Hazánk
egyik országos hírű üdülőjében töltöttük néhány éve a húsvéti ünnepeket.
Kellemesen telt az idő, a kiszolgálás megfelelő volt, s az időjárás ellen sem
lehetett kifogásunk. Egy furcsaság azonban mégis feltűnt. Mégpedig az, hogy
nagypénteken reggel a polcok roskadoztak a felvágottaktól, s a sajtos részlegen
alig mutatkozott választék. A reggelizni óhajtók zöme pedig a sajtok,
tejtermékek, gyümölcsök között válogatott, tolongott. Gondoltam, véletlenül
esett így a dolog, bár néhányan morgolódtak magukban, miközben elkerülték a
húsos tálakat. Ebédkor már igazán bosszankodtam, mert a menü minden volt, csak
böjtös nem. Nem mintha bigott vallásosak lennénk, de nálunk otthon megtartottuk
a nagypéntekit, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Nem volt ez valami
kötelező dolog, de a legtöbben betartották, hogy Nagypénteken napközben csak
pattogatott kukoricát ettek, s miután lehaladt a nap valami könnyű vacsorát.
Böjtöset.
Üdülőnkben
este jött az újabb meglepetés – stefánia szelet* burgonyakörettel!
A
szakács, vagy akárki igazán kitett magáért, hogy a vendégek óhajának,
kívánságainak keresztbe tegyen. Figyelmetlenség? Hozzánemértés? Tapintatlanság?
Gondolom soha nem derült ki, de hogy így történt, meg lehet nézni a
vendégkönyvi beírásokat…
Máshol
más meglepetést hozott a Nagypéntek.
Íme: A
Húsvét előtti hetet, a Nagyhetet Galileában töltöttük, bibliai tájakon
barangolva. Péntek este betértünk egy Rhame nevű arabok lakta faluba. Ismerőst
kerestünk, s meg is találtuk Jakub személyében.
Jakub
miután nyugdíjba vonult, nyitott egy kisvendéglőt, hogy ne unatkozzon. Itt
kerestük fel. Nagy örömmel fogadott és büszkén mutogatta kicsi birodalmát.
Először csak három asztalt állított be, és a választék is szerény volt: humusz,
pita, saláták. A barátok, volt munkatársak, mikor hírét vették a vállalkozásnak,
kezdtek özönleni. Jöttek hétköznap és ünnepen, reggel és este, jöttek párosan
és családostól. Jakub csak a fejét kapkodta növekvő népszerűsége láttán.
Hamarosan ki is bővítette a kisvendéglőt, újabb asztalokat állított fel az
udvaron, de még az üres garázsban is. A választékot is jócskán növelte. Mi is
elfoglaltuk a helyünket egy asztalnál, majd meghallgattuk Jakub ajánlatát.
-
Nézd, Jakub, köszönjük az ajánlatodat, de tudod, mi ma böjtöt tartunk, s húst
nem eszünk.
-
Megértem! Magam is keresztény vagyok, katolikus és ma a családommal együtt én
is csak böjtöset fogyasztok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vendégeimet nem
szolgálom ki kívánságuk szerint. Nektek pedig hozok vacsorára egy kis könnyű
kóstolót.
Ameddig
elkészítették a konyhán a „kis kóstolót”, Jakub elmondta, hogy a közeli
nagyvárosban dolgozott négy évtizeden át felsőfokú végzettségének köszönhetően
a kórház egyik felelős beosztású vezetőjeként, és hogy ebben a faluban
telepedett le, miután a szülőfaluját a háború vihara elsodorta. Itt Rhame-ben
együtt élnek keresztények, muszlimok és drúzok, s ő is megtalálta közöttük a
nyugalmat. Ő is és családja… Különösen most, hogy nyugdíjasként élvezheti a
vidéki, a falusi életet. „Beatus ille,
qui procul negitiis”, azaz „Boldog az, ki a közügyekről távol él” – mondja
Horatius szavaival élve.
Közben
kiszóltak a konyháról, hogy elkészültek a vacsoránkkal, a „kis kóstolóval”.
És
megkezdődött a tálacskák, tányérok felvonultatása!
Nos,
ez igazi felvonulás volt: egymást követve jöttek a tányérok-tálacskák megrakva
mindenféle jóféle, de szokatlan - nekünk szokatlan –formájú, ízű, zamatú
ételekkel. Amit ezek közül ismertem az a szalmakrumpli volt, a pita és a humusz
– a többi kilenc fogásnak még a nevét sem. Így inkább a tartalmukat próbálom
kitalálni, s eszerint sorba venni. Íme: sült padlizsán olívaolajban, pirított
karfiol techinával*, szőlőlevélbe göngyölt párolt bulgur*, párolt gombafejek
hagymás-citromos mártásban, pásztortáska-saláta, zöld és fekete olajbogyó, párolt
lencse zöldpetrezselyemmel és kaporral keverve, különös kovászos uborka, vegyes
savanyúság sáfránnyal ízesített karfiollal, zöldsaláta mentalevéllel és lila
júdásfa- virággal.
Erről
a júdásfáról (Cercis siliquastrum)
szólnék néhány szót. Ez egy pillangósvirágú mediterrán növény, díszfának
ültetik, lombfakadás előtt nyílnak gyönyörű lila virágai, és az a legenda
szövődött köré, hogy ez alatt a fa alatt adta Jézus Krisztusnak az áruló csókot
Júdás Iskáriótes. Más változat szerint Júdás erre akasztotta fel magát. A
legenda szerint a lombtalan törzsön és ágakon nyíló virágok Krisztus vérét
jelképezik, termése pedig, a lapos magvak az árulásért kapott bért, a harminc
ezüstpénzt.
-.-
*-
stefánia szelet – névadója Stefánia belga királyi hercegnő, aki előbb Rudolf
trónörökös felesége volt. A mayerlingi tragédiát követően férjét elveszítette,
de tízévi özvegység után, utazásai során beleszeretett Lónyai Elemér magyar
grófba. Bár apja, II Lipót belga király szakított Stefánia hercegnővel ezen
lépése miatt, és lemondatta minden rangjáról és vagyonáról, boldog időszak
következett életében, melyet soha nem bánt meg. Lónyai gróffal kötött házassága
után többnyire Magyarországon élt. Szerette az országot, a magyar konyhát, az
embereket. Ő maga is több ételt talált ki - így született meg a főtt tojással
töltött fasírt-rolád is.
- techina = szézámkrém
- bulgur = tört búza (török rizs)
Galilea
2013. 03.30
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése