Túróczy a fülkeajtó kilincse után nyúlt, amikor a vasúti kocsi nagyot rándult, és a szerelvény a mozdony egyetlen rántásától meglódult. A könnyen járó tolóajtó hátracsúszott a rándulástól, és Túróczy a levegőt markolta meg a kilincs helyett. A fülkében ülo fiatal szőke nő feltekintett a nyíló ajtó zajára. Amint meglátta a vámőrt, aki mintha csak egy légy után kapna, kis híján elvesztette egyensúlyát, kuncogni kezdett. A jelenet groteszk voltát csak fokozta, hogy Túróczy mögött Korbulyból is kibuggyant a nevetés.
- Fejest, haver, egyenesen az ölibe!
Túróczy kiegyenesedett, megköszörülte torkát, s amennyire a helyzethez mérten tellett tőle, igyekezett hivatalos hangot megütni.
- Vámvizsgálat - mondta, majd rögtön hozzátette: - Zoll.
Addigra már Korbuly is belépett a fülkébe, amelyben egyedül a nő tartózkodott.
- Elnézést - mondta.
Túróczy nyelt egyet, kényelmetlenül érezte magát, egy pillanatra még meg is orrolt társára a mentegetőzésért. Nem tudta eldönteni, Korbuly az esetlen belépőért kért elnézést, vagy a vámőrök kötelező udvariassága mondatta vele.
A nő még mindig mosolyogva, de most már várakozásteli arckifejezéssel tárta szét karjait. Tessék, vizsgálódjanak, jelezte ez a mozdulat.
- Ön nem magyar, ugye? - kérdezte Túróczy, holott nem tudta volna megindokolni, mire alapozza feltevését. Talán a fülkét belengő kölni gyöngyvirág illata, a nő jólápoltsága vagy az a tény késztette erre, hogy viselkedésén az izgalom legkisebb jelét sem látta. A magyarokon többnyire mutatkozik valamiféle szorongás, ha van, ha nincs rejtegetnivalójuk. Az egyenruha puszta látványa kiváltja belőlük a félelmet, amitől zavarba jönnek és úgy viselkednek, mintha leleplezéstől tartanának. Vámőr a talpán, aki képes megítélni, valós vagy csak vélt oka van a jelentkező félsznek.
- Nein - szólalt meg a nő, s bár erős akcentussal, de magyarul tette hozzá: - Német vagyok.
- Kelet? - érdeklodött Korbuly, noha maga is tudta, kelet-németek elvétve érkeznek Bécs felől az országba. Őket Csehszlovákián keresztül hozza ide a vonat.
- Kelet? - kérdezett vissza a nő. A mosoly leolvadt az arcáról, homlokát ráncolta, arcán zavar tükröződött. A tömör kérdés értelmét nem fogta fel, s mint aki attól tart, hogy csapdába csalják, feszülten várta az okfejtést.
- A társam arra célzott, hogy Ön kelet-német e - adta meg a magyarázatot Túróczy.
A zöldeskék szemek könnyebbültebben csillantak fel, a homlokról eltűnt a gyűrődés, a tanácstalanság ismét mosolyra enyhült.
- Ach, nein. Hamburgi vagyok.
- Jól ért magyarul - bókolt elismerése jeléül fejét bólintva Korbuly.
- Nein. - A nő most már felszabadultan nevetett. - Csak egy kicsi.
Túróczy leplezetlen érdeklodéssel figyelte. Tetszett neki. A természetes viselkedése, az öltözéke, arcának szolid kikészítettsége, szemének csillogása. A szájából elhangzó magyar szavak furcsa csengése.
- Hol tanult meg ilyen jól? - kérdezte.
A néhány perce még kínosnak érzett jelenetet elfelejtve tudakozódott. Ha engedte volna a szolgálati szabályzat, talán leül a nővel szemközti ülésre, beszélgetést kezdeményez, amint az várható hosszú utazás során egy fülkébe rekedt utasoktól, ha feszélyezi őket a másik hallgatása. Így azonban a szerelvény újabb rándulásától tartva enyhe terpeszállásba helyezkedett a fülke közepén. Mellette, az ajtóhoz közelebb ott állt Korbuly, sóvár pillantást vetve a nőre. Élvezte, hogy olyan utassal van dolguk, aki kizökkenti őket a szolgálat egyhangú unalmából
- Egy kollegina tanított. Ő volt magyar. Hosszú időt dolgoztunk ketten. Jó barátnő.
- Őt látogatja meg? - érdeklodött tovább Túróczy.
- Nein, nein! Üzleti út, nem turista. Én képviselek egy hamburgi speditőr vállalat.
- Meddig marad nálunk? - kérdezte Korbuly.
- Kilenc nap.
- Pesten?
- Ja.
Habár ez utóbbi kérdéseket Korbuly intézte hozzá, a nő minden
- Először jár nálunk?
A nő két ujját mutatta felelet helyett, amiből nem derült ki, kétszer már járt itt, vagy most jött másodszor.
- Akkor ismeri már a várost.
- Egy nagyon kicsi.
Túróczy úgy találta, a nő sajnálkozik, amiért nem ismeri a magyar fővárost eléggé. Bátortalanul jegyezte meg.
- Ha van szabad ideje, szívesen megmutatom. Szép város.
A nő nem válaszolt azonnal. Hol az egyik, hol a másik vámőrre pillantott, s közben alig észrevehetoen a száját csücsörítette. Úgy tetszett, magában azt fontolgatja, a két férfi közül melyik az, akire szabadidejét áldozhatná.
- Erre én is szívesem vállalkozom - vágta rá Korbuly.
- Köszönöm - mondta hosszúnak tűnő hallgatás után a nő. - Én vagyok nagyon kíváncsi.
- És hol találom meg? - kérdezte sietve Túróczy, miközben futó pillantást vetett társára. Elégtétellel nyugtázta, hogy bosszúság árnyékát véli felfedezni Korbuly arcán.
- Hotel Béke - mondta a nő változatlanul Túróczyra nézve.
A férfi éppen elköszönni készült, amikor Korbuly előbbre lépett. Egy kissé meghajolt.
- Korbuly Iván vagyok. A barátom - bökött a társa felé nem minden
- Inge Hofmayer - mutatkozott be a nő is, és először Túróczy felé nyújtotta kezét.
Az esetleges elvámolnivalóról teljesen megfeledkezve léptek ki a fülkéből. A peronon Korbuly a társa felé fordult.
- Most már felkeresheted, te marha. Gyorsan belehabarodtál, hogy még a nevét is elfelejtetted megkérdezni. Kit keresnél a Béke szállóban, ha én nem kapok észbe? Megérdemelnéd, hogy lecsapjam a kezedről.
- Próbáld meg. Este együtt megyünk érte. Egyébként megtaláltam volna úgy is, hogy nem tudom a nevét.
***
A két vámőr tapasztalt finánc volt, három éve szolgáltak együtt a nyugati határon. Ez idő alatt szoros barátság alakult ki közöttük, néha úgy érezték, időtlen idők óta ismerik egymást. Ritkán fordult elő, hogy nem együtt voltak szolgálatban, s ennek köszönhetően szabadidejük is egy időre esett. Lévén mindketten nőtlenek, azaz Túróczy éppenséggel elvált, természetesnek tűnt, hogy szabadidejük nagy részét is együtt töltsék. Tökéletesen megértették egymást.
Mindketten a katonai szolgálat letelte után kerültek a Vámőrséghez, nagyjából hasonló okoknak köszönhetően.
Egyiküknek sem volt tanult szakmája, és érettségi vizsgájukat követően katonai szolgálatra hívták be őket. Annak letelte után már késeinek tűnt szakmát tanulni. Ugyanakkor mindkettőjüket biztatták továbbszolgálatra, de egyik sem érzett vonzalmat sa katonák vagy a rendőrök egyenruhája iránt. E két fegyveres testület szigorúbb fegyelme is riasztotta őket. A Vámőrség keretét lazábbnak vélték, és az is csábító volt, hogy a fináncok központja Budapesten székelt, így esélyt láttak a fővárosban való letelepedésre, ami akkortájt, az ötvenes évek közepén nagyon sok vidéki fiatalember vágyálma volt.
Éveken keresztül különböző helyeken és beosztásban szolgáltak, a viszonylag hosszú, kifogástalanul végzett szolgálat jutalmaként kerültek mind a ketten az osztrák határra 1960-ban. Ezt annak is köszönhették, hogy a negyvenes években ők még németet tanultak az iskolában, minek folytán elfogadható német nyelvtudással rendelkeztek.
Addigra már korábbi vágyuk is teljesült: Pestre költözhettek, noha ez nem teljesen úgy sikerült, ahogy bármelyikük elképzelte. Korbuly a Vámőrség legényszállásán kapott helyet, míg Túróczy egy elhamarkodott házasság révén jutott anyóssal, apóssal megosztani kényszerült lakáshoz. A frigy alig két évvel az esküvő után válással végződött. Túróczy albérletbe költözött egy öregasszony újlipótvárosi lakásának cselédszobájába.
Túróczy Szegedről, Korbuly Tatabánya mellől származott, rokona egyiknek sem volt a fővárosban. Maguk között csak ágyrajáróknak titulálták egymást, ami elég pontosan fedte a valóságot, hiszen szállásaikra csak hálni jártak. Szabadidejük nagy részét különböző szórakozóhelyeken töltötték el - együtt. Ha lehetőség adódott, márpedig adódott igen gyakran, alkalmi ismeretséget kötöttek hozzájuk hasonló fiatal nőkkel. Természetesen minden komoly szándék nélkül - Túróczy egyszer már megégette az ujját, Korbulynak meg esze ágában sem állt megnősülni -, és egymással versenyezve, melyikük tud jobban és gyorsabban hódítani. Haverságukra - így nevezték kettejük kapcsolatát - jellemzően soha egyetlen nő, de más egyéb miatt sem volt vitájuk vagy akár csak nézeteltérésük. Ha úgy hozta a szükség, sok mindenről lemondtak a másik javára. Túróczy például még a leghidegebb téli éjszakán is vállalkozott arra, hogy átadja albérleti szobáját Korbulynak, ha az máshova nem tudta vinni éppen soros barátnőjét. Ez nem csupán egy magányos és céltalan éjszakai bolyongással járt, de kockázatos önzetlenség is volt. A főbérlő ugyanis meglehetősen prűd öregasszonynak bizonyult, aki még Túróczynak sem engedte meg, hogy nőt vigyen fel a szobájába. Ennek ellenére elég sokszor sikerült kijátszani az öregasszony éberségét, hiszen egy kicsit már süket is volt, no meg általában korán szokott nyugovóra térni. Aminek csak az volt a hátulütője, hogy korán is ébredt, kelt ki az ágyából. Reggel hat óra előtt már kint matatott a konyhában. Így aztán a szerelmeskedő párnak a hajnali órákban el kellett hagyni a lakást.
Hosszabb szabadságok alkalmával hazalátogattak szülővárosaikba. Kezdetben még külön-kölön, később már oda is együtt. Ezek a látogatások többnyire Szegedet vették célba, azon egyszerű oknál fogva, hogy Korbuly Iván idős szülei maguknak való, barátságtalan emberek voltak, akik éppen csak megtűrték a idegent, lett légyen az akárki fia-borja. Ezzel szöges ellentétben Korbuly Iván bármikor szívesen látott vendég volt özvegy Túróczyné szegedi, tiszaparti lakásában. Annál is inkább, mert Túróczy András ugyancsak kétbalkezesnek bizonyult, míg Korbuly többször is tanújelét adta ezermesteri tehetségének. Egy lakásban mindig akad valami javítani, felszerelnivaló, és az egyedül élő Túróczyné bármikor rábízhatta az ilyesmit fia barátjára, aki mindig hajlandóságot, sőt kedvet mutatott a feladatok elvégzéséhez. Özvegy Túróczyné lassacskán úgy tekintett rá, mintha fogadott fia lenne. A neki tett apróbb szívességeket egy-egy kisebb lakomával hálálta meg, s ez még gyakrabban késztette Korbulyt arra, hogy Szegedre látogasson barátjával.
Vagy akár nélküle, mint ahogy az is előfordult néha. Eleinte valamilyen kisebb javításra tett ígéret szolgáltatta erre az okot, később már magyarázatra sem volt szükség. Az asszony természetesnek vette, hogy a barát felkeresse őt akkor is, amikor fiának valami dolga akadt Pesten. Persze mi más, mint egy nő, amikor Korbuly éppen facérnak bizonyult, s nem volt kedve szüleit felkeresni.
***
Civilben jelentek meg a Béke szálló recepciós pultja előtt. A libériás portás azonnal felszólt a szobába. Inge nem várakoztatta őket, néhány perc múlva megjelent a hallban. Meglátva a két férfit, egy pillanatra megtorpant.
- Mindig kettő udvarol? - kérdezte a pulthoz lépve, parányi nehezteléssel a hangjában.
Túróczy zavarba jött, de Korbuly kivágta magát.
- Ketten ígérkeztünk városnézésre.
Inge vállat vont, és belekarolt a férfiakba.
A városnézésből azonban nem lett semmi. Előbb kávét ittak egy presszóban, majd átmentek Budára, az Európa étterembe vacsorázni. A pincér azonnal mellettük termett, ami vélhetően Inge ruházatának volt köszönhető. Jóllehet egyetlen kirívó ruhadarabot sem viselt - sötétkék kiskosztüm, fehér blúz -, sőt öltözéke inkább volt szolídnak mondható, egész megjelenésén látszott, hogy Nyugatról érkezett. Tapasztalt pincéreknek jó szimatuk volt az ilyesmi megítéléséhez. Négyszemélyes asztalt kaptak a táncparkett közelében.
Korbuly három konyakot rendelt, s a pincér ajánlatára nehéz szívvel választotta a drágábbikat.
- Egyáltalán szereti a konyakot? - kérdezte Túróczy.
- So, so. A bor jobban.
Korbuly ezúttal is kivágta magát.
- Vacsora után jöhet a bor. Előtte konyakot kell inni.
Túróczy segített Ingének az étel kiválasztásában, de a rendelést ezúttal is Korbuly adta le a pincérnek, és ő volt az első, aki a vacsora elfogyasztása után felkérte a nőt táncolni. Az étteremben négytagú zenekar játszott eleddig lassú, andalító és régi slágereket. Most, hogy a vendégek többsége végzett vacsorájával, és a táncparketten már megjelent néhány pár, pergősebb twisztre váltottak.
Túróczy a táncolókat figyelte, közben maga sem érzékelte, hogy némi elégtétellel nyugtázza az észrevehető különbséget. Korbuly mozgását nevetségesen esetlennek találta, míg Inge léptein észrevehető volt a könnyedség, a zene élvezete. Lábai a twiszt ütemére automatikusan emelkedtek, s valahányszor térde fülé csúszott a szoknyája, Túróczy akaratlanul is nyelt egyet. A twisztet ismét egy lassú szám követte. Szembetűnő volt, hogy a többi párhoz képest Inge és Korbuly nem simultak egymáshoz. Korbulyra nem volt jellemző az efféle tartózkodás.
- Nagyon jól táncol - bókolt Túróczy, miután a pár visszatért az asztalhoz.
Inge egy kissé félrebillentette fejét, és kacérkodva kérdezte.
- Hogy tudod? Mi még nem táncoltunk.
- Ezen ne múljék - állt fel Túróczy a székéről.
Három szám után az asztalhoz akarta kísérni Ingét, de a nő visszatartotta. Fejét a férfi vállára hajtva szorosan húzta magához. Már nem is táncoltak, csak egymásba kapaszkodva imbolyogtak a zene ütemére.
Az asztalnál Korbuly koccintásra emelte borospoharát.
- A táncospárra - mondta nem minden él nélkül.
Inge nevetett, ivott a borból, s miután poharát visszahelyezte a terítőre, Túróczy keze után nyúlt és megszorította.
- Öröm táncolni - mondta anélkül, hogy kezét visszahúzta volna.
A jelenet nem kerülte el Korbuly figyelmét.
Kisvártatva Inge elnézést kért, és kiment a mosdóba.
- Azt hiszem nyertél, haver - mondta Korbuly lemondó fintorral az arcán. - A legjobb lesz, ha lelépek. A hülye is látja, rád bukik a nő, én csak útban vagyok.
- Kösz, haver, ez szép tőled.
- Ne köszönj semmit. Ezért vagyunk haverok, nem?
Nyúlt a pénztárcája után, de Túróczy leintette.
- Hagyd! Én állom a cechet.
Korbuly még megvárta, hogy Inge visszatérjen, aztán elköszönt tőlük. Inge nem marasztalta.
***
Inge Hofmayer még nyolc napig tartózkodott Budapesten. Ezen idő alatt háromszor találkoztak, s azért csak ennyiszer, mert Túróczyt kötötte a szolgálat. Az utolsó éjszakát együtt töltötték a nő szállodai szobájában. Reggel azzal váltak el egymástól, hogy gyakori levélváltással tartják fenn kapcsolatukat.
A levelek hetente keresztezték egymást. Hamarosan mind a kettő úgy érezte, behatóan ismeri a másikat, mindamellett, hogy egyikük sem tudta igazán elképzelni a másik életét.
Inge például meg volt győződve arról, hogy Túróczy azért lakik albérletben egy öregasszonynál, mert az olcsóbb és így akar takarékoskodni. Nem írta ugyan, de tisztelte ezt a puritánságot, csak jóval később jött rá, a férfinek egy megtakarított fillérje sincs, meg hogy Budapesten nem úgy működik a világ, ahogy ő azt Nyugat-Németországban nap mint nap tapasztalhatja. Hogy nem azért bérel valaki más lakásában egy cselédszobát, mert így gazdaságosabb vagy egyszerűen csak sajnálja a pénzt egy különállálló lakással járó költségekre. Inge csak nehezen fogta fel, s még akkor sem teljesen, hogy nem lehet csak úgy bárkinek, bármikor és bárhol lakást bérelni. Az államtól, minden bérház tulajdonosától és kezelőjétől csupán kérvényezni lehetett lakást, és a lakás kiutalásának nagyon szigorú kritériumai voltak, melyek között elsőként szerepelt az igénylő családi állapota. Magányosan élő ember, mint Túróczy is volt, eleve esélytelennek bizonyult.
Túróczy számára viszont az volt felfoghatatlan, hogy Inge - írta azt egyik levelében - egy hétvégére csak úgy átruccan barátnőjével Koppenhágába szórakozni a Tivoliban. Olyasvalakinek, aki még útlevéllel sem rendelkezett, - és nem azért mert nem akarta vagy elfelejtette kiváltani, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy útlevélhez jutni legalább olyan körülményes volt, mint lakást szerezni -, egy ilyen villámlátogatás más országba elérhetetlen és irigylésre méltó csodának számított. Magyarországon - abban az időben - az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaki, ha egyáltalán volt rá pénze, gondol egyet és lesétál a legközelebbi autókereskedésbe autót venni magának. Amint azt egy másik levelének beszámolója szerint Inge tette.
Levelezésük érdekessége volt, hogy Túróczy németül, míg Inge magyarul írta leveleit. Kétségtelen, ezek a levelek tele voltak nyelvi hibákkal, ám a kacifántos mondatok éppen ebből fakadó különös bája megértő mosolyt csalt az arcukra. Egyik sem bírálta a másik nyelvi botlásait.
Szerették a zenét, szerettek táncolni és moziba járni, és ez a közös érdeklődés alapul szolgált arra, hogy egyéb területeken is feltérképezzék egymást. Az a tény például, hogy Nyugat-Németországban egészen más filmeket vetítettek a mozik, mint Magyarországon, magyarázatra szorult, az okok fejtegetése lehetőséget nyújtott a másik ízlésének, és egy kissé életkörülményeinek megismerésére is.
Mindketten találtak a másikban egy kevés egzotikumot.
***
Inge második látogatásakor Túróczy néhány nap szabadságot kért és kapott. Inge úgy intézte hivatalos dolgait, hogy öt napot együtt tölthessenek a Balatonnál. Augusztus lévén tökéletes nyáridő fogadta őket a tóparton. A szállodai szobát Inge bérelte Siófokon, s a nyugat-német útlevélre való tekintettel, no meg a tetemes borravalónak köszönhetően a szálló portáján senki sem akadt fenn azon, hogy a német hölgy esténként nem egyedül tér nyugovóra. Túróczyt legfeljebb irigykedő tekintetek kísérték, s ez, bár nem vallotta be magának, legyezte hiúságát.
Idejüket strandolással, hajókirándulással töltötték, esténként zenés kerthelységeket kerestek fel, és záróráig táncoltak.
A víz közelsége hasonló élményekre emlékeztette őket. Inge az Északi tengeren töltött nyarakról, Túróczy a tiszaparti kalandjairól mesélt. Hamar kiderítették egymásról, hogy félnek a víztől. Ingéből a viharos tenger váltotta ki ezt a félelmet, Túróczyból a Tisza örvényei, amelyek húsz évvel korábban szeme láttára nyelték el egyik barátját. A Balaton békés vize semmi veszéllyel nem fenyegetett, mégis úgy érezték, a másiktól kapják az erőt legyűrni víztől való félelmüket.
Az öt nap gyorsan eltelt. Túróczy kikísérte Ingét a pályaudvarra. Nehezen vettek búcsút egymástól, de abban a reményben, hogy mihamarabb újra találkoznak. A pályaudvarról egyenesen a Vámőrség legényszállására ment. Ismerte barátja szolgálati beosztását, és remélte, hogy ott találja.
Korbuly bizalmaskodó vigyorral fogadta.
- Kiélvezted magad, haver? Milyen a nő?
- Klassz.
- Kész? Ennyi? - kérdezte Korbuly csalódottan.
- Ennyi.
- Csak tudnám, mit eszik rajtad ez a Lorelei?
Ezen már Túróczy is elgondolkodott. Úgy érezte, a kérdésre az együtt töltött éjszakák adják meg a választ. Egymáshoz illő párnak bizonyultak.
- Talán azt, hogy szép szál gyerek vagyok.
- Hülye. Hogy neked nincs, azzal tisztában vagyok, de legalább neki van pénze?
- Hogy érted?
- Gazdag?
- Sejtelmem sincs róla. De nem hiszem.
- Mondom, hülye vagy. Ezt kellett volna legelőször kitudakolni. Azért holtbiztos, hogy több pénze van, mint kettőnknek együttvéve.
- Miből gondolod?
- Ugyan, haver, ne add a hülyét! Nyugat-Németországban még egy nő is többet keres, mint amennyiről mi csak álmodunk.
- Nem firtattam az anyagi helyzetét.
- De azért hagytad fizetni.
Túróczy elvörösödött.
- Néha.
- El tudom képzelni. Megfogtad az isten lábát.
***
Korbuly szerette a pénzt, megkeresni és elkölteni egyaránt. Nem voltak távolabbi céljai, ami takarékosságra serkentette volna, egyébként is az volt a véleménye, egy lakás vagy egy autó árát élete végéig sem gyűjti össze. Az esti kiruccanások viszont elég sokba kerültek. Élt is minden pénzszerzési lehetőséggel. Túróczyval együtt számtalan csempészt lebuktattak, elsősorban Korbuly rámenősségének és szimatának köszönhetően. A csempészektől elkobzott értékek után jutalékot kaptak, keresetükre így - az átlaghoz képest - nem panaszkodhattak. S mivel kölcsönösen megbíztak egymásban, ezen felül is csurrant cseppent. Nem minden lefoglalt áruval számoltak el. Egy-egy karton cigaretta, egy drágább parfűm, egy üveg márkás ital, néha egy karóra vagy apróbb ékszer mindenki tudta nélkül a birtokukban maradt.
Ami ki nem mondott, s a felszínen soha nem mutatkozó ellentét volt közöttük, az mélyről fakadt. Korbuly, aki alacsonyabb, s talán éppen ennélfogva ügyesebb és erősebb volt barátjánál, a katonaságtól magasabb rangban szerelt le, törzsőrmesterként, amit a Vámőrségnél is figyelembe vettek. Túróczyénál gyorsabb előmeneteléhez feltehetőleg az is hozzájárult, hogy paraszti származású volt. Szüleit még rosszindulattal sem lehetett volna kulákoknak besorolni, már csak azért sem, mert a birtokukban tudott két hold nehezen megmunkálható földet elsők között adták be a közösbe. Hogy nem teljesen önként, annak sehol nem maradt nyoma. A szövetkezeti tagsággal mégis jobban jártak, anyagi helyzetük sokat javult, elsősorban a háztáji kert révén. Ennek dacára az öregek meg voltak győződve, kilábalhatatlan szegénységben van osztályrészük. Ebből a vélt szegénységből fakadt az is, hogy Korbuly olyan jól érezte magát özvegy Túróczynénál.
A szegedi lakás megkopott, de gondosan tisztán tartott bútoraival szerény polgári jólét nyomait viselte magán. Olyasvalami áradt ebből a - családfő örökségét örző -lakásból, amire Korbuly titokban mindig is vágyott. Az idősebb Túróczy András olajmérnök volt és szociáldemokrata, a polgári hagyományok tisztelője, aki fiát is hasonló ideálokra akarta nevelni. Nem rajta múlott, de talán a fián sem, hogy ebbéli igyekezete nem hozta meg a várt eredményt.
Amikor Túróczyt besorozták, apjának szociáldemokrata múltja már inkább számított hátránynak, mint előnynek, emiatt a ranglétrán sem lépkedett úgy, ahogy esetleg szerette volna. Igaz, azt sem írhatták javára, hogy a gyakorlati foglakozásokon említésreméltó előmenetelt tanúsít. Túróczy nyulánk fiatalember volt, esetlen mozgású, mondhatni nyugodtan, ügyetlen. E téren jelentkező elmaradását eszével iparkodott ellensúlyozni, több, de inkább kevesebb sikerrel.
Tagadhatatlanul okos volt, alapvető műveltséggel is rendelkezett, de már egy adott és főleg kritikus helyzetben nem vágott úgy az esze, mint a barátjáé, aki mindig és minden körülmények között feltalálta magát.
Korbulynak ez a tulajdonsága a Vámőrségnél is érvényesült, részint ezért is volt - igaz, csak egy fokkal - magasabb rangban barátjánál. A magasabb rangfokozat természetesen nagyobb fizetéssel is járt. Kettejük viszonyában ez azért bírt jelentőséggel, mert Korbuly szinte minden jövedelmét felélhette, míg Túróczy kevesebb fizetéséből édesanyját is támogatta. S persze az albérlet is többe került, mint a vámőrségi legényszállás.
***
Inge színrelépését követően valami megváltozott. Ugyanúgy zenés presszókban és kerthelységekben múlatták az időt szabad estéiken, de Túróczy már nem tette a szépet olyan hevesen, mint korábban, s az ismerkedésre sem kereste mindenáron az alkalmakat. Változatlanul párosával csípték fel az egyedülálló nőket, ám Túróczy már csak a forma kedvéért csapta a szelet, se nem igényelte, se nem forszírozta, hogy a megismerkedésnek folytatása legyen. Ha úgy alakult, éjfél felé elváltak, s ki ki a maga nőjével ment útjára. Ilyenkor ő is hazakísérte a nőt, majd illedelmesen elbúcsúzott tőle, anélkül, hogy akárcsak említést is tett volna egy esetleges újabb találkáról. Korbulynak persze feltűnt, hogy barátját nem látja kétszer egymás után ugyanazzal a nővel. Egy idő után szóvá is tette.
- Mi van, haver? Impotens lettél, hogy minden pipi ejt téged, vagy teljesen belehabarodtál a német szőkébe?
- Ugyan! - legyintett Túróczy. - Hülyeség. Lehet, hogy csak rossz passzban vagyok. Nincs mindig sikerem a nőknél.
- Nincs is annak, aki nem hajt rájuk eléggé.
Egy másik alkalommal ketten ültek egy presszó sarkában. Beszélgetés közben Túróczy olyasvalamit hozott szóba, amitől Korbulynak elállt a lélegzete.
- Nem gondoltál még arra, hogy megnősülj?
Korbuly hatalmas szemeket meresztett, s eltelt egy kis idő, mire válaszolt.
- Hülye vagy, haver? Azt akarod úgy járjak, mint te? Három év após meg anyós égisze alatt, és aztán még én örüljek, ha el tudom húzni az irhámat. Kösz, ebből nem kérek.
- Na, de komolyan. Egész életedet a szálláson akarod tölteni?
- Szó se róla! Mutass egy klassz csajt, lehetőleg árvát, akinek lakása van, és azonnal fontolóra veszem a dolgot.
- Találsz magadnak, ha keresel.
- Haver, neked teljesen elment az eszed! Elvitte a német tyúk Hamburgba?
- Dehogy! Csak érdeklődtem. Néha gondolni kéne a jövőre is.
Korbuly alsó ajka lefittyedt. Fanyar grimasz volt.
- Jövő? Mit vársz a jövőtől, csodát?
- Nem. Csodát nem. De meglepetést még tartogathat.
- Ha valamitől, én éppen ettől félek.
- Lehet az kellemes meglepetés is.
- Nem hiszek a kellemes meglepetésekben.
***
Inge Hofmayer karácsony előtt jött legközelebb Magyarországra. Lelevelezték, hogy Túróczy bemutatja őt édesanyjának, meg hogy Szegeden töltik a karácsonyt.
Inge egy bőröndre való ajándékkal érkezett, s ezekből bőven jutott özvegy Túróczynénak is. Főleg piperecikkek: illatos szappan, arc és testápoló krémek, egy üveg Givenchy parfűm. Az asszony szájtátva nézett az ajándékokra.
- Köszönöm, kedveském, de mit kezdjek én ezekkel?
- Nem öreg még, mama.
Túróczy is biztatta édesanyját.
- Használja csak ezeket anyám. Eltűnnek a ráncok.
- Jaj, fiam! Nem szégyellem én a ráncaimat.
De másnap már simább volt az arca, és illatfelhő lengte körül.
A vendéget már az első nap megkedvelte. Inge olyan természetesen viselkedett, mintha régóta ismerné Túróczynét, s mintha a lakásban sem most járna először. Kérés nélkül segédkezett a konyhában, és lelkesen ment bevásárolni az asszonnyal. Mivel sok olyasmit is beletett a kosárba, amit szeme megkívánt, nem engedte, hogy az fizessen.
- Nem úgy van az, kedveském! - tiltakozott Túróczyné. - Nem én vagyok a vendég.
- Én veszem ezek, nem a mama - tolta félre Inge az asszony pénztárca után nyúló kezét.
Túróczyné makacskodott volna, de jobbnak látta hallgatni. Nem akart vitába bocsátkozni a pénztáros előtt, amúgy is sok szempár szegeződött rájuk. Inge sportosnak tetsző öltözetét bámulták. Piros, prémgalléros dzsekijével, szorosan a lábaira tapadó fekete nadrágjával, bundabéléses piros csizmájával és a haját takaró sísapkával úgy hatott a fázósan toporgó, télikabátos, fejkendős asszonyok között, mint babszemek közé csempészett díszes szaloncukor.
Túróczyné még otthon is sopánkodott, de Inge hízelkedve átkarolta.
- Holnap mama fizet - mondta.
Az asszony csak bólogatott, s közben nem tudta magától elhessegetni azt a gondolatot, hogy volt menye mindig csak Erzsi néninek szólította, sohasem mamának.
A szentestét hármasban töltötték, s a férfi meg az édesanyja is úgy érezték, az ajándék nem a karácsonyfa alatt van; ott ül velük szemben a rekamién.
Karácsony másnapján Korbuly állított be. Mentegetőzésként, noha nem volt szükség magyarázatra, csak annyit mondott, unalmas az ünnep vidéken, meg hogy szülei amúgy is jól vannak magukban. Ő sem érkezett üres kézzel, Ingének is hozott egy üveg tokaji aszút, azzal a kikötéssel, hogy csak odahaza, Hamburgban nyúlhat hozzá. Ingét váratlanul érte az ajándék, de azonnal feltalálta magát, s bár Túróczynak hozta, meglepte Korbulyt egy arany mandzsettagombbal. Csak később, amikor kettesben voltak, kért elnézést a férfitől, mondván, hogy kárpótolni fogja. Túróczy nem neheztelt.
Két nappal karácsony után utaztak vissza Pestre. Túróczyné mind a hármójukat magához ölelte, elcsukló hangon vett tőlük búcsút.
- Régen volt ilyen szép karácsonyom - mondta meghatódva. - Vigyázzatok nagyon magatokra.
Mintha csak három saját gyerekétől köszönt volna el.
Késő délután érkeztek meg Pestre, s miután elváltak Korbulytól, Túróczy egy hirtelen ötlettől vezérelve fordult Ingéhez.
- Gyere - mondta, - felmegyünk hozzám. Meg sem várva a választ, megragadta Inge bőröndjeit. Tartott ugyan az öregasszonytól, de úgy volt vele, ha barátságtalan fogadtatásban lesz részük, még mindig elmehetnek keresni egy hotelszobát. Inge csak másnap indult vissza Hamburgba.
A főbérlő valóban összeráncolta homlokát, rosszalló, ám ugyanakkor kíváncsi tekintettel nézett a belépőkre. Mielőtt bármit szólhatott volna, Túróczy megelőzte.
- A menyasszonyom - mondta, s ámbár nem érezte ezt hazugságnak, mégis belepirult. - Holnap utazik haza Nyugat-Németországba.
Az öregasszony láthatólag megenyhült, rögtön kérdések halmazával árasztotta el Ingét. Németül beszélt hozzá, és nem győzte hangsúlyozni mekkora örömet jelent ez neki. Hosszas mesébe kezdett, hogy a háború előtt hányszor járt Németországban, igaz, csak Münchenben és Augsburgban, ahol távoli rokonai éltek. Lelkendezett, mennyire jól érezte magát ott mindig, s közben amiatt kesergett, milyen sokat felejtett németül. Inge megnyugtatta, hogy téved, és ez nagyon jólesett az öregasszonynak. Bevezette a szobájába és hellyel kínálta őket. Vitrines szekrényéből házi készítésű likőrt halászott elő, kristálypoharakba töltve nyújtotta vendégeinek.
Túróczy, miután lenyelte a sűrű, édeskés likőrt, tartva kissé a visszautasítástól, félve említette meg, hogy menyasszonya - és ezt már másodszor mondta az este folyamán - itt aludna, persze csak, ha lehetséges, mert tetszik tudni, ilyenkor a két ünnep között nehéz hotelszobát találni.
Várakozásával ellentétben a főbérlő nem háborodott fel, csupán ahhoz ragaszkodott, látszólag ezzel is vendégszeretetét bizonygatva, hogy Inge az ő szobájában aludjon. Ott ugyanis több a hely, kényelmesebben alhat.
Inge és Túróczy az öregasszony háta mögött összenéztek, kis híján elnevették magukat, ahogy a gyerekek szokták, amikor felnőttektől hallanak valami oktondiságot.
***
Inge meghívó levele februárban érkezett. Túróczy fejében többször megfordult, hogy jó lenne egyszer meglátogatni őt. Gondolatait a viszontlátás óhaja mellett az a ki nem modott vágy is sugallta, hogy betekintést nyerjen a sokak által áhított és irigyelt nyugati világba. Az osztrák határon eltöltött szolgálati ideje alatt számtalan nyugatról érkező turistával volt alkalma találkozni, s amit a legjobban tisztelt, sőt csodált bennük, az magabiztos, önbizalmat árasztó fellépésük volt. Sejtette, hogy ennek hátterében nem csupán az anyagi jólét rejtőzik, hanem valami más is. Egy olyan életforma, ami lényegesen különbözhet a magyarországitól. Ahogy jobban megismerte Ingét, úgy tudott meg egyre többet az életéről, a környezetéről, s vágyott mind jobban arra, hogy betekintést nyerhessen e számára nehezen elképzelhető világba. Mindez azonban csak hézagos körvonalakban kialakuló vágyálom volt. Noha akkorra már enyhültek valamelyest a szigorú korlátozások, a korábbinál többen utazhattak nyugatra, s az ország is több onnan érkező látogatót fogadott - ezt személyesen is tapasztalhatta -, mégsem bizott abban, hogy útlevelet kap. A Vámőrség is a Belügyminisztériumhoz tartozott, és a belügyi dolgozók még az átlagnál is ritkábban meg nehezebben kaptak kiutazási engedélyt.
Inge levele nyomán megérlelődött benne az elhatározás: megpróbálja. Veszíteni nem sokat veszíthet. Elképzelését, természetesen, Korbulynak hozta szóba legelőször.
- Inge meghívott, látogassam meg. Szeretne bemutatni a szüleinek. Mi a véleményed?
- Az, haver, hogy levettek a lábadról. A végén még majd elveszed feleségül is.
Túróczy hallgatott. Eddig még az anyjának sem említette, hogy igen, már a karácsonyi látogatáskor is felmerült közöttük a házasság gondolata. Inge vetette fel, félig tréfásan, félig komolyan, s ha határozott igent akkor nem is mondott erre, hajlandóságát nyilvánvalóvá tette. Ugyanakkor, és ezt nem kibúvónak szánta, figyelmeztette Ingét a felmerülő akadályokra. Mindenek előtt arra, hogy Ingének kellene ez esetben Magyarországra költözni, ahol - ha erre egyáltalán vállalkozik - a legnagyobb nehézség a lakáshiány. Mindent át lehet hidalni, mondta Inge, és sejtelmesen mosolygott hozzá.
- De hát menj - folytatta Korbuly, - ha már úgy odavagy ezért a nőért, hogy még a családnál is vizitálni akarsz.
- Megyek, azaz mennék, nem is erről van szó.
- Hanem miről?
- Szerinted kapok rá engedélyt?
Korbuly elgondolkodott, fejét vakarta.
- Látod, haver, ezt nem tudom. Én ugyan nem látom okát, miért ne adnák meg. Az ales rendes ember, és azt hiszem, ez elsősorban rajta múlik.
Túróczy kihallgatást kért a parancsnokuktól. Részletesen beszámolt Ingéhez fűződő kapcsolatáról, valamint a meghívó levélről.
- Semmi kifogásom. Adja be, fiam, az útlevélkérelmét, én támogatni fogom - mondta Krámlik alezredes, és távozásakor biztatólag megveregette Túróczy vállát.
***
Az ügyintézés a vártnál hosszabb időt vett igénybe, s ezalatt Túróczy napról napra nyugtalanabb lett. Ahogy múlt az idő, úgy rettegett mindinkább attól, hogy kérelmét elutasítják. Minél tovább húzódott az ügye, annál jobban remélte, várta utazását. És Ingét is egyre gyakrabban hiányolta, kívánta.
Korbullyal sem töltött már annyi időt, mint azelőtt, s ami eddig még sohasem fordult elő, szívesebben ült egy-egy könyvet a kezébe véve albérleti szobájában, mintsem hogy nőket hajkurásszon az éjszakában. Még az is megesett vele, hogy beült a főbérlő nagyszobájába beszélgetni az öregasszonnyal, aminek az ugyancsak örült.
Egyre gyakoribb elmaradásait Korbuly nem is hagyta szó nélkül.
- Nehezen, de elhiszem rólad, hogy szerelmes vagy, mint egy agyalágyult kamaszkölyök, de ez még nem ok a remeteéletre.
Túróczy előbb arra hivatkozott, hogy fáradt, ám azonnal rájött, ez nem lehet kifogás, együtt szolgálnak, miért lenne ő fáradtabb, mint a társa. Végül csak kibökte:
- Remélem, megérted, de nekem most nem hiányzik más nő. Ahhoz meg, hogy neked statisztáljak, nem fűlik a fogam.
- Isten bizony meghibbantál, haver. Arra nem is akarlak kérni, hogy megdugd valamelyik csajomat helyettem, bár tudod jól, nem vagyok önző. De nem is akad minden nap új hal a horogra. Akármilyen mélyre süllyedtél ebben a nagy szerelemben, ne mondd, hogy jó egyedül ücsörögni a nyomorult madárkalitkádban. Mint ahogy én sem szívesen heverészek ágyamon a mennyezetet bámulva, vagy a többiek hülye dumáját hallgatva a szálláson. Na, gyere, megiszunk egy konyakot, attól majd felvidulsz.
A presszóban, az első konyak után Korbuly megkérdezte:
- Mi van? Még mindig semmi válasz?
- Semmi.
Korbuly legyintett.
- Emiatt ne aggódj. A belügyben nem kapkodnak el semmit. Viszont tudom, hogy az ales jóváhagyta a kérelmedet. Végtére, miért is ne tette volna. És ez a legfontosabb.
- Nem csak rajta múlik - jegyezte meg Túróczy rezignáltan.
- Persze, hogy nem. De legtöbbet csak ez nyom a latban. Azok ott fenn azt sem tudják ki vagy, mi vagy. Krámlik alezredesnek van szava, arra hallgatnak. Meglásd, megjön az útleveled. Erre ihatunk is még egyet.
***
Az útlevelet április közepén kapta meg, s azt követően szabadságát egyeztette parancsnokával. Krámlik alezredesnek mindössze egyetlen kérése volt: még a turistaszezon kezdete előtt menjen, akkor tudja őt nélkülözni két hétig. Végül május nyolcadikában egyeztek meg, ami egy keddi napra esett.
Legközelebbi szabadnapján leutazott Szegedre. Örömmel újságolta anyjának a hírt, és megkérdezte tőle, mi mindent hozzon neki Hamburgból.
- Semmit, fiam. Tudod, hogy mindenem megvan. Mi kéne még egy ilyen vénasszonynak, mint én vagyok? Aztán meg, Ingétől annyi minden szépet kaptam karácsonykor. Hanem, ha akarod tudni, elárulom neked, én bizony nagyon megkedveltem azt a lányt. Szép is, jóravalónak néz ki, és úgy vettem észre, igencsak házias. Manapság ritka az ilyen teremtés.
- Ha arra akar célozni, mama, hogy vegyem el feleségül, máris nyert.
- Csak nem?
- De igen, mama. Össze fogunk házasodni.
Túróczyné összecsapta két kezét. Tiszta szívből lelkendezett.
- Hát ez nagyszerű, fiam. És mikorra tervezitek?
- Dátum még nincs. Meg aztán, a mama is tudja, nem olyan egyszerű. Idegen állampolgár, nyugati ráadásul.
- Ugyan, fiam! Ha komolyan gondoljátok…
Túróczynak már a száján volt, hogy kimondja: dátum ugyan még nincs, de Hamburgban elveszi Ingét feleségül. És kint is marad.
Az ajkába harapott. Összeszorult a szíve, de nem merte megmondani az igazságot. Félt, hogy anyja elszólja magát valamelyik ismerősének, annak pedig beláthatatlan következményei lennének. Fél Szeged már így is Ingéről beszél. Még csak az kéne, hogy valaki tudomást szerezzen a tervéről.
Távozásakor az ajtóban szokásosnál hosszabban és szorosabban ölelte magához anyját, majd egy hirtelen mozdulattal ellépett tőle, nehogy az asszonynak feltűnő legyen túlzott érzékenysége.
- Három hét múlva jövök, mama - szólt még vissza a lépcsőről. Érezte, hogy elcsuklik a hangja, ezért hátra sem tekintve, kiszaladt a házból.
***
Szolgálatuk végeztével ezúttal a pályaudvari restibe ültek be, amint Hegyeshalomról megérkeztek Pestre.
- Jó neked - mondta Korbuly, amikor a pincér végre letette eléjük a két korsó sört. - Szívesen mennék veled én is néhány napra.
- Egyszer majd kijössz hozzánk - felelte Túróczy, s mire észbekapott már késő volt.
- Egyszer majd kimegyek hozzátok - ismételte meg tagolva és elnyújtva a hallott szavakat Korbuly. - Hogy érted ezt, haver?
Túróczy zavarba jött, egy másodpercig gondolkodott a feleleten.
- Úgy, hogy nem jövök vissza. Már akartam neked mondani, az égvilágon senki másnak, de neked igen.
Korbuly csak bólogatott a söre fölött. Nem nézett Túróczy szemébe. Az álla kissé félrebicsaklott az arcára telepedő fintortól. Szomorúnak látszott, mintha tudatára ébredt volna, régóta gyötrő sejtelmei beigazolódtak.
Túróczy folytatta.
- Elveszem Ingét feleségül. Szép lakása van, ismerősei, összeköttetései, biztos tud nekem szerezni valami jó melót is. Elég jól beszélek németül, nem adnak el. És odakint jobb lesz. Biztos, hogy jobb lesz.
Korbuly még mindig a fejét ingatva kérdezte:
- Anyádnak mondtad?
Túróczy összeszorította a száját, lehajtotta fejét, nem válaszolt azonnal.
- Nem - mondta rövid hallgatás után. - Nem akarom, hogy rajtad kívül bárki is tudjon róla. Tudod, milyenek az emberek. Ha valakinek idő előtt eljár a szája…
Nem fejezte be a mondatot, de nem is kellett. Korbuly tudta nagyon jól, hogy mire céloz.
- Anyám így is megérti. Meg aztán ő már nyugdíjas, ha előbb nem, hát egy fél vagy egy év múlva kiengedik látogatni. Nem örökre válok el tőle.
- Persze, persze - bizonygatta Korbuly. Nagyot kortyolt a söréből. Letette a korsót az asztalra, felsóhajtott.
- Sajnálom, haver. Elkeserítesz. Tudod, nem csak arról van szó, hogy hiányozni fogsz. - Egy pillanatra elhallgatott, aztán előrevetve fejét, egyenesen a barátja szemébe nézett. - Mint haver, nagyon. És egy új társnak sem örülök túlzottan. Megszoktuk már egymást. Mindig akadt valami a horgunkra, és te is tudod jól, az ilyesmi bizalom kérdése. Ki tudja milyen embert osztanak majd mellém. Meglehet, hosszú hónapokba telik, mire kiismerjük egymást. Nem kell mondanom, a kölcsönös bizalom két ember között nem alakul ki egyik napról a másikra.
- Így igaz. Éppen ezért is sajnálom, de…
- Ne sajnáld! Megértelek. Sokkal gondtalanabb életed lesz. Ha Inge rám bukott volna, most valószínűleg én köszönnék el tőled. Sok sikert, haver!
- Kösz.
- Na, akkor erre iszunk egyet - vigyorodott el Korbuly. Intett a pincérnek, hozzon két konyakot.
***
Időben ért ki a pályaudvarra, és elsők között szállt fel a vonatra. Bőröndjeit elhelyezte az ülés fölötti csomagtartóban, majd kényelembe helyezte magát. Újságot terített ki maga elé, de csak a szemei olvasták a betűket, gondolatai máshol jártak. Szándékától eltekintve, nem volt egyéb félnivalója. Papírjai rendben voltak, elvámolni való nem volt nála. Egyébként is, gondolta kétes önnyugtatással, szinte mindenkit ismerek a határon. Velem csak nem…
Mégis úgy érezte, torkában dobog a szíve. Mintha most megértette volna azokat az embereket, akik lélegzetüket visszafojtva várják a vámvizsgálatot, s ha van, ha nincs félnivalójuk, rettegnek az egyenruhától, a sorsukat meghatározó hatóságtól.
Lapozott az újságban, vetett egy pillantást a karórájára. Tíz perc múlva indul a vonat. Örült, hogy egyedül van a fülkében, és remélte, hogy az utolsó percekben sem fog senki betelepedni. Zavarta volna egy utastárs. Nem volt abban a hangulatban, hogy idegenekkel beszédbe elegyedjen.
Kinyílt a fülkeajtó.
Túróczy feltekintett az újságjából.
A pályaudvar vámőrkirendeltségének parancsnoka állt az ajtóban. Mögötte egy civilruhás férfi, akit sohasem látott még. A parancsnokot ismerte. Kollegiális mosollyal üdvözölte. Az egy főbólintással fogadta köszönését, arckifejezése azonban barátságtalan maradt.
- Túróczy elvtárs, legyen szíves, fáradjon velünk.
Túróczynak értetlenül rándult össze a szemöldöke. Tanácstalanul emelkedett fel az ülésről.
- Az útlevelét, legyen szíves - nyújtotta előre húsos kezét a vámtiszt
Túróczy kihúzta útlevelét kiskabátja belső zsebéből, s még mindig értetlenül, tétova mozdulattal adta át.
- A csomagjait is hozza magával! - szólította fel a mosolytalan vámőrparancsnok. Amit mondott, parancs volt, nem kérés.
Túróczy engedelmeskedett.
Rosszat sejtve, fáradt, lassú mozdulattal nyúlt a bőröndökért.
A vámtiszt, sarkában a mogorva képű, szótlan civil férfivel, előbb utat engedett neki, majd követték őt a peronra.
***
Az öregasszony a meglepetéstől kerekre tágult szemekkel bámult rá.
- Túróczy úr! De hiszen… Lekéste a vonatot?
- A vonatot? - A kérdés nehezen jutott el a tudatáig. - Nem, nem - nyögte ki nagy nehezen.
A főbérlő értetlenül nézett rá.
- Hát akkor?
- Leszedtek - motyogta Túróczy. Nem is az öregasszonyhoz beszélt, valamiféle révületben önmagának préselte ki szavait a száján. Szeme sarkában megjelent egy könnycsepp. - Az utolsó pillanatban leszállítottak a vonatról.
Az öregasszony elképedve kérdezte:
- De hát miért, Túróczy úr? Hiszen maga…
Elakadt. Nem tudta mit illenék ilyenkor mondani.
- Elvették az útlevelemet, úgy kezeltek, akár egy bűnözőt. Azt mondták, nem hagyhatom el az országot, mert nem akarok visszatérni.
Földre engedte két bőröndjét, zsebkendőért nyúlt a zsebébe. Megtörölte mindkét szemét.
Úgy állt ott az öregasszony előtt, érett férfi létére, akár egy megszeppent gyerek, aki tudja, valami nagy bajt csinált, de képtelen felmérni a várható következményeket, s most vigaszra, támogatásra vár, hogy tettének súlyát könnyebben viselje.
Az öregasszony odalépett hozzá.
Túróczyhoz képest töpörödött anyóka volt, mégis karjait tárta feléje, magához akarta ölelni, hogy nála találjon oltalmat ez a védtelen férfi.
- Tessék elképzeni… az utolsó pillanatban… az indulás előtt… azzal, hogy kint akarok maradni Nyugat-Németországban. Pedig erről nem tudott…, nem tudhatott senki. Még Ingével is virágnyelven leveleztük le, nehogy…
Kapkodva szedte a levegőt, s most elakadt, mintha a levegő belé szorult volna. Nem durván, de határozottan eltolta magától az öregasszonyt, s a válla fölött bámult a semmibe.
Bénító görcsbe merevedett, s csak állt mozdulatlanul, mitsem törődve lepergő könnyeivel, fájdalomba torzult arccal, amint agyába villant a felismerés.
Egyvalaki tudott róla.
a kölcsönös bizalom két ember között nem alakul ki egyik napról a másikra, s még akkor is...
VálaszTörlésEzt nagyon jól megírtad!
VálaszTörlés