Paraszt ünnepli tánccal, cimbalommal
vidám szüretjét - és nyakalva cifra
kedvébe' Bacchus kelyhét, bizalommal
ki-ki magát már asztal alá issza.
kedvébe' Bacchus kelyhét, bizalommal
ki-ki magát már asztal alá issza.
(Antonio Vivaldi: Az ősz)
Koncertjegyet kaptam a nagyfiamtól ajándékba.
Vivaldi „A négy évszak” (Le Quattro
Stagioni) című zeneművét hallgattuk meg egyik novemberi este, elfoglalva
családilag a nézőtér 4-ik sorának szinte felét. Élmény volt újra hallani élőben
ezt a zseniális művet. Teljes egészében legelőszőr a marosvásárhelyi Vártemplomban
hallottam - Ruha István* előadásában.
Antonio Vivaldi műve nyomtatásban, Amszterdamban jelent meg
1725-ben az „Il cimento dell’Armonia e
dell’inventione op.VIII” részeként. Megjegyzendő, hogy mindegyik versenymű
elé egy szonettet irt a mester, és ezzel mintegy kulcsot adott a felhangzó zenéhez.
Nagyszerű akusztikája van a Vártemplomnak. Szinte
hihetetlen, de bár a leghátsó sorban ültem, s a zenekar középen, az
Úrasztalánál foglalt helyett, úgy hallottam mikrofonok és hangszórók nélkül,
mintha közvetlenül előttük ültem volna. Sőt még annál is jobban, mert a
hangszerek tökéletes összhangja jött létre a hatalmas helyiségben. Teljes
nagyszerűségében szólalt meg a „harmónia”. Képek és érzelmek lüktettek ebben a
zenében. És életöröm!
Ezt mind a zeneszerző, a hegedűművész és a templom
építőjének hármasa teremtette meg és ajándékozta a hallgatóknak. Csak így hárman
adják a teljességet, külön-külön bár értékesek, de hiányosak. A leirt kotta
minden zsenialitása mellet is csupán papírra vetett jelek halmaza, a hangszerek
ellenben ezek nélkül holt tárgyak, s a falak pedig az események néma tanúi
csupán.
De micsoda tanúk!
Ezek a lágyan hajló
falak és merész ívek hangolták nemes harmóniába nem csak most ezt a zeneművet,
hanem az évszázadok egy-egy jelentős pillanatát is. Hiszen megfordultak itt és
hallatták hangjukat Nagy Lajos magyar király, a nagy törökverő Hunyadi János,
Erdély első fejedelme János Zsigmond, valamint II Rákóczi Ferenc fejedelem is.
János Zsigmond nevéhez fűződik a tordai diétán kimondott vallásszabadság
megerősítése. Ez az 1571. január 6-án tartott erdélyi országgyűlés e templom
falai közt zajlott. Ezek a falak hallották és innen kiáltották világ, hogy
hitéért senki ne háborgattassék, legyen az prédikátor, vagy igehallgató. A
világon ez volt az első írásba foglalt vallási türelmi rendelet, a „recepta
religio”, mely kimondta: „mindenki olyan hitben éljen, amilyenben akar”.
Még ezt megelőzően, eme falak közt tartott zsinaton (1559.
november 1-én) fogadták el Kálvin tanítása alapján az első magyar nyelvű
református hitvallást.
Más nevezetes történelmi eseménynek is tanúi voltak a
templom falai, mikor is az 1707. április 8-án tartott országgyűlésen II Rákóczi
Ferencet Erdély fejedelmévé választották.
Lássuk a
továbbiakban a harmadik nélkülözhetetlent, aki életet lehel a papírra vetett
jelekbe, megtölti zenével, a falakkal ölelt teret, a művészt.
Ruha István ez a hegedűművész, róla óhajtok szólani. Mikor a
vártemplomi koncerten hegedült, akkor volt a kolozsvári konzervatórium friss
végzettje. Nagy jövőt jósoltak neki, amit be is váltott. Mikor egy év múlva
újra élvezhettem játékát, már túl volt a Moszkvai Nemzetközi Csajkovszkij Hegedűversenyen,
ahol egyedüli külföldiként állhatott egy sorba a legjobbakkal. Ez utóbbi
alkalommal az Egyetem előadótermében adta elő Csajkovszkij D-dúr
hegedűversenyét. Természetesen ajándékba a medikusoknak, akik különben lelkes
zenekedvelők voltak, és mindig megtöltötték a hátfő esti hangversenyeken a
„kakasülőt”. A marosvásárhelyi szimfonikus zenekart Szalmán Lóránt vezényelte.
