik Assisi
Szent Ferencet követték és szegénységi fogadalmat tettek.
Mezítláb, szürkésbarna ruhában, kötéllel a derekuk körül
járják a vidéket adományokat gyűjtve, s a kápolna körüli
faágakból font kunyhókban húzódnak meg éjszakára. Most a
gazdagságot hirdető templom emelkedik az égre nyújtva büszke
tornyát, s előtte gondosan karbantartott kövezett tér várja az
ájtatos híveket, kik az esti mise után vonulnak ki és ott
folytatódik a szertartás – a halk zsolozsmától a messze hangzó
énekig.
Induljunk
el a „jelzett” ösvényen, melynek neve „Via Padre Giovanni
Principe”. Utunkat fenyők, tuják, ciprusok, platánok és a
levegőt betöltő illatot árasztó hársak kísérik. A város
forgatagából kilépve egy-egy ódon palota örvendezteti meg a
szemet, s az út végén felsejlő város. A sziklára épült város!
Santa
Maria degli Angeli-t elhagyva, szántóföldek között vezet az
ösvény. Éppen aratják a búzát. Hét ágra süt a nap, s nem is
vállalkoznak az útra rajtunk kívül talán ha még ketten. A nagy
út menti fák alatt meg-megpihenünk, aztán tovább...
A
lapályon könnyedén haladuk, de hegyre érve sem volt olyan nehéz,
mint amennyire előre elijesztettük magunkat! Itt már több
jövő-menő emberrel találkozunk, s olyannal is aki felfele
sprintel mérve az időt – hegynek fel 10,09-et futott. Szerintem
nagyon jó idő!
Kissé
lihegve, de közel sem fáradtan elérkezünk az ösvény végéhez,
a Szent Péter térre (Piazza S. Pietro). Itt derül ki, hogy ez a
nyúlfarknyi út a nagy Il Cammino
della Luce
része. Ez a zarándokút Aquileia-tól indul és többek között
Assisit is érintve Rómáig tart.
A
zarándok Renato Corazzini* arra a kérdésre, miért vágott neki a
Róma – Assisi zarándoklatnak, azt az egyszerű mondatot
válaszolta: „azért, hogy kitöröljem a mindennapok szokásait”.
Ez be is következik még az olyan rövid útszakaszon is, mint a
S.Maria degli Angeli-bazilika és a Piazza S. Pietro közötti. Út
közben azon kívül, hogy nézzük a tájat, a középkori villákat,
figyeljük a körülöttünk fel-feltűnő embereket, valahogy
kilépünk a megszokott világunkból, megérint az időtlenség...
és elképeszt
az a
gyorsaság, ahogy annak idején elterjedtek Szent Ferenc elvei,
gondolatai, példája és rohamosan nőtt híveinek sokasága –
hiszen néhány év alatt ötezret is meghaladta követőinek száma,
(így a pápa jóvá is hagyta a rend működését). Az akkori
embereknek szükségük volt visszatérni az egyszerűséghez, a
hithez, az anyagi függőség tagadásához. És a napsütötte
téglákon lépdelve felötlenek a Naphimnusz szavai:
„Áldott
légy Uram s minden alkotásod,
Legföképpen
urunk-bátyánk a Nap,
Aki
a nappalt adja és aki ránk teríti a te világosságodat”
A
tértől, ahova beérkezünk, rövid séta a Szent Ferenc Bazilika.
Ennek ismertetése, bemutatása már az útikönyvek világába
tartozik...
Bige Szabolcs Csaba
Assisi 2012. 07. 01
-.-
*Assisi
Szent Ferenc
(Assisi, 1182. július 5. – Porziuncula 1226. október 3.)
Renato
Corazzini: Diario (6-16 Gennaio 2010)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése