Jó napot!

Azon a nyári délutánon jó melegen sütött, egyetlen felhő sem takarta az eget, s a Kőrös hullámai lágyan ringatták a belehullott fűzfaleveleket. Gyárfás soros menyasszonyával, Veronikával kéz a kézben bandukolt a parton. Fürödni indultak a gáthoz, persze kellően felszerelkezve: elemózsia lapult a sportzsákban, a fürdőruhák, s egy könnyű pléd társaságában. A melegre való tekintettel Gyárfás nem viselt mást, mint egy rövidnadrágot, újatlan trikót, szandált és vászonsapkát a tűző nap ellen. Veronika is könnyű, nyári ruhában lépegetett mellette.

Ahogy a folyókanyarhoz érnek, meglátnak egy ember a vízben „lubickolni”.

- Jó a víz? – kiált oda neki Gyárfás.

Nem válaszolt, csak olyan nevetségesen kalimpált a karjaival.

- Te, ez fuldoklik! – kiáltott fel Veronika.

Gyárfás szó nélkül ledobta a sportzsákot, és belevetette magát a vízbe. Cserkész korában tanult és jól begyakorolt módon hátulról a fuldoklóhoz úszott, átfogta a hóna alatt, és erőteljes lábtempóval a partra vitte. Itt már segített Veronika is kihúzni a fövényre a pórul járt embert. Szerencsére még nem ivott a folyóból, az ijedtségen kívül semmi baja sem történt. Pillanatokon belül megjött a hangja is, és hálálkodni kezdett.

- Az isten áldja meg magukat, hogy megmentették az életemet! Odavesztem volna, ha ki nem húznak! Nem tudtam, hogy ilyen mély a víz! Mondják, hogy háláljam meg?

- Sehogy! Örülök, hogy segíthettem! – állította meg a szózuhatagot Gyárfás, majd felkapta a sportzsákot és karonfogva menyasszonyát folytatta a félbeszakadt utat.

- De igazán, mondják meg, mivel háláljam meg a segítségüket! Ne menjenek még el! – kiabált utánuk az ember.

- Tudja mit? – fordult feléje a fiatalember – Ha meglát az utcán valahol, köszönjön nekem!

- Úgy lesz, úgy lesz!

- Jó, jó! – nyugtázta az ígéretet, s gondolta, úgy sem találkoznak soha az életben.

Cuppogott a vizes szandál, ahogy Gyárfás lépegetett, s erről eszébe jutott – amire eddig nem volt érkezése gondolni -, hogy csurom vizes, hogy ruhájából is csöpög a víz.

- Vedd le a vizes ruhádat és húzzál fürdőnadrágot – javasolta Veronika -, úgyis fürödni megyünk.

Így is történt.

- Na, az órám is elázott! Belement a víz, dobhatom a szemétbe!

- Nem kell azt eldobni, add ide a bátyám órás, majd megjavítja! – nyugtatta Veronika.

Történetünk ezzel azonban nem ért véget!

A Kispiac háta mögött, a Bölcsőde utcában lakott Vilmos bácsi, Gyárfás idős nagybácsikája. A podagra, a köszvény ágyhoz szegezte. Alig tudott járni, s magát ellátni. A rokonok segítettek rajta, ahogy lehetett. Beosztották egymás között, ki, mikor menjen hozzá, s mit végezzen körülötte. Gyárfásnak is volt egy napja, amikor meglátogatta a bácsit, hogy vágja fel a tűzifát, hordja is be a tornácra, seperje fel az udvart, s beszélgessen az öregúrral, aki mohó kíváncsisággal hallgatta a város, és a nagyvilág híreit.

Alig egy héttel a Kőrös parti kaland után Gyárfás gyanútlanul fordult be a Bölcsőde utca sarkán, mikor szembe találta magát a vízből kimentett emberrel, aki hirtelen lecövekelt a járdaszélen, és kalaplevéve harsányan jónapotot köszönt. És ez így történt, amint csak találkoztak az utcán – és ez hetente megesett, tudniillik, mint hamarosan kiderült, ott lakott Vilmos bácsi szomszédságában, alig három házzal arrább!

2013.01.26.