Emlékezetes volt számomra a koncert a csodálatos előadás miatt is, de lévén,
hogy egészen közel ültem a szólistához, minden rezdülését, minden mozdulatát,
pillantását, futó mosolyát jól láthattam, átélhettem, és máig nem feledhetem. A
közelség azt az érzést nyújtotta, mintha magam is részese lennék a csodának.
Mert csoda volt, ahogy a muzsikusok eggyé váltak a karmestertől kezdve a
szólistáig. Akkor értettem meg, mit jelent az mondás, ami zenerajongó körökben
elhangzott: „Ruha István kedvenc hegedűversenye Csajkovszkij műve, és a
Csajkovszkij rajongók kedvenc előadója Ruha Pista”.
Életrajzi adatok helyett elmondom, mit mesélt egy barátom,
aki az internátusban szobatársa volt Kolozsváron, de ennél is közvetlenebb
kapcsolat volt közöttük: egyik vegyészhallgató évfolyamtársát vette volt
feleségül Ruha Pista.
Íme, így emlékszik a régi szobatárs: „közvetlen, barátságos
ember, akinek mindene a muzsika. Esténként a szobatársak, meg az alkalmi
vendégek kérték, hegedüljön nekik. Szívesen és szívvel-lélekkel tette, abba se
tudta hagyni, s ha nem szólnak éjfél után, hogy le kellene már feküdni,
reggelig muzsikált volna”.
Generációk hosszú sora érlelte talentumát. A nagykárolyi
katolikus plébánián őrzött íratok, már az 1500-as években említik a család nevét.
Az elődök muzikalitása, zeneszeretete csúcsosodott ki világraszóló
zsenialitásában, s így nem csoda, ha együtt említik a 20-ik század legnagyobb
hegedűművészeivel, mint Dávid Ojsztrah, Jasha Heifetz, Yehudi Menuhin.
Dávid Ojsztrah már a moszkvai fesztiválon felfigyelt a
fiatal művészre, és így válaszolt, mikor az tanítványául kívánt jelentkezni:
”Én tanítsalak téged? Neked egyedülálló tehetséged van, amit úgy kell hagyni,
ahogy megszületett!” Ennél elegánsabb visszautasítást ritkán kapott muzsikus!
Ezután a sikeres nemzetközi megmérettetés után jött a többi,
a koncertek, a meghívások, és az állandó készülés, gyakorlás. Volt olyan
időszak, mikor naponta, estéről estére koncertezett, sőt arról is hírt adtak,
hogy egy nap három konceretet is adott. Például 1960, május 30-án, Nagyváradon
játszott Mozartot, Glazunovot és ráadásnak Prokofjevet. Vagy 1962, január
22-én, ugyancsak Nagyváradon Vivaldi: „A négy évszak” című darabja után még
eljátszott ráadásként két Kreisler és egy Paganini művet. A sort folytathatnám.
A sok munka, sikerek, ragyogás mellett voltak azért nehézségek
is életében, hogy mást ne mondjak, a Kolozsváron nekik kiutalt lakás, ahol
hosszú évekig élt a család - itt született első gyermekük is -, még egy
szükséglakás szintjét is alig érte el. A házban minden szobát egy-egy család
lakta, ők a fél konyhát kapták! Gyakorolni a szomszédok miatt nem tudott, s
ezért éjszakánként eljárt az Operába. Mikor Dávid Ojsztrah 1960-ban Kolozsváron
járt, hangot adott megdöbbenésének, látva a Csajkovszkij Fesztivál
díjazottjának lakáskörülményeit. A „hivatal” ekkor utalt ki számukra emberibb
lakhelyet.* Említhetem azt is, hogy bár 1958-ban végzett a Kolozsvári Zenei
Konzervatóriumban, diplomáját csak tova 1993-ban kaphatta meg, ekkor tudta csak
letenni a licenc vizsgát. Nem volt addig rá ideje a rengeteg turné, koncert,
munka mellett.
Díjak és oklevelek bizonyítják sikeres pályafutását, melyek
közül számára a legértékesebb a 2001-ben kapott Magyar Köztársaság Kiváló
Művésze díj.
Befejezésül álljanak itt lelkes méltatójának szavai:
„A templomban vagy hangversenyteremben, de
szűk körben, baráti társaságban is ugyanolyan szenvedéllyel szórakoztatta
hallgatóságát. Számára az volt a fontos, hogy örömöt okozzon az embereknek.”*
---
*Ruha István (1931 Nagykároly – 2004 Kolozsvár) – romániai
magyar hegedűművész.
*lásd Mirela Capătă: „Ruha István fenomén, a XX. század
hegedűművészetének virtuóza és szimbóluma” (Fenomenul Ştefan Ruha virtuoz al
artei violonistice a secolului XX şi simbol)
- doktori értekezés.
*Csomafáy Ferenc: „A virtuóz hegedűművész” ERDON 2012. 11.
30
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése