Olyan a szemed, mint két nagy tengerkékség a pillák szende, összeérő
hajlatában, s szemhéjad, mint félig magába zárt, csillogó csillagot
rejt. Minden pillogáskor fürtjeid röpteti a szél, és felém kacsintasz
kacéran, szájszéledből, ajkaid arcoddal nevetnek. Nyakad lágysága
válladdal folytatódik, amit selyem, sokszínű blúz rejt idegen szemek
elől. Egy kockás, lábszárközépig suhogó szoknya repül derekad körül, a
harisnyával azonos színű, tűsarkú cipővel lábadon.
Szebb szobrot
tán el sem tudnék képzelni, oly könnyed lebegéssel szabadulsz meg minden
frivolságra utaló természeteddel összeegyeztethetetlen picurka jeltől,
is mint szúnyog felé legyintő, fehér kesztyűs kéz a nem kívánt
élősködőtől. Közben, egyszerre, mint két tükörből látom viszont saját
képmásomat.
Már nem tudom mennyire barna, esetleg őszbe fordult, megritkult hajjal
bajszomat megigazítom, és rámutatok a végtelen sejtelmes körvonalú
ábrándjára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